Autoimmun szakácskönyv 2. - Elmira Mezei

12.23 €

Mezei Elmira 2017-ben megjelent Autoimmun szakácskönyve átütő újdonságnak számító szemléletével és receptjeivel nagy sikert aratott mind az autoimmun betegségekben érintettek, mind a táplálkozástudományi szakemberek körében. Nem véletlenül, hiszen lehetőséget és esélyt adott az autoimmun betegeknek, hogy étkezésükkel, ételeik gondos megválasztásával maguk is nagymértékben hozzájáruljanak egészségi állapotuk szinten tartásához, vagy akár javításához is. Az új kötet főként azoknak szól, akik már az autoimmun protokoll szabályai szerint élnek, sikeresen túljutottak a diéta első, legszigorúbb szakaszán, és a közérzetük, állapotuk ennek köszönhetően egyértelműen javult. A kezdetben kiiktatott, egyébként magas tápértékű alapanyagokat később fokozatosan, több lépésben vissza lehet emelni a táplálkozásba, azokkal az ételféleségekkel kezdve, amelyek feltehetőleg a legkevesebb problémát okozzák. A könyv ehhez a visszaépítési folyamathoz ad konkrét tanácsokat és ízletes recepteket. A cél továbbra is a szervezet tápanyagraktárainak feltöltése, az emésztőrendszer tisztítása és gyógyítása, hiszen a gyulladásfokozó ételektől mentes táplálkozás csillapítja az autoimmun folyamatokat. Jól enni és jól lenni - a kettő kölcsönösen feltételezi egymást. Az egészséghez nélkülözhetetlen a jóltápláltság, ahhoz pedig az kell, hogy szívesen együnk, és jóízű, tápláló ételeket fogyasszunk. Manapság egyre többen vannak, akik azért váltanak tudatosan életmódot, hogy megelőzzék a betegségeket, vagy legalábbis csökkentsék kialakulásuk esélyét. A szerző reméli, hogy könyvével őket is meg tudja szólítani, és segítségükre lehet céljuk elérésében. Hiszen nyilvánvaló tény, hogy a természetes táplálkozás gyulladás- és stresszcsökkentő hatású. Ha a minőségi étkezéssel javíthatunk közérzetünkön, általános egészségi állapotunkon, tegyük meg! MEZEI ELMIRA táplálkozási tanácsadó és reformszakács, a hazai paleomozgalom egyik úttörője, számtalan egészséges és ínycsiklandó étel megálmodója, tucatnyi nagy sikerű szakácskönyv szerzője, saját indíttatásból vágott bele egy igen szigorú, nyolchetes autoimmun diétába. A kúra annyira hasznosnak és sikeresnek bizonyult, hogy azóta is e szerint főz és él. Az Autoimmun szakácskönyv második kötetében újabb, még ízletesebb recepteket gyűjtött össze.

Podobné produkty

Mezei Elmira 2017-ben megjelent Autoimmun szakácskönyve átütő újdonságnak számító szemléletével és receptjeivel nagy sikert aratott mind az autoimmun betegségekben érintettek, mind a táplálkozástudományi szakemberek körében. Nem véletlenül, hiszen lehetőséget...
12.23 €
Az autoimmun betegségek nem egyik napról a másikra alakulnak ki. A tünetek megjelenése előtt a rejtett gyulladások és az önpusztító mechanizmusok akár hosszú éveken át rombolhatják a szervezetet. Ezt a folyamatot jelöli az úgynevezett autoimmun spektrum kifejezés:...
15.32 €
Yotam Ottolenghi világszerte ünnepelt izraeli-brit séf, a modern gasztronómia ismert képviselője. Sikeres londoni delikáteszüzletei mellett 2011-ben nyitotta meg a Sohóban a NOPI éttermet, amely rövid idő alatt a brit főváros kultikus helye lett. Ottolenghi...
20.32 €
A Tokaj-hegyaljai borvidék lankás dombjain elterülő Mádot a furmint, az egykori vulkánokon termő birsalmás-körtés illatú, eleven fehérbor tette világhírűvé. A mádi Gusteau étterem azért jött létre, hogy a Szent Tamás Pincészet borait kiváló minőségű ételekkel...
25.45 €
"Szeretné magát minét tovább jól és energikusabbnak érezni, megelőzni a betegségeket és fiatalabbnak látszani? Táplálkozási szakértők által összeállított szakácskönyvünk segítségével megállíthatja az öregedési folyamatokat, mindeközben ízletes és egészséges...
27.11 €
Oh lá lá! Együnk úgy, ahogy az ínyencek - a gasztronómia szülőhazájában Párizs a szerelem városa. És mivel a szívhez közismerten a gyomron keresztül vezet az út, a francia konyha szerelmesei mindent megtalálnak ebben a csodálatos gasztrokalauzban, ami szem-szájnak...
26.05 €
Sebestyén Balázs és Bio Gabi ezúttal a reformtáplálkozás gyakorlatába avatja be olvasóit. Tudományos segédanyagokkal gazdagított ünnepi szakácskönyvet tart kezében a kedves Olvasó, több mint hatvan különleges recepttel, melyek megalkotásához segítségül hívták...
11.8 €
Szeretettel meghívunk egy... ...ínycsiklandozó ötórai teára Kötetünk a délutáni teázást, az elegáns étkezést ünnepli, receptekkel, történelmi érdekességekkel és illemszabályokkal. Az átfogó kalauzban található több mint 150 fényképet a sorozat öt évadjának...
21.42 €
Az ADHD-s és autista gyermekek kezelése során még ma is viszonylag kevés figyelmet szentelnek a táplálkozásnak, holott számos tünet összefügghet a tápanyaghiánnyal, a tápanyagcsere zavaraival, a helytelen táplálkozással, egyes élelmiszerek negatív hatásaival,...
20.07 €