A hullaházi skandalum - Gyula Böszörményi

9.09 €

Az utolsó Ambrózyd A Monarchia hírneves magánzó detektívje, báró Ambrózy Richárd és ifjú felesége, Mili 1901 júniusában két, már-már megoldhatatlan feladattal szembesül. A friss házasoknak valahogy össze kell boronálniuk az arisztokrata és a polgári lét magukkal hozott, ám egymástól eltérő szokásait, miközben közös háztartást próbálnak teremteni az általuk válogatott, igencsak vegyes és öntörvényű személyzettel. Nem könnyű ez, ha a báró úr kocsisa egykor kasszafúró, az inasa kávéházi fizetőpincér, a mindenese a hírhedt Conti utca bordélyainak lakója volt, ráadásként a báróné őnagysága a börtöncellában ismerte meg a cselédlányát, morózus szakácsnőjének múltjáról semmit nem tud, a komornája pedig még ma is a Tabán legfirkásabb zsebmetszőjének tekinthető. Az Ambrózy-villában eluralkodó káoszt azonban még lehetne is valahogy kezelni, ha nem éppen ekkor bontakozna ki a fiatal Budapest addigi leghátborzongatóbb és legvéresebb bűnügye. Ambrózy báró és cserfes neje, Mili most először házaspárként vágnak bele közös életük leggroteszkebb, legfelkavaróbb nyomozásába. A rendőrség tehetetlen, a sajtónál hírzárlatot rendelnek el, a detektívek széttárják a karjukat, miközben szó szerint eluralkodik a teljes fejetlenség! Kapcsolj ki a fordulatos és bámulatos történettel!

Podobné produkty

Az utolsó Ambrózyd A Monarchia hírneves magánzó detektívje, báró Ambrózy Richárd és ifjú felesége, Mili 1901 júniusában két, már-már megoldhatatlan feladattal szembesül. A friss házasoknak valahogy össze kell boronálniuk az arisztokrata és a polgári lét magukkal...
9.09 €
Len čo Laura zašepká slová čarovného zaklínadla, jej poník sa premení na jednorožca. Toto tajomstvo však musí prísne strážiť, inak by Súmrakovi hrozilo veľké nebezpečenstvo. Keď sa Laura a Súmrak dozvedia, že poník jej novej kamarátky Mel má strach skákať,...
8.54 €
A 9... 8... 7...-tel valami elkezdődött, valami felébredt, s aki mert, az szembenézett vele. Ebben a kötetben Lilith története folytatódik, mert az olvasók, akiknek kikértük a véleményét, Lilith sorsára voltak kíváncsiak. S most újra Budapesten járunk, ahol...
1.89 €
Hogy mi minden történik a Pukkancs utca egyik vénséges vén bérházában, azt csak Lopotnyik tudja. Meg a barátja, Luca.Lopotnyik, ha még nem mondtam volna, egy macska. Kopott szőrű, tépett fülű, kalandkereső kandúr, akinek meg sem rezzen a bajsza, ha egy hatalmas,...
8.45 €
Hogy mi minden történik a Pukkancs utca egyik vénséges vén bérházában, azt csak Lopotnyik tudja. Meg a barátja, Luca. Lopotnyik, ha még nem mondtam volna, egy macska. Kopott szőrű, tépett fülű, kalandkereső kandúr, akinek meg sem rezzen a bajsza, ha egy hatalmas,...
10.7 €
1900 verőfényes őszén Budapest székesfővárosa a mesés Perzsia uralkodóját látja vendégül. Muzaffer ed-din Qajar egész udvartartásával utazgat Európában, két marokkal szórva a pénzt és a kitüntetéseket. A magyar fővárosban négy kellemes napot szándékozik tölteni,...
7.35 €
A hölgyé a terep! 1900. december 10., este. A Keleti indóházból útra kel az 502-es Budapest-Predeal-Bukarest vonalon közlekedő éjszakai járat, hálókocsijában a híres magánzó detektív, Ambrózy báró tanítványával, Hangay Mili kisasszonnyal, akit szigorú mestere...
8.48 €
Szasztok, lúzerfanok, itt ismét Mark, a sztárriporter nyomul, aki arra kér, hogy menj át elefántba, és tárd nagyra a füledet, mert... A Lúzer Rádió most Kehidáról jelentkezik! A kert végi budistúdióból sok minden libbenhet feléd, hát fogd be az orrodat, de...
10.73 €
KITT... Üdvicsek, kiscsókák, itt ismét Mark, a nagyvárosi kölyöknyomozó szövegel bele az éterbe, méghozzá (ezt kapjátok ki!) IMMÁR AZ ÖTÖDIK ESZEMENT KALANDJÁT MESÉLVE EL! Kagylózz hát ezerrel, mert most kiderül, hogy kicsit sem MENŐ, ha folyton eltaknyolsz...
10.17 €