A gyilkos lányai - Meyers Randy Susan

7.39 €

"Döbbenetes első regény... Túlságosan hihető és szívszorító." (Los Angeles Times) Egy anya olyat kért, amit lehetetlen megtenni. Egy apa olyat tett, amit nem lehet megbocsátani. Lulu és Merry gyerekkora sosem volt felhőtlen, de a legnehezebb időszakok, a legbántóbb szavak, a leghangosabb veszekedések is eltörpülnek egyetlen nap emlékének árnyékában. Épp Lulu tizedik születésnapja előtt a lányoknak olyan traumát kell átélniük, amit legfeljebb csak túlélni lehet, megérteni és feldolgozni sohasem. Azon a végzetes napon apa megölte anyát. A tragédia után Lulu és Merry gyermekotthonba, majd nevelőszülőkhöz kerül. De pontosan tudják, a történtek után senkiben sem bízhatnak, és csak egymásra számíthatnak. Harminc éven át próbálnak értelmet adni a gyermekkorban átélt szörnyűségnek, miközben börtönben ülő apjuk nyomasztó kísértete lengi be a hétköznapokat. Lulu azzal áltatja magát, hogy apja halott, Merry viszont úgy érzi, bármit is tett, közeli kapcsolatban kell maradnia vele. Meyers gyönyörűen megírt, letehetetlen első regénye a család erejébe vetett hit, valamint a szeretteinkhez kapcsoló és tőlük elszakító kötelékek testamentuma. Randy Susan Meyers Bostonban él a férjével, és két felnőtt lány anyja. Írószemináriumokat tart a Grub Street Writer's Centerben.

Podobné produkty

"Döbbenetes első regény... Túlságosan hihető és szívszorító." (Los Angeles Times) Egy anya olyat kért, amit lehetetlen megtenni. Egy apa olyat tett, amit nem lehet megbocsátani. Lulu és...
7.39 €
A minden lében kanál újságírónő és a mogorva nyomozó visszatér egy újabb, még halálosabb nyomozásra.Montrose békés, skót kisváros. Egészen addig, amíg Lottie Kelsey, a helyi újság újdonsült riportere hullára nem bukkan a tengerparton. A halott férfi egy irodalmi...
6.17 €
A minden lében kanál újságírónő és a mogorva nyomozó visszatér egy újabb, még halálosabb nyomozásra. Montrose békés, skót kisváros. Egészen addig, amíg Lottie Kelsey, a helyi újság újdonsült riportere hullára nem bukkan a tengerparton. A halott férfi egy irodalmi...
12.84 €
Bestsellerová autorka Randy Susan Meyers Phoebe se do Jakea zamilovala v momentě, kdy ho poprvé uviděla. Bylo jim patnáct a ani jeden z nich tehdy netušil, kam je osud zavede. O desítky let později je Jake miliardářem z Wall Street a s Phoebe mají dokonale...
1.29 €
Ben a Maddy jsou svoji už patnáct let a mají tři děti. Maddy je klidná žena, kdežto Ben má výbušnou povahu a sebemenší rozepři řeší křikem. Svou ženu však nadevše miluje. Jenomže jednoho dne Benova prchlivost způsobí autonehodu, při níž Maddy upadne do kómatu....
15.58 €
A szociális munkásként dolgozó Maddy türelmesen és odaadóan segít a bajba jutott nőknek, akik függőségeikkel vagy éppen bántalmazó párjukkal küzdenek. Otthon már jóval kevésbé ura a helyzetnek: nap mint nap próbálja a felszínen tartani magát, gondoskodni három...
12.04 €
A szociális munkásként dolgozó Maddy türelmesen és odaadóan segít a bajba jutott nőknek, akik függőségeikkel vagy éppen bántalmazó párjukkal küzdenek. Otthon már jóval kevésbé ura a helyzetnek: nap mint nap próbálja a felszínen tartani magát, gondoskodni három...
15.25 €
Daisy Wells és Hazel Wong vakációra indulnak a világhírű Orient Expresszel. Az első pillanattól kezdve világos számukra, hogy minden szomszédos utastársuknak van valami rejtegetnivalója. Sőt, az sem kizárt, hogy egy kém is van közöttük! Aztán egy alkalommal...
10.68 €
1786-ban Bécsben, II. József császár uralkodásának csúcsán Lorenzo da Ponte, az udvari költő egyben az opera librettistája is. Ez a magas pozíció nem jár együtt kiemelkedő jövedelemmel, és az operavilág végeérhetetlen intrikáitól sem mentesít. Épp ellenkezőleg!...
11.53 €