A múlt árnyékában - Judit Szekeres

11.88 €

El lehet-e temetni örökre a múltat? Vagy talán végig elkísér minket, hogy árnyékot vessen ránk, mikor kisütne felettünk a nap? Szimóna és Márton, akiknek sikerült bebizonyítaniuk, hogy a szerelem képes legyőzni minden akadályt, az újrakezdés örömében boldogan vágnak neki a közös jövőjüknek. Azt azonban nem is sejtik, hogy az összes eddigi megpróbáltatás csupán előszele volt annak a tomboló viharnak, amely hamarosan mindent a feje tetejére állít. A történetben olyan új szereplők is feltűnnek, akiknek megjelenése visszafordíthatatlanul megváltoztatja a főhősök életét, és amikor a két fiatal már azt gondolná, hogy végre célba ért, sajnos rá kell jönniük, hogy az igazi kihívások még csak ezután következnek. Szimóna sok éven át titkolt múltja most feltárul, és elérkezik a pillanat, hogy farkasszemet nézzen élete legnagyobb ellenségével, amelyben Márton elszánt hősiességgel segíti őt. Ám az események váratlan fordulatot vesznek, és teljesen új fénybe helyezik a párkapcsolatukat. Vajon Márton valóban az a férfi, akinek Szimóna gondolja? Esetleg van, amit a lány még nem tud a párjáról? Mindez kiderül A múlt árnyékában című könyvből, amely a Meztelen igazság című regény folytatása. Tarts velem, ha te is szereted az izgalmakat.

Podobné produkty

El lehet-e temetni örökre a múltat? Vagy talán végig elkísér minket, hogy árnyékot vessen ránk, mikor kisütne felettünk a nap? Szimóna és Márton, akiknek sikerült bebizonyítaniuk, hogy a szerelem képes legyőzni minden akadályt, az újrakezdés örömében boldogan...
11.88 €
El lehet-e temetni örökre a múltat? Vagy talán végig elkísér minket, hogy árnyékot vessen ránk, mikor kisütne felettünk a nap? Szimóna és Márton, akiknek sikerült bebizonyítaniuk, hogy a szerelem képes legyőzni minden akadályt, az újrakezdés örömében boldogan...
5.63 €
A szép és forrófeju Julia elhatározza, hogy tisztára mossa fivére emlékét, aki az általános vélekedés szerint öngyilkos lett, mert sikkasztással vádolták meg. A lány merész tervet eszel ki, hogy vallomásra kényszerítse a gogös Lord Stonehavent. Azt akarja,...
9.83 €
A csinos, fiatal debreceni doktornő, Hargitai Emma és a jóképű, sármos, olasz származású énekes, De Luca Martin sorsszerű találkozására szinte a legnehezebb élethelyzetben kerül sor: 2019-ben, pont, amikor a kínai Wuhanból egy ismeretlen eredetű, tüdőgyulladást...
7.01 €
Az itáliai származású Marie Mancini születésekor a csillagok azt jövendölik, hogy egy nap szégyent hoz a családjára. Anyja halála után nagybátyja, a nagy hatalmú, gyűlölt Mazarin bíboros gyámsága alá kerül, aki nem törődve a sötét jóslattal, bevezeti unokahúgát...
14.92 €
A Nagy Csaták könyvsorozat magyar csatákat tartalmazó kötetei az eddigiektől eltérően nem kronologikus rendben jelennek meg. A kötetben szereplő csaták: A magyar királyi Gyorshadtest 1941. évi ukrajnai csatái Csaták a Donnál. A magyar királyi 2. honvéd hadsereg...
4.53 €
Lélekből jövő, s a lélek mögül sarjadó halk gondolatok lényege, e verses kötet. Nem akarok rengést a Parnasszoszon, csak érzek, s mint érzek élem mindent ölelő szövegeimet, s velük megtapasztalom a szóba szőtt végtelent.
2.82 €
Hogyan szerezhetjük vissza az életünket bántalmazás után? A munkájában sikeres, párkapcsolatban élő harmincas Olivérről senki nem gondolná, hogy gyermekkori bántalmazás áldozata. Egy váratlan esemény felszínre hozza azokat az évtizedeken át elnyomott, szörnyű...
8.87 €
Sporthasonlattal élve Magyarország 20. századi története minden kétséget kizáróan a kapufák és kényszerítők korszaka volt: választásainkat gyakran a kényszerpálya határozta meg, kiélezett pillanatokban, világháborúk, forradalmak, hatalmi harcok idején pedig...
10.73 €