Az eladás pszichológiája - Brian Tracy

5.89 €

Bármi, ?ami az emberi elmében megfogan, bármi, amiben az ember hisz, az elérhető. -(Napoleon Hill) Ez a könyv minden idők legnagyobb példányszámban eladott, nemzetközi sikert aratott értékesítési oktatóanyaga. Első megjelenése óta tizenhat nyelvre fordították le és huszonnégy országban használják. A szerző Amerika első számú motivációs trénere, aki több mint ötszázezer embert oktatott ezzel az anyaggal világszerte, több ezer vállalatnál, gyakorlatilag minden területen. Olyan remek stratégiákat és technikákat mutat be, melyek révén rövid időn belül növelhető a forgalom, gyorsabbá és hatékonyabbá tehető az értékesítés. Esszenciájaként kézhez kapjuk az értékesítés tízparancsolatát, amely az élet bármely területén kitűnően alkalmazható. Nekünk kell eldöntenünk, mit szeretnénk elérni, ragaszkodni a kitűzött célokhoz, folyamatosan tanulni, követni a példaképeket, megfogadni tanácsaikat, kialakítani saját egyéniségünket, kibontakoztatni kreativitásunkat. Az ok-okozat törvénye kimondja, hogy minden hatásnak oka van, azaz minden okkal történik. A siker nem véletlen. De a bukás és a kudarc sem. A siker kulcsa: Ha azt teszik újra és újra, amit más sikeres emberek tesznek, a világon semmi sem állíthatja meg önöket abban, hogy elérjék ugyanazt, amit ők. A könyvben szereplő kipróbált és bizonyított módszereket a legjobban fizetett értékesítők használják világszerte minden ágazatban. Önök előtt is ott a lehetőség! Éljenek vele!

Podobné produkty

Bármi, ?ami az emberi elmében megfogan, bármi, amiben az ember hisz, az elérhető. -(Napoleon Hill) Ez a könyv minden idők legnagyobb példányszámban eladott, nemzetközi sikert aratott értékesítési...
5.89 €
Philip ?Zimbardo, a legendás amerikai pszichológus ezúttal kötetlen, élvezetes beszélgetés keretében mesél életéről és szakmájáról. Beszél szicíliai származásáról, majd Bronxban töltött gyermekkoráról, a mester- és doktori képzéséről a Yale-en, és gimnáziumi...
10.42 €
A Pszichológus Online blog szerzőjének új könyve.20 éves szakmai tapasztalattal, 5 külföldön töltött év „saját élményével”, közel 16 ezer fős olvasótáborral rendelkező pszichológus írása, tanácsai külföldön élőknek és költözést tervezőknek.Hogy életed nagy...
13.38 €
Miért van az, hogy a sikeres emberek az utolsó pillanatig halogatják a teendőiket? A szegények mindig szegények maradnak? Mi az oka, hogy bizonyos szervezetekben állandó tűzoltómunka folyik? Miért...
10.65 €
Philip Zimbardo, a legendás amerikai pszichológus ezúttal kötetlen, élvezetes beszélgetés keretében mesél életéről és szakmájáról. Beszél szicíliai származásáról, majd Bronxban töltött gyermekkoráról, a mester- és doktori képzéséről a Yale-en, és gimnáziumi...
13.78 €
A pénz életünk minden területén jelen van, mindannyiunkat befolyásol, és legtöbbünket összezavar. Mindenki kicsit másképpen gondolkodik róla. Az, hogy mennyire bánsz jól a pénzzel, nem szükségszerűen azon múlik, amit tudsz. Sokkal inkább azon, hogyan viselkedsz....
15.3 €
Légy saját életed szerzője, és saját szíved gyógyítója! Legyen szó traumákról, rossz egészségi állapotról, szorongásról, vagy ha egy teljesebb életre vágysz, a Látó pszichológus útmutatásával leáshatsz az érzelmi, pszichológiai és fizikai problémák gyökeréig....
16.83 €
Légy saját életed szerzője, és saját szíved gyógyítója! Legyen szó traumákról, rossz egészségi állapotról, szorongásról, vagy ha egy teljesebb életre vágysz, a Látó pszichológus útmutatásával leáshatsz az érzelmi, pszichológiai és fizikai problémák gyökeréig....
12.65 €
A Harcos pszichológusok két férfi lebilincselő együttműködéséről szól, akik nagy irodalmi alakokhoz mérhetők. Hősök voltak az egyetemen és a harctéren – mindketten fontos karriert futottak be az izraeli hadseregben –, és kutatásuk szorosan kapcsolódott rendkívüli...
13.54 €