A Mindszenty-mítosz - Krisztián Ungváry

11.26 €

Magyarországon egyetlen más egyházi személyt sem övezett akkora állami kultusz, mint Mindszenty Józsefet. Ungváry Krisztián példák sorozatával bizonyítja, hogy Mindszenty működése nemcsak sok szempontból szerencsétlen, hanem súlyos, máig ható károkat is okozott a magyar egyháznak és a magyar társadalomnak. Könyve Mindszenty emberi gyengeségeivel nem foglalkozik, és korántsem a teljesség igényével tárgyalja politikai hibáit – csak azokat a fontosnak ítélt kérdéseket vizsgálja, amelyek alkalmasak annak eldöntésére, hogy mennyire indokolt elhelyezni őt az állami emlékezetpolitika centrumában. Ungváry részletesen megvizsgálja Mindszenty politikájának sarokköveit, antiszemitizmusának építőelemeit, nacionalizmusát, hagymázos álmait a homogén magyar nemzetállamról, és közelebbről is körüljárja azt a kérdést, hogy Mindszenty 1945 után ártott-e vagy sem Magyarországnak. Bemutatja, hogyan viszonyult a pártokhoz, a hatalomhoz publicistaként, lapszerkesztőként, később egyházi vezetőként a Tanácsköztársaságtól a Horthy-korszakon át a rákosista időkig, majd 1956 után, illetve hogy milyen politikusi ambíciói voltak. A budapesti amerikai követségen töltött tizenöt év alatt Mindszenty nehézségeket okozott a Kádár-rendszernek, a Vatikánnak és az Egyesült Államoknak is. A történész dokumentumokkal támasztja alá, hogy kiengedése körül aktív diplomáciai tevékenység folyt a háttérben, mert minden szereplőnek volt vesztenivalója. Ungváry kelet-európai példákkal illusztrálja, hogy Mindszenty más utat is járhatott volna, hasznosabb szolgálatot téve egyházának. „Amikor majd lecsillapodik a szenvedélyek kavargása, és elcsitul azoknak a vitáknak a visszhangja, amelyeket megkínzott és hajthatatlan életének egyes epizódjai váltottak ki, a történelem kiegyensúlyozottabb ítéletet mondhat egyéniségéről és az őt megillető helyről” – idézi a szerző VI. Pál pápát. Bár csaknem fél évszázad telt el a bíboros halála óta, ez nem volt elég ahhoz, hogy konszenzusos Mindszenty-kép alakuljon ki. Ungváry Krisztián arra törekedett, hogy ne „politikai hitvitákkal”, hanem a történettudomány eszközeivel jussunk közelebb Mindszenty József munkásságának tárgyilagos megítéléséhez.

Podobné produkty

Magyarországon egyetlen más egyházi személyt sem övezett akkora állami kultusz, mint Mindszenty Józsefet. Ungváry Krisztián példák sorozatával bizonyítja, hogy Mindszenty működése nemcsak sok szempontból szerencsétlen, hanem súlyos, máig ható károkat is okozott...
11.26 €
Mindszenty József életéről, munkásságáról, egyházi küldetéséről kisebb könyvtárnyi irodalom született. A közforgalomban, illetve a szabadon hozzáférhető...
2.79 €
Lenin, Sztálin, Hruscsov, Rákosi, Kádár: a kommunizmus hírhedt alakjai többnyire ismert figurái a 20. századi egyetemes történelemnek, ahogy a kiindulási alap, a marxi életmű is. A 20-as évektől kibontakozó véres keleti diktatúra nemcsak a szovjet rendszer...
9.17 €
A szerzö összegyüjtötte e harminc év Mindszenty- tiszteletét kifejezö tények dokumentumait: ismertetést nyújt a mariazelli 1975-1991 közötti idöszakról, majd pedig teljes részletességgel az azóta eltelt, 1991-2005 közötti másfél évtizedröl. Az a kultusz, amelyröl...
13.89 €
A történettudományban mára elfogadottá vált, hogy a korábban kissé lebecsült jelentőségű elbeszélt történelem az írottakkal egyenértékű forrás. Ebből kiindulva a kötet az angol nyelvű Oral Historynak nagyrészt a szerző által újonnan felkutatott és egyúttal...
9.17 €
Éppen száz esztendeje annak, hogy 1920 márciusában Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választották. Személye és közel negyedszázados regnálása körül azonban mind a mai napig komoly emlékezetpolitikai és közéleti viták dúlnak. Hívei szerint ő konszolidálta...
12.26 €
Közel három évtizeddel a magyarországi rendszerváltás után a pártállami múlt feltárása továbbra is a politikai elit és a társadalom egyik legsúlyosabb adósságának számít. A „társadalmi katarzis” elmaradásáért azonban csak részben okolható a politikai és gazdasági...
11.84 €
1944. október 15. a magyar történelem egyik legdrámaibb napja. Százezrek sorsát döntően befolyásolta, miközben a második világháború további alakulását is meghatározta. Ezen a napon tett kísérletet a háborúból való kiugrásra Horthy Miklós és kormánya. De mi...
16.06 €
1944. október 15. a magyar történelem egyik legdrámaibb napja. Százezrek sorsát döntően befolyásolta, miközben a második világháború további alakulását is meghatározta. Ezen a napon tett kísérletet a háborúból való kiugrásra Horthy Miklós és kormánya. De mi...
13.52 €