Az éhes lélek gyógyítása - Liza Lukács

10.69 €

"A fogyókúra bújtatott hízókúra mára egy hatalmasra nőtt iparág lett, amely azért tud fennmaradni, mert sikeresen használja ki az elhízottak, illetve evési problémákkal küzdők bizonyos lelki sajátosságait. Ezek az emberek azt kívánják: írja elő egy szaktekintély (vagy magát annak valló személy), hogy miből menyit egyenek meg, és azt is jósolja meg, hogy ettől mikor és milyen mértékű súlyvesztés várható. A tartós fogyás vagy gyógyulás azonban nem nélkülözheti saját testi-lelki igényeink tudatosítását és elfogadását. Aki elvárja, hogy pontosan előírják neki, mit tegyen, az éppen az ellenkező irányba tart, mint amerre a célként kitűzött változás várja. Így a kudarc garantált, ami erősíti a tehetetlenségérzést és azt a tendenciát, hogy az egyén mástól várja a segítséget. Az előre legyártott, dobozokba csomagolt menüsorok azt sugallják, hogy minden ember egyforma, ugyanazok a problémái, szükségletei. Persze mindig akad százból egy, akinek valóban az adott módszer a tökéletes a fogyáshoz - ilyen az igazi sikertörténet, amelynek sztorijával eladható a többi százezernek ugyanaz a bogyó, étrend, edzésprogram. Ez a könyv Neked szól, aki már hosszú ideje vívod harcodat a túlsúlyoddal, vagy az evészavaroddal. Abban szeretnék segíteni, hogy eddig meddő próbálkozások után olyan útra léphess, amely valódi eredményekhez vezet. Nem kell erősebben küzdened vagy jobban akarnod. Nem kell más emberré válnod. Mindössze máshogy tekintened a problémára, mint eddig. Nem mondom meg mit egyél, ehelyett arra bíztatlak, hogy a könyvben felsorolt szempontok és példák segítségével próbálj rájönni, hogy a Te életedben vajon milyen célt szolgálhat a túlsúly, az anorexia vagy a bulimia. Ez az első lépés a tartós fogyás vagy a gyógyulás felé vezető úton." (a Szerző)

Podobné produkty

"A fogyókúra bújtatott hízókúra mára egy hatalmasra nőtt iparág lett, amely azért tud fennmaradni, mert sikeresen használja ki az elhízottak, illetve evési problémákkal küzdők bizonyos lelki sajátosságait. Ezek az emberek azt kívánják: írja elő egy szaktekintély...
10.69 €
A fogyókúrába bújtatott hízókúra mára egy hatalmasra nőtt iparág lett, amely azért tud fennmaradni, mert sikeresen használja ki az elhízottak illetve evési problémákkal...
6.23 €
Az emberi lélek a jelenkor természettudománya számára még mindig talányos és ismeretlen. A természettudomány nem rendelkezik olyan eszközökkel, amelyekkel valami olyan szubtilis dolgot, mint a lélek megismerhetne. É minél anyagiasabbá válik a tudomány, annál...
9.5 €
Popper Péter e könyvében a klinikai lélektan ismert képviselőjeként bepillantást enged szakmája műhelytitkaiba. Ismerteti a leginkább elterjedt egyéni és csoportos pszichoterápiás módszereket, a beszélgetéstől a pszichoanalízisen és a hipnózison át a pszichodrámáig....
9.77 €
Talán már többször feltettük magunknak a kérdést: mi lehet az oka annak, hogy életünk során újra meg újra visszaköszönnek ugyanazok a kapcsolati nehézségek? A válasz az, hogy a gyermekként kialakított kötődési mintáink alapvetően meghatározzák választásainkat...
10.3 €
A trauma az élet velejárója, de nem kell életfogytiglani ítéletnek lennie – állítja dr. Peter A. Levine, a világ egyik vezető traumaszakértője. Levine több évtizedre visszatekintő kutatásainak és klinikai munkájának eredményeként alkotta meg az úttörő Somatic...
6.62 €
"Elvileg 1981. júniusa körül meg kellett volna halnom rosszindulatú melanomában, amely a rák egyik leggyorsabban terjedő fajtája. Ma egészséges vagyok a szó legteljesebb értelmében: nemcsak nem vagyok beteg, hanem nagyon jól érzem magam, és rengeteg energiám...
8.77 €
A transzgenerációs öröklődés témáját jó ideje óriási érdeklődés övezi, és sokakban ébred vágy, hogy felfedezzék: vajon jelenlegi problémáik valóban a jelenhez tartoznak-e, vagy a múltban, a családtörténetben gyökereznek? Bár az általános információk ma már...
10.68 €
Amikor kezdő anyuka voltam, Dr. Spock könyve volt a bibliánk. Nos, én is arról ábrándoztam évek óta, hogy a gyakorlatban jól használható tanácsadó könyvet írjak, ami mindig kéznél van - segít, míg az orvos meg nem érkezik, megnyugtat, ha kételyed támad, sőt,...
13.23 €