A csillagok dala - Szemán Zoltán

0.14 €

Ez a novelláskötet kifejezetten azzal a célzattal íródott, hogy megkísérelje azok figyelmét felkelteni a sci-fi műfaj iránt, akik még nem ismerik, esetleg nem kifejezetten kedvelik. Az öt novella (három hosszabb és két rövidebb) inkább az emberi, érzelmi vonalra igyekszik koncentrálni, a bonyolult technikai kifejezések használata nélkül. A faun álma: Egy a görög mitológiából ismert alak hirtelen a huszonharmadik században találja magát. Vajon mihez kezd a faun, aki az életerejét a szerelemből meríti, egy olyan világban, ahol az emberekből már szinte minden érzelem kihalt? A látogató: Az emberiség már kapcsolatba lépett számos idegen fajjal, de a Föld vezetői szinte paranoiás módon rettegnek az idegenektől. Az emberek sokszor viszolyognak, tartanak más civilizációk képviselőitől, és csupán néhány földönkívülinek engedélyezik, hogy meglátogassa a kék bolygót. A kevesek egyikének útinaplójába olvashatunk bele ebben a történetben. A per: A Fajok Galaktikus Tanácsa tudomást szerez az emberi civilizáció létezéséről. A kezdeti tárgyalások azonban hirtelen abbamaradnak, és a Tanács hosszú évekig nem reagál a Föld hívásaira. Majd egy szép napon az emberek kurta, minden magyarázatot mellőző üzenetet kapnak a nagyhatalmú szervezettől: Azonnal beszélni akarnak a Föld két megbízottjával. Minna: Egy nyugdíjba vonult biológus-fizikus csillagjáró asszony és egy emberi érzésekre, érzelmekre szomjas mesterséges intelligencia furcsa kapcsolata, amire egy szokatlan haláleset árnyéka vetődik. Pillangó: Történet egy különleges képességekkel rendelkező kisfiúról és a nyomtalanul eltűnt, immár évek óta halottnak nyilvánított édesapjáról.

Podobné produkty

Immár négyszáz éve, hogy a Mindent-látó legyőzte a Földet rabigába hajtó gonoszt. Azóta nyugalom és béke honol az Ismert Világban. Az emberek szerény, egyszerű életet élnek a Mindent-látó szolgái, a Szólók vezetésével. Mark, a fiatal ácssegéd, két nagy álmot...
0.63 €
Ez a novelláskötet kifejezetten azzal a célzattal íródott, hogy megkísérelje azok figyelmét felkelteni a sci-fi műfaj iránt, akik még nem ismerik, esetleg nem kifejezetten kedvelik. Az öt novella (három hosszabb és két rövidebb) inkább az emberi, érzelmi vonalra...
0.14 €
Jorj X. McKie különleges szabotőr. Az ő feladata, hogy a számos idegen fajt kormányzó csillagközi államhatalom útjába álljon, amikor az túlságosan elnyomóvá válna, és tetteivel az állampolgárok jogait és érdekeit sértené. A férfi és társai a SzabotázsIrodánál...
14.69 €
"Tényleg megérdemel mindenki egy új esélyt? Az is, aki hazudik érte? Jár-e mindannyiunknak egy újabb dobás? Akkor is, ha részben mi okoztuk saját vesztünket? Mi mindent tennél meg azért, hogy új esélyt kapj a szerelemre? Hogy új esélyt kapj az életre? Hogy...
10.17 €
Van egy hely a mai Amerikában, ahol nincs áram, nincs vezetékes víz, és nem használnak modern eszközöket sem. Itt nincs helye álmoknak, önkifejezésnek vagy ambícióknak. Itt él egy fiú, akinek a teste akár egy istené, a szíve pedig akár egy harcosé. Erős és...
10.73 €
Grace Hamilton az a lány, akinek mindig van egy terve. Pontosan tudja, merre tart az élete, és büszke magára, amiért mindig célt ér. Még sohasem lépte át a határokat, nem foglalkozott a saját vágyaival, és azzal sem, hogy kinek akar ennyire megfelelni.
11.88 €
Miből merítesz erőt? Mit tehetsz, ha vége annak a világnak, amit ismertél, és a szeretteidet elsodorta az özönvíz? Ha az új világban, amibe belecsöppentél, pont olyan magányos vagy? Hol találod meg a reményt, ha összetört a szíved, és bizonytalan a jövőd? A...
11.64 €
Kedves Gyerekek! A Mazsola Bálint Ágnes legnépszerűbb, humoros mesekönyve, melyben egy szerethető, kicsit lusta, zöld disznócska kalandjaival ismerkedhetünk meg, ő a kényelmes tökház lakója, és Manófalvi Manó segít neki eligazodnia a mindennapokban, kalandokban....
4.55 €