A szentivánéji álom - William Shakespeare

1.07 €

A ?Szentivánéji álom, Shakespeare korai komédiája feltehetőleg 1594–1596 táján íródott; 1598-ban már ismert színdarabként utal rá a drámaíró egyik kortárs. 1600-ban nyomtatták ki először. Valószínűleg egy főúri esküvő alkalmára készült, s – korabeli szokás szerint – a lakodalmi ünnepség során mutatták be, a darab előadása a mulatság része volt. Témája és cselekménye ehhez az alkalomhoz igazodik: szerelemről és házasságról szól, a szerelem útjában álló akadályok legyőzéséről, a viszálykodó szerelmesek megbékéléséről, a szerelmet korlátozó tilalmak és a beteljesülésre fenekedő veszélyek elhárításáról. De a daraba kerete is első előadásának a körülményeit jeleníti meg, mégpedig játékosan és önirónikusan: miközben Shakespeare társulata eljátssza a Szentivánéji álom című darabot az alkalmul szolgáló főúru esküvőn, a szentivánéji álomban zajló királyi mennyegzőn Theseus, Hippolyta és a többiek mulattatására az athéni mesteremberek alkalmi színésztruppja is színre visz egy színdarabot,a Pyramus és Thisbe című – Vackor, az egiyk műkedvelő szereplő szavával – „igen siralma skomédiát”, amely egyébként szintén a szerelemről és annak veszélyeiről szól.

Podobné produkty

E tündérjátékról úgy tartják, egy főúri esküvő alkalmából íródott. Erről szól maga a darab is, a szerelemről, a házasságról, a szenvedélyről, az akadályok legyőzéséről. A Szentivánéj egyetlen hatalmas nászéjszaka. Puck, a csúfondáros apród, aki miatt kitör...
0.96 €
A csaknem két évszázados belso fejlodés után a 16. században csodálatos pompában felvirágzó angol reneszánsz színmuirodalom egyik legszebb darabja a Szentivánéji álom, amely a klasszikus mitológia, a néphit, a vallás, a polgári gondolkodás, s lényegében az...
2.54 €
"Az ember csak kapkodja a fejét. Valóban figyelmesen kell nézni vagy olvasni, hogy minden mozzanatot nyomon tudjunk követni - de megéri, mert nemcsak mulatságos, hanem mélyen emberi is az egész. Vagy mélyen tündéri, ahogy vesszük. És bár hepiend van és mindenki...
3.06 €
E tündérjátékról úgy tartják, egy főúri esküvő alkalmából íródott. Erről szól maga a darab is, a szerelemről, a házasságról, a szenvedélyről, az akadályok legyőzéséről. A Szentivánéj egyetlen hatalmas nászéjszaka. Puck, a csúfondáros apród, aki miatt kitör...
4.75 €
A ?Szentivánéji álom, Shakespeare korai komédiája feltehetőleg 1594–1596 táján íródott; 1598-ban már ismert színdarabként utal rá a drámaíró...
1.07 €
Az Osiris Diákkönyvtár sorozat a magyar- és a világirodalom remekműveit gyűjti össze. Legújabb darabjában William Shakespeare három klasszikus drámája olvasható: Romeo és Júlia, Hamlet, dán királyfi, Szentivánéji álom.
6.64 €
William Shakespeare egyik remekműve a Szentivánéji álom, állandó műsor a színházak kínálatában, iskolai olvasmány. A darab nem szűnő népszerűségét nemcsak a varázslatos történetnek, de a lenyűgöző nyelvnek és mesteri szerkesztésnek is köszönheti. „Az ember...
3.98 €
Nyár... melegszik az idő, és szárba szökken a gonoszság is. Agatha Christie nyomozói ördögi kihívásokkal néznek szembe szerte a világban: Cornwallban, a francia Riviérán, a delphoi templom tövében vagy vidéki úriházakban. Sőt még James Bond is feltűnik ezeken...
13.78 €
A Szeget szeggel, ez a mufajilag nehezen besorolható színdarab a Hercegrol, aki idolegesen másnak adja át a hatalmat, hogy rendet csináljon az általa szabadon engedett erkölcsu Bécsben, s Angelóról, a helytartóról, aki kérlelhetetlenül ítél el más olyan bunért,...
2.25 €