Tóth Árpád összes verse II. - Árpád Tóth

1.07 €

Tóth Árpád (Arad, 1886. április 14. ? Budapest, 1928. november 7.) költo, mufordító. ?Kevés vers maradt Tóth Árpád, után. Három kötete jelent meg életében: a Hajnali szerenád, a Lomha gályán, az Öröm illan és egy, a Lélektol lélekig, melynek már csak a korrektúráját láthatta. E négy kötethez fuzte Szabó Lorinc odaadó és lelkiismeretes filológiai kutatómunkájának eredményét: vagy 150 Tóth Árpád-verstöredéket, kis papírfoszlányokra ceruzával jegyzett remekmu- darabokat. Alighogy olvasni kezdjük oket, egy másik világba jutunk, valami egészen magaslati helyre, ahol nagyon tiszta és ritka a levego, és a kék ég olyan, mintha üvegbol volna. Végtelen frissesség, éteri könnyedség, alpesi tájak huvös és mégis mámorosító szelloje árad ezekbol a versekbol, különösen Tóth Árpád utolsó éveinek végsokig tisztult és nemesedett termésébol.? (Bálint György)

Podobné produkty

„… ő a választottak, a legnagyobbak közé tartozott” – írta Tóth Árpádról Kosztolányi. – „Debrecenből érkezett, a grammatikák, a verseskönyvek,...
2.81 €
Tóth Árpád (Arad, 1886. április 14. ? Budapest, 1928. november 7.) költo, mufordító. ?Kevés vers maradt Tóth Árpád, után. Három kötete jelent meg életében: a Hajnali szerenád, a Lomha gályán, az Öröm illan és egy, a Lélektol lélekig, melynek már csak a korrektúráját...
1.07 €
Tóth Árpád versei „a tündéri látásnak és a merengő harmóniának, a szépségnek és a bánatnak, az ünnepien gazdag verszenének, az ízlésnek, a kultúrának, a belső fegyelemnek a művésze, minden becsületes akaratnak és haladásnak, igaz emberségnek a hitvallója volt,...
2.68 €
Tóth Árpád (Arad, 1886. április 14. ? Budapest, 1928. november 7.) költo, mufordító. ?Kevés vers maradt Tóth Árpád, után. Három kötete jelent meg életében: a Hajnali szerenád, a Lomha gályán, az Öröm illan és egy, a Lélektol lélekig, melynek már csak a korrektúráját...
1.07 €
Tóth Árpád versei „a tündéri látásnak és a merengő harmóniának, a szépségnek és a bánatnak, az ünnepien gazdag verszenének, az ízlésnek,...
1.66 €
Tóth Árpád a Nyugat nagy nemzedékének divatos költője volt. Versei mára kissé modorosnak bizonyultak, és sokat veszítettek népszerűségükből. Úgy tűúnik, fordítóként jelesebbet alkotott.
2.82 €
Az e-könyv négy népszerű témát emel ki a magyar középkor történetéből, és tárgyal tudományos hitelességgel, közérthető és érdekfeszítő...
3.35 €
Ez a bájos illusztrációkkal ellátott jegyzettömb a mindennapokat könnyíti meg számunkra. Érdemes a kezünk ügyében tartani, ha épp papírra kell vetni a tennivalók listáját, és akkor is, ha szeretnénk megőrizni egy szép gondolatot. A kiadvány minden oldalán egy-egy...
2.92 €
Az ?osztrák-magyar hadsereg katonatisztje, majd a Monarchia vezérkari főnöke, Arz Artúr (1857-1935) emlékirata az első világháború csatatereit, hadállásait, a haditerveket és ezek megalkotóit...
5.61 €