A férjem - Rumena Buzsarovszka

6.13 €

Rumena Buzsarovszka (1981) Szkopjéban született. Eddig négy prózakötete jelent meg, emellett J. M. Coetzee, Lewis Carroll, Truman Capote és Charles Bukowski műveit fordította macedónra, továbbá elismert egyetemi oktató. 2016-ban bekerült a Literary Europe Live projekt New Voices of Europe programjába. Műveit többek közt angol, német, francia, olasz és lengyel nyelvre is lefordították. A férjem 2017-ben elnyerte a fiatal prózaíróknak járó, rangos Edo Budiša-díjat, és szerepel a Calver Journal „100 legjobb kelet-európai regény” listáján. Alice Munro és Raymond Carver világait megidéző ragyogó novelláiban különböző nők – feleségek, szeretők, anyák, özvegyek – mesélik el saját történeteiket a hétköznapjaikról, férjekről, gyerekekről, szülőkről, kollégákról és barátokról, hol tragikusan, hol pedig fanyar humorral. A mesélés felszabadító ereje révén pedig ezek a nők többet mutatnak önmagukról, a környezetükről, félelmeikről, titkaikról. Buzsarovszka a legintimebb térben mutatja be a balkáni régió változóban lévő posztkommunista, patriarchális valóságát. Ugyanakkor a szereplők dilemmái és fájdalmai nagyon ismerősek lehetnek a magyar olvasók számára is.

Podobné produkty

Rumena Buzsarovszka (1981) Szkopjéban született. Eddig négy prózakötete jelent meg, emellett J. M. Coetzee, Lewis Carroll, Truman Capote és Charles Bukowski műveit fordította macedónra, továbbá elismert egyetemi oktató. 2016-ban bekerült a Literary Europe Live...
6.13 €
Van egy férj. Költő, gyermekét dédelgető apa, a feleségét elhanyagoló nagykövet, nőgyógyász, rendőr, hűtlen házastárs, impotens vagy éppenséggel halott. Egy férj tizenegyszer. Ez a könyv azonban mégsem róluk szól. A férjem Alice Munro világát megidéző ragyogó...
10.73 €
Ki beszél? szókártyás mesefüzetünkben arról olvashattok mesét, hogy Marci hogyan tanult meg beszélni. A füzetbe befűztünk 6 db képes szókártyát, amiket kivághattok és máris kezdhetitek a szókártyákkal való játékot, a megfelelő szavak megkeresését a mesében....
3.95 €
A statisztikák szerint Magyarországon ezer házasságkötésből kb. ötszáz válással végződik. Vajon hol romlanak el a dolgok, és mit tudnak azok a párok, akik együtt maradnak? Ezekre a kérdésekre kerestem választ a népmesékben. Mert ha igaz, hogy bennük sűrűsödik...
10.7 €
Egy hideg péntek estén kevéssel tíz után csöngetnek Rebecca és a férje, Jack ajtajánál. Egy nő áll odakint, Cara, aki Jack exbarátnőjeként mutatkozik be. És egy reszkető, kék szemű, négyéves kislány kezét szorongatja. Aki az állítása szerint Jack lánya. Rebeccát...
11.64 €
2016 nyarán indítottuk el a Testrészek könyvsorozatot: az 5 kötetből álló mesesorozat tanulságos, kedves meséken keresztül mutatja be a gyerekeknek a testrészeiket, amelyekkel érzékelik és felfedezik a körülöttük lévő világot. A történetek főszereplője természetesen...
7.32 €
Hatalmas szerelem, boldog házasság, két csodálatos gyermek, meghitt otthon a francia Pireneusokban. Szürke hétköznapok, sokat dolgozó, elfoglalt apa és magába forduló, önmagát a családnak szentelő anya. A férj új szerelemre talál, a nő önmagára. Amikor a házasság...
12.23 €
Hatalmas szerelem, boldog házasság, két csodálatos gyermek, meghitt otthon a francia Pireneusokban. Szürke hétköznapok, sokat dolgozó, elfoglalt apa és magába forduló, önmagát...
8.43 €
Móna és Marci a nagyinál töltik a nyarat. Nagyi szinte mindent megtermel maguknak a kertben, így Móna az önellátásról tanul tőle. Marci papával horgászni jár és a visszadobott haltól 3 kívánsága teljesítését kéri. Te mit kívánnál a haltól? Hogyan tudjuk vásárlási...
9.34 €