A virágokról, a növényekről és a fákról szóló néphagyomány, valamint azok szimbolizmusa - Ernst Lehner,Johanna Lehner

10.97 €

Az idők során, a növények körében sikeresen végrehajtott, ilyen irányú fogalom és forma összekapcsolás, az évszázadok során gyökeret vert a köztudatban. A virágok, a fák, és egyéb növényfajták a születés, a halál, vagy a gyógyítás és a pusztítás szimbólumaként is ismertek. A néphagyomány ehhez még konkrétabb jelentéseket is csatolt. A mítoszokban a különféle növényeket, számos emberi jellemzővel társították. Ernst és Johanna Lehner kötete, kiváló segítséget adhat, az okkult botanikai kurzusunk elindításához, az alapok lerakásához, és a további kutatások elvégzéséhez. Kóródi Csaba A virágok és a növények szeretete és tisztelete egyidős az emberrel. A történelem során számtalan mítosz, mese született a növények és virágok keletkezéséről, illetve azok születéséről. Jelen kötetünk is gazdag anyagát nyújtja ezeknek a történeteknek, úgy mitológiai, mint a néphagyományban elfoglalt helyükről. Mit fejeznek ki a virágok, milyen virágot ajándékozzunk szeretteinknek, milyen istenség után kapták a latin nevüket, kinek az öröme, bánata, könnyei, kacagása teremtette és ihlette azok megjelenését a földön. Mit szimbolizál a rózsa, a galagonyavirág, a feltámadásvirág, a kristályvirág, stb. Külön fejezet foglalkozik azzal, hogy milyen virágot vagy növényt ajándékozzunk, és ezzel mit fejezünk ki a megcélzott személy felé. Ezekre a kérdésekre ad választ ez a gazdagon illusztrált kötet, melyben több mint kettőszáz metszet gazdagítja az írott anyag megértését. Dr. Kássa László

Podobné produkty

Az idők során, a növények körében sikeresen végrehajtott, ilyen irányú fogalom és forma összekapcsolás, az évszázadok során gyökeret vert a köztudatban. A virágok, a fák, és egyéb növényfajták a születés, a halál, vagy a gyógyítás és a pusztítás szimbólumaként...
10.97 €
A szimbólumok, jelek egyfajta kifejező erői úgy a pszichében zajló folyamatoknak - legyen az betegség, változás vagy éppen egy új lehetőség feltűnése -, mint az emberi élet során történő beavatási - önbeavatási stációknak is, legyen az álmokban közölve, vagy...
7.05 €
Amíg a külföldi szabadkőművesi irodalom oly könyvekben gazdag, melyekben a testvérek a szabadkőművesi szimbólumok magyarázatát megtalálják, addig a magyar szabadkőművesi irodalomban igen kevés ily könyvvel találkozunk. Pedig az ily könyvek nem csak felkeltik...
6.43 €
„Az összes kép jelkép – éspedig kettős értelemben: egyrészt mert a legősibb alapokból sugároznak ki, és ezáltal nyernek jelentést; másrészt mert önmagukon túlmutatva a lét jelentésére – értelmére – utalnak vissza. Hogyan fedezhetnénk föl ezeket a képeket, hogy...
10.08 €
Ez a könyv a számomra legkedvesebb írásaimból született. Már a megírásuk során is éreztem azt az örömöt, hogy bennük megmutathatom, miképpen gondolkodom a lelki...
6.65 €
Mitől képesek az emberek halomra gyilkolni egymást - ahogy Madách mondja, egy "i" miatt -, mitől függ, hogy a közös kultúra, a közös lakóterület vagy a közös osztályhelyzet (vagy valami más) közössége határozza meg inkább valaki identitását; mitől függ, hogy...
11.24 €
A különféle szimbólumok - logók, zászlók, központozási jelek - mindenhol ott vannak körülöttünk, de már annyira hozzászoktunk a látványukhoz, hogy meg sem kérdezzük, esetlegesnek tűnő formájuk vajon miért pont azt jelenti, amit jelent. Ebben a magával ragadó...
8.43 €
A szimbólumok minden személy számára a saját igazságot jelölik. Mindenkihez más nyelven szólnak. Senki sem képes azokat teljesen kimeríteni, mindenki javarészt az ismeretlenben keresi az általa vágyott eszményt. Igazán nem az számít, hogy miféle eszményt is...
8.88 €
A Föld minden pontján szimbolikus formába öntötték egyetemes elképzeléseiket az emberek. Így minden kultúrában megtalálható a négy alapelem szimbóluma -tűz, víz, föld és levegő. Ezek az elemek azután egyre több emberi tulajdonsággal ruházódtak fel, majd hangulatokat...
9.14 €