A nomádok földje - Jessica Bruder

8.45 €

A nomádok földje tényfeltáró történet az amerikai gazdaság sötét mélységeiből, és azokról, akik a túlélés reményében feladták addigi életüket. Észak-Dakota cukorrépaföldjeitől Kalifornia kempingein át az Amazon texasi CamperForce programjáig a munkaadók új, alacsony költséggel járó munkaerőforrásra bukkantak: a folyton úton lévő, huszonegyedik századi nomádokra. A nagy gazdasági válságnak ők a láthatatlan áldozatai. Ők, akik tízezrével indultak útnak lakókocsivá alakított kisbuszaikban, az egyre növekvő nomádtársadalom tagjaiként. Ők, akik nem adják fel a reményt. „Akik azt hitték, a 2008-as anyagi összeomlás rég véget ért, meg kell hogy ismerjék azokat az embereket, akiket Jessica Bruder bemutat perzselő, gyönyörűen megírt, életteli, felkavaró (és időnként igen humoros) könyvében” – mondták a könyv méltatói. Hasonlóképpen fogalmaztak a kritikusok az Oscar-díj-átadón is, miután a könyv alapján készült azonos című film három díjat nyert, főszerepben a csodálatos Frances McDormanddal. A szezonális munkák közti útvonalakat követve Jessica Bruder találkozott volt egyetemi oktatóval, a McDonald’s vezetőhelyettesével, elnökkel, lelkésszel, főiskolai adminisztrátorral, motoros rendőrrel, és megállíthatatlan főszereplőjével, Linda May egykori koktélpincérnővel, lakberendezési áruházi eladóval és generálkivitelezővel. „Van Halen” névre keresztelt használt autójával Bruder útnak indul, hogy közelebbről is megismerje könyve szereplőit. Miközben Linda Mayt és társait kíséri a kempingtakarítói állástól a raktári termékrendszerezői munkán át a sivatagi találkozókig, majd a cukorrépaszedés veszélyesnek minősülő munkaköréig, Bruder lenyűgöző tényfeltáró történetet mesél el az amerikai gazdaság sötét mélységeiről – és előrevetíti a bizonytalan jövőt, amely sokunkra várhat. Ugyanakkor magasztalja ezeknek az ízig-vérig amerikai embereknek azt a kivételes rugalmasságát és kreativitását, amellyel lemondtak a helyhezkötöttségről a túlélés érdekében. Nem adták fel a reményt.

Podobné produkty

A nomádok földje tényfeltáró történet az amerikai gazdaság sötét mélységeiből, és azokról, akik a túlélés reményében feladták...
8.45 €
A nomádok földje tényfeltáró történet az amerikai gazdaság sötét mélységeiből, és azokról, akik a túlélés reményében feladták addigi életüket. Észak-Dakota cukorrépaföldjeitől Kalifornia kempingein át az Amazon texasi CamperForce programjáig a munkaadók új,...
13.18 €
Tvrdé probuzení z amerického snu. Novodobí kočovníci bydlí ve svých karavanech a šancí na přežití je život na cestě od jedné sezónní práce k druhé. Knižní předloha stejnojmenného filmu režisérky Chloe Zhao ověnčená Oscary za nejlepší film, režii a ženský herecký...
16.06 €
Tvrdé probuzení z amerického snu. Novodobí kočovníci bydlí ve svých karavanech a šancí na přežití je život na cestě od jedné sezónní práce k druhé. Knižní předloha stejnojmenného filmu režisérky Chloe Zhao ověnčená Oscary za nejlepší film, režii a ženský herecký...
11.3 €
From the beet fields of North Dakota to the campgrounds of California to Amazon's CamperForce programme in Texas, American employers have discovered a new, low-cost labour pool, made up largely of transient older adults. These invisible casualties of the Great...
15.15 €
Egyszer elmeséltem a lányaimnak ifjúságom történetét, és azzal zártam: eszemben sincs tagadni, hogy olyankor túlzott szenvedélyem lealacsonyított. Valami azonban örökre megmarad számomra abból a korszakomból, mégpedig az a valóságos érzelmi méreg, amely elveszi...
12.23 €
Nomád Földi László vadászélete nem az első lövéssel kezdődött, felmenői között voltak, akiket szintén megérintett ez a szenvedély. Ezért ez a könyv velük indul. Azután jöhet csak az első vadászat, az első lövés, az első elejtett vad. Majd más elsők, új vadászterületek...
15.3 €
Luxusné kožené puzdro pre iPhone 12 Pro Max luxusný nadčasový dizajn ochrana pred pádom z výšky 3 metre sloty pre kreditné karty a peniaze na vnútornej strane krytu vyrobené z Horween kože, prírodne upravenej do bohatej farby základ krytu je vyrobený...
69.99 €
1993-at írunk, és az X-generáció Kurt Cobain és a grunge mozgalom zenéjére dübörög. A tizenhat éves Maggie Chicago nagyvárosából az Ír-tenger partjára kerül, egy szélfútta városkába, ahol rockzenész nagybátyja, Kevin által küldött magazinokon és édességeken...
10.15 €