A harmadik csengetés - Komédiások - Ödön Barsi

2.79 €

A harmadik csengetésBarsi Ödön, a kaland -és tudományos fantasztikus regényeiről ismert író, ezúttal a 30-as évek színészvilágába vezeti az olvasót. ő maga is vidéki színészként kezdte pályafutását, de a Hevesi Sándor vezette Színiakadémián a rendezői szakon is diplomát szerzett. Kolozsvári és nagyváradi szereplései után fővárosi színházakban is játszott, majd színház- és rádiórendezőként mutatkozott be. (Az ember tragédiája, Ellák, A három tesőr). A színházak alapos ismerőjeként, avatott szemmel mutatja be az indulatoktól, szenvedélyektől, feszültségektől terhes színházi életet, amelyben gyakran pletykákon túlmenően életet és pályafutást megrontó intrikák is születtek. „A harmadik csengetés” hősnője, Bán Éva a színészképző frissen végzett növendéke, teljes hivatástudattal lép a színház kötelékébe és csaknem áldozatául esik annak.KomédiásokAz öreg színházi súgó nagy vágya, hogy egyszer ő is színpadra léphessen. Meggyőződése, hogy jó pár színésznél tehetségesebb – többek között lánya vőlegényénél is, a népszerű Várady Sándornál is… A sors (vagy csak az ügyes cselszövés) úgy tűnik, meg is adja a hőn áhított lehetőséget.

Podobné produkty

A harmadik csengetésBarsi Ödön, a kaland -és tudományos fantasztikus regényeiről ismert író, ezúttal a 30-as évek színészvilágába vezeti az olvasót. ő maga...
2.79 €
Lélegzetelállító nyomozós thriller... megdöbbentő esettel Bezártak ide és eldobták a kulcsot. Végignézek magamon és a hosszú ruhán, amit rám adtak. A saját ruháimat akarom. Fogalmam sincs, mióta vagyok már itt. Mikor egy középkorú asszonyt saját otthonában...
13.38 €
Bogyó, Babóca és barátaik a karácsonyi asztalnál ülve tizenkét régi történetet elevenítenek fel. Együtt emlékeznek vissza az Ezerlábú látogatására, a bagolyfiókák születésére, és azt is megtudhatjuk, hogyan sérült meg a Barlangi Pók lába, mi történt a Csillaglány...
16.03 €
Térhatású mesekönyv a Mikulásról és az ajándékozásról. Radvány Zsuzsa rajzaival.
10.7 €
Spomienky herca Ľubomíra Gregora nenechajú nikoho na pochybách, že je nielen dobrý herec, ale aj človek, ktorý vie dať svoje spomienky viac ako humornou formou i na papier. Poviedky z divadla, natáčania filmov, vojenčiny, zo školy, z rodiny či obyčajné ľudské...
6.9 €
1876-ban íródott a regény. Bár Jókai Mór 50-70-évek között volt legtermékenyebb és legsikeresebb, hiszen ebben az idoben az o regényei tartották életben a magyar népet, mégsem szabad megfeledkezni az ezt követo idoszakról. Az élet komédiásai egy kedélyes hangvételu...
2.54 €
1876-ban íródott a regény. Bár Jókai Mór 50-70-évek között volt legtermékenyebb és legsikeresebb, hiszen ebben az időben az ő regényei tartották életben a magyar népet,...
1.94 €
1876-ban íródott a regény. Bár Jókai Mór 50-70-évek között volt legtermékenyebb és legsikeresebb, hiszen ebben az időben az ő regényei tartották életben a magyar népet,...
1.07 €
Egy színész története, aki az életben is komédiásnak tartja magát. A szerelmi szál sem maradhat el.
2.82 €