A Szavak Viharában - Anna Teleki

5.46 €

„– Félek, ha emlékezni fogsz rám, gyűlölni fogsz.– Én, téged? – kérdezi Alaiah meglepetten. – Ugyan miért?– Azért, amit két évvel ezelőtt tettem…”Minden okkal történik.Okkal indul útnak az amerikai katona Párizsba, gyerekkori barátja képkiállítására. Párizsba, ahol a zöld éjszakán találkozik a fiatal, ám korát meghazudtolóan vonzó s érett Alaiah-val, aki első látásra elrabolja a szívét. Azonban a szerelem szenvedélyes világa nem csak ismeretlen, ijesztő is a lány számára. S hamar véget is ér. Hiszen Alaiah tiszta, s a Tiszták Rendjének tagjaként másnap liciten eladják. Lelkén viselve sorsát, a láthatatlan világba süllyedő lánynak bátyja, Onur próbál segíteni. Bár a hagyománnyal nem szegülhet szembe, a tiszta lányért milliókat kínáló licitálók közül legalább olyat választ, akinek hasonló a hobbija: szeret olvasni.Vajon elég lesz ennyi, hogy a húgának boldog jövőt biztosítson?A harag s a félelem elől olvasásba menekülő lányért pedig jön a férfi, a jövendő férje, aki elől a kamasz elszökik.Azonban a nála nyolc évvel idősebb, titokzatos Emir a jelek szerint nem olyan, amilyenre ő számított. Annak ellenére, hogy gyémántáron vette meg a lány szüzességét, egyetlen ujjal sem akar hozzáérni, azonban a szavak világában közös hangot lelnek.A váratlan érzelmeket nehéz kezelniük, egyikük sem tudja, hogyan kellene…

Podobné produkty

„– Félek, ha emlékezni fogsz rám, gyűlölni fogsz.– Én, téged? – kérdezi Alaiah meglepetten. – Ugyan miért?– Azért, amit két évvel ezelőtt tettem…”Minden okkal történik.Okkal indul útnak az amerikai katona Párizsba, gyerekkori barátja képkiállítására. Párizsba,...
5.46 €
Elena, egy fiatal és törtető énekesnő, aki egy csapásra híressé vált. Nem csak a siker árnyoldalaival, de a benne tomboló démonokkal is meg kell küzdenie. Miközben különböző emberek vetik ki rá a hálóikat a haszon érdekében. Bár kislány, de helyt kell állnia...
6.48 €
A szerző egyéni élettörténetén keresztül mutatja be miként volt lehetséges a magyar nemzet számára túl­élni a XX. század történelmi viharait, a II. világháború borzalmait, a szellemi és fizikai terrort, az 56-os, hősies forradalom és szabadságharc viszontagságait,...
10.78 €
A királynők és királynék a történelem során mindig jelentős hatalommal és befolyással bírtak, közülük mégis meglepően kevésnek jutott osztályrészül az őt megillető figyelem és hírnév. Ez a könyv e kevésbé ismert női uralkodók alakját világítja meg, akik közül...
12.23 €
A népszerű fantasyregény befejező részében Ophelie, Thorn és segítőik nem kisebb feladatot vállalnak magukra, mint hogy megvédjék világukat a végső pusztulástól. A szilánkok aprózódása ugyanis tovább folytatódik, és Bábelen kívül már Sarkot és Animát sem kíméli....
11.64 €
A királynők és királynék a történelem során mindig jelentős hatalommal és befolyással bírtak, közülük mégis meglepően kevésnek jutott osztályrészül...
6.73 €
A Lelkem bűvös viharai című Szabin A. Szabolcs novella alapjai 2019-ben íródtak. A történet az elmúlt évszázadokba repíti vissza az olvasót, amikor még a garabonciás alakja jelen volt a magyar ember mindennapjaiban. A táltosokról is többen tudtak még akkor,...
5.61 €
Mi a viharálló szerelem titka? Mit tehetnek a párok annak érdekében, hogy a nehézségek ne széthúzzák őket egymástól, hanem még erősebb szövetséggé kovácsolják őket? Erre a kérdésre akkor kaphatunk csak általánosan érvényes választ, ha egyszerre sokan kerülnek...
12.05 €
Mi a viharálló szerelem titka? Mit tehetnek a párok annak érdekében, hogy a nehézségek ne széthúzzák őket egymástól, hanem még erősebb szövetséggé kovácsolják őket? Erre a kérdésre akkor kaphatunk csak általánosan érvényes választ, ha egyszerre sokan kerülnek...
10.14 €