"Érdekel-e majd valakit, hol fekszik földi életének néhány maradványa, romló csontjai, foszló papi ruhája? Vagy talán tűz emészti meg egykor azokat a sorokat, amiket örök emlékezet okáért jegyzett a Matricula zizegő, vastag árkusaira? Tétetett azért örök emlékezetre legelsőben is az Istennek Templomárul és Szent Tiszteletinek Házárul tennünk emlékezetet: hogy jövendő időkben még fiaink is emlékezzenek róla. Fájdalmak és örömök egy mondatnyira összezsugorított esszenciái elvesznek-e egykoron? Vagy ha nem tűz marja feketére, ha nem víz mállasztja pépesre lapjait, ha nem hullik cafatokra, vagy nem válik olvashatatlanná a tinta, lesz-e még eklézsia, amely őrzi, ember, aki olvassa, nép, amelyik még érti a szót?" A kérdést maga a regény válaszolja meg. Egykor élt protestánsok: parasztemberek, gazdák, birtokosok sorsa elevenedik meg Jakab-Köves Gyopárka világában. Boldogságot kereső, szenvedéllyel szerető, olthatatlanul gyűlölő, megbocsátást kereső és találó emberek ők, akik akaratukon kívül válnak a történelem játékfiguráivá. Hősökké válnak, vagy csupán a késői korok emlékezete emeli őket mitikus alakokká? Mi adja megmaradásukat: a bennük dolgozó dac, vagy a hűséggé nemesült odaadás? Vagy akár mindkettő egyszerre - a hűséges konokság?