A lélek anatómiája - Mária Szepes

5.61 €

Nincs olyan elkötelezett, magas képzettségű orvos, akit tapasztalatai ne győztek volna meg arról, hogy valamennyi betegség a lélekben gyökerezik. A tudattalan mélyrétegeibe gyűrve névtelen sérülések gubbasztanak eltakart arccal. A testben csak tünetekben mutatkoznak meg, sajátos gén- és jellemalkat szerint, mindig egyedi módon. Szimbolikus jajdulások ezek. E könyv a lélek bonyolult betegséggócainak diagnózisait, és e kórokból kivont örök szérumait tartalmazza. Csak egyetlen axiómát említek: „Az anyagi szervezet mögött pszichikai irányító erők állnak.” Az ember felépítése nem végződik a fizikai testnél, fölötte magasabb áramok működnek. A kísérleti fizika bizonyítja a lét elmúlhatatlan folyamatosságát. Ennek emlékképeit a mélypszichológiai módszerek elő tudják hívni. Ez a művelet hallatlan óvatosságot igényel. Szükséges, hogy az orvos és a páciens együtt hajtsa végre a gyökerekhez hatolást, s annak tisztító, gyógyító feltöltését. Durva érintést az érzékeny beteg nem visel el, görcsbe rándul, és nem fogadja be egyetlen, nélkülözhetetlen gyógyító panaceáját. De nem csak a magányosok, a keresők, a tanácstalanok szorulnak szerény kínálatomra, hanem az erősek, a küzdők is, akik tehetetlenül topognak szeretteik veszendő lelke körül.

Podobné produkty

Nincs olyan elkötelezett, magas képzettségű orvos, akit tapasztalatai ne győztek volna meg arról, hogy valamennyi betegség a lélekben gyökerezik. A tudattalan mélyrétegeibe gyűrve névtelen sérülések...
5.61 €
1896 januárjában az éj palástja alatt elterülő Kassán meggyilkolnak egy fiatal nőt. A nyakán éktelenkedő két szúrásnyomon keresztül kiszívták a vérét. A rejtély még csak tovább fokozódik, amikor az áldozat holtteste hirtelen eltűnik a halottasházból, ahonnan...
8.42 €
1896 januárjában az éj palástja alatt elterülő Kassán meggyilkolnak egy fiatal nőt. A nyakán éktelenkedő két szúrásnyomon keresztül kiszívták a vérét. A rejtély még csak tovább fokozódik, amikor az áldozat holtteste hirtelen eltűnik a halottasházból, ahonnan...
12.35 €
Ez ?a könyv nem ortodox módon közelít a politika világához, s nem illeszkedik be egyik szaktudomány kánonjába se. A szerző személyes tapasztalatok birtokában ír a politikáról...
4.76 €
Az eddig jobbadán prózaíróként ismert Haklik Norbert tanulmánykötete az első olyan, monográfia jellegű összeállítás, amely kísérletet tesz arra, hogy a Danubius Danubia felszíne alá bukva feltérképezze annak mélyrétegeit. Haklik tanulmányai a legkülönfélébb...
5.84 €
Magyarország ma egy posztkommunista maffiaállam. E kifejezésben a posztkommunista a keletkezésének körülményeire és kiinduló feltételeire utal, vagyis arra, hogy ez még ha megkésetten...
5.04 €
Dr. Jeffrey valós tényeket feldolgozó, krimiszerűen izgalmas könyve a nácik Nagy-Britanniában, Európában és az Amerikai Egyesült Államokban folytatott egy évtizedes kémtevékenységét mutatja be. Annak történetét meséli el első ízben, hogy miként vezetett egy...
16.03 €
A posztkommunista rendszerek anatómiája az eddigi legátfogóbb munka a rendszerváltó országokban kialakult különféle berendezkedésekről: egységes, koherens fogalmi keretet kínál a térségre jellemző politikai, gazdasági és társadalmi jelenségek megértéséhez....
16.87 €
Ez a könyv az emberi test anatómiájának első pontos és teljes, háromdimenziós, számítógépes rekonstrukcióval készített atlasza. Először szervrendszerenként, majd régiókra bontva mutatja be a test egyes részeit, minden oldalpáron egy-egy csodálatos ábrával....
32.11 €