8 randi - Beszélgetések az életre szóló párkapcsolatért - Kolektív autorov

10.3 €

John M. Gottman a világ egyik legismertebb párkapcsolati szakértője, akinek elegendő 15 percig figyelnie egy pár kommunikációját, hogy azután 91%-os pontossággal megmondja, tartósan is együtt maradnak-e, vagy pedig szakítani fognak. A neves matematikus-pszichológus azonban nem azt tekinti legnagyobb eredményének, hogy képes bejósolni a válást, hanem azt, hogy az esetek jelentős részében meg is tudja előzni azt. E könyv, amelyet feleségével és munkatársaival együtt írt, gyakorlati segítséget jelent a tartósan is boldog párkapcsolat megteremtéséhez és gondozásához. Gottmanék több évtizedre visszatekintő kutatásai ugyanis egyértelműen azt mutatják, hogy a hosszú távú kapcsolati elégedettség alapja egymás mély megértése, a kölcsönös tisztelet és az empátia. Az ilyen kapcsolathoz pedig rengeteg beszélgetés vezet. A szerzők megmutatják, hogyan folytassunk olyan beszélgetéseket, amelyek segítenek elmélyíteni kettőnk között a megértést és az intimitást. Így válhatunk a kapcsolatunk irányítóivá, ahelyett, hogy csak vakon sodródnánk az eseményekkel. A beszélgetések arra a nyolc témára épülnek, amelyek Gottmanék kutatásai szerint a legfontosabbnak bizonyulnak a párkapcsolatban, ezek pedig a bizalom és az elköteleződés; a konfliktusok; a szex; a pénz; a család, a szórakozás és a kaland; a fejlődés és a spiritualitás, illetve a vágyak. A szakemberek megterveztek nyolc randit, melyek mindegyikén lépésről lépésre vezetik végig a párokat, egymásnak felteendő nyitott kérdések formájában. E nyolc beszélgetés segíteni fog a kettőnk közötti megváltoztathatatlan különbségek felderítésében, hogy meg tudjuk előzni az "állandó problémák" miatt újra meg újra kirobbanó konfliktusokat. Sohasem túl késő vagy túl korai lefolytatni ezeket a beszélgetéseket, amelyek révén mélyebben megérthetjük egymást, valamint a kapcsolatba hozott előtörténetünket. Így, akár sok évvel az első találkozásunk után újra megismerhetjük a társunkat, és ő minket. Biztosak lehetünk benne, hogy bőven akad majd rácsodálkozni valónk.

Podobné produkty

John M. Gottman a világ egyik legismertebb párkapcsolati szakértője, akinek elegendő 15 percig figyelnie egy pár kommunikációját, hogy azután 91%-os pontossággal megmondja, tartósan is együtt maradnak-e, vagy pedig szakítani fognak. A neves matematikus-pszichológus...
10.3 €
Aki tudni akarja, milyen ember illik hozzá, vagy azt, hogy vajon álmai asszonya/férfija miért válik elviselhetetlenné a közelebbi kapcsolatban, az meglepő válaszokat talál ebben a könyvben.
6.94 €
Lépj ki a szorongás és a félelem ördögi köréből, hogy teret kapjon a kapcsolatodban a szeretet, a bizalom és a törődés. Itt az ideje, hogy abbahagyd a kapcsolatod túlgondolását! „A boldog szerelmi történeteket létrehozzuk, nem pedig csak úgy megtörténnek.”...
11.8 €
Lépj ki a szorongás és félelem ördögi köréből, hogy teret kapjon a kapcsolatodban a szeretet, a bizalom és a törődés Itt az ideje, hogy abbahagyd a kapcsolatod túlgondolását! "A boldog szerelmi történeteket létrehozzuk, nem pedig csak úgy megtörténnek." A szüntelen...
15.23 €
Vajon rendbe lehet-e még hozni egy párkapcsolatot, ha egyszer már elromlott? Honnan tudhatjuk biztosan, hogy tönkrement, s nem pusztán egy átmeneti válságot élünk át? Mit jelezhet a társas magány, a nemi szerepek felcserélődése, a konfliktuskezelés eredménytelensége,...
12.75 €
A szeretetkert párkapcsolatotok szimbolikus kertje, melynek minden része a kapcsolat egy-egy fontos területét jelképezi. Lépjünk be ide együtt, és vegyük szemügyre, hogy mely területek vannak jó állapotban, s vajon hol vannak a gyenge pontok, az árnyékos, elhanyagolt...
11.31 €
A Párkapcsolati önismereti kártyák segítenek abban, hogy közelebb kerülj saját magad és a másik belső világához. Lehet, hogy évek, évtizedek óta ismerjük egymást, mégis kiderülhet, mennyi mindenről nem beszéltünk még. A legtöbb kapcsolatban a kezdetben könnyen...
26.5 €
Mi tartja életben a „se vele, se nélküle” kapcsolatokat? Hogyan befolyásolja párkapcsolatunkat mindaz, amit otthonról hozunk? Miért akarjuk a saját képünkre formálni a társunkat? A párkapcsolat szükségszerűen különböző szakaszokon megy keresztül, amelyek próbára...
9.38 €
Mi tartja életben a "se vele, se nélküle" kapcsolatokat? Hogyan befolyásolja párkapcsolatunkat mindaz, amit otthonról hozunk? Miért akarjuk a saját képünkre formálni a társunkat? A párkapcsolat szükségszerűen különböző szakaszokon megy keresztül, amelyek próbára...
9.9 €