A lélek békéje - Ciceró,Lucius Annaeus Seneca

2.79 €

"Részesültem viszont jótéteményedben. Mifélében? Én ugyan mindig hangoztattam azt, amit emlegetsz. Inkább elismertem, hogy leköteleztél, mint hogy egy tájékozatlanabb ember ne tartson elég hálásnak. De miféle jótéteményről van szó? Hogy Brundisiumban nem öltél meg? Engem, akit maga a győztes (aki, mint dicsekedni szoktál vele, pribékjei közül rád ruházta az elsőséget) meg akart kímélni, és visszarendelt Itáliába: te megölhettél volna? Tegyük fel, hogy igen. Mi másból áll a rablók jótéteménye, egybegyűlt atyák, mint hogy elmondhatják: megajándékozták az élettel azt, akit nem fosztottak meg tőle..." - (Cicero) "Kérded, mi az, amit különösképpen el kellene kerülnöd. A tömeg. Még nem bízhatod magad rá veszélytelenül. Én legalábbis beismerem esendőségemet: sohasem azzal a jellemmel térek haza, amellyel otthonról elindultam. Valami felkavarodik abban, amit már rendbe szedtem, valami visszalopakodik abból, amitől elfutottam. Úgy vagyunk mi is, ha lelkünk hosszadalmas bajából felépül, mint a betegek, akiket annyira megviselt a hosszas gyengélkedés, hogy sehova sem lehet őket ártalom nélkül kivinni. A nagy tömegben forgolódni káros - tudtunkon kívül egytől egyik mindenki kedvet csinál valamilyen vétekhez, megbélyegez vele vagy ránk akasztja..." - (Seneca)

Podobné produkty

"Részesültem viszont jótéteményedben. Mifélében? Én ugyan mindig hangoztattam azt, amit emlegetsz. Inkább elismertem, hogy leköteleztél, mint hogy egy tájékozatlanabb ember...
2.79 €
Tragédie známeho stoického filozofa L. A. Senecu vychádzajú prvýkrát v slovenčine práve v Divadelnom ústave v edícii Svetová dráma – antológie. Výber tvorí Agamemnón, Oidipus, Faidra, Médeia, Trójanky v preklade Martiny Borodovčákovej a v prebásnení Ľubomíra...
19.95 €
Antická dráma Octavia prvýkrát vychádza v slovenskom jazyku. Lucius Annaeus Seneca predstaviteľ stoickej filozofie bol radcom kontroverzného cisára Nera. Jeho zachované literárne diela, tragédie s mytologickými námetmi, obsahujú morálne idey, opakovaným motívom...
6.65 €
První ze tří svazků tragédií nesmrtelného Římana: Oidipus, Thyestes a Octavia
15.58 €
Lucius Annaeus Seneca je predovšetkým známy ako predstaviteľ stoickej filozofie a radca kontroverzného cisára Nera. Jeho zachované literárne diela, tragédie s mytologickými námetmi, obsahujú morálne idey, opakovaným motívom sa stáva spor rozumu s vášňou. Autor...
10.45 €
Druhý ze tří svazků tragédií nesmrtelného Římana. Svazek obsahuje tři tragédie: Foiničanky aneb thebais, Faidra a Šílený Herkules.
18.24 €
Seneca három vigasztalása, Consolációja az ókori vigasztalásirodalom legérettebb alkotása. Az első egy asszonyhoz szól, aki elvesztette fiát, a második Seneca egy barátjához,...
1.38 €
Lucius Annaeus Seneca, római sztoikus filozófus, drámaíró és államférfi három rövidebb dialógusát tartalmazza a kötet: A gondviselésről, A lelki nyugalomról és A boldog életről
3.94 €