Az örökkévalóság küszöbén - Ken Follett

12.65 €

A ?VÉRES ÉS GYÖNYÖRŰ HUSZADIK SZÁZAD TÖRTÉNETE ÚGY, AHOGY AZT CSAK KEN FOLLETT TUDJA ELMESÉLNI.  Az Évszázad-trilógia öt család – egy amerikai, egy angol, egy walesi, egy német és egy orosz – történetét mutatja be a 20. században.  A harmadik kötet a hidegháború, az 1960-as és az 1980-as évek közötti időszak hatalmas szociális, politikai és gazdasági változásait mutatja be: a polgárjogi mozgalmakat az USA-ban, a politikai gyilkosságokat, a vietnami háború elleni tiltakozásokat, a berlini fal felhúzását és lebontását, az atomcsendegyezményt, a gorbacsovi peresztrojkát és természetesen a rock and roll és a beat nemzedékét.  Rebecca Hoffmann, a Kelet-Berlinben élő Von Ulrich család adoptált gyermeke rájön, hogy egy Stasi-ügynökhöz ment feleségül. A férfinak az volt a feladata, hogy a nagypolgári családot figyelje. Csodával határos módon az asszonynak sikerül átszöknie a falon, és Hamburgban kezd új életet…  George Jakes, a félvér jogász Robert F. Kennedy csapatához kerül az Igazságügyi Minisztériumba, és belecsöppen a polgárjogi mozgalmak kellős közepébe…  Cameron Dewar, a szenátor unokája a republikánusok oldalán a Watergate-ügy egyik ötletadója és kivitelezője lesz…  Gyimka Dvorkin Moszkvában Nyikita Hruscsov személyi titkáraként kezdi politikusi karrierjét, így a leszerelési tárgyalások, a csehszlovákiai bevonulás aktív résztvevője. Újságíró ikertestvére, Tánya révén kapcsolatba kerül a másként gondolkodókkal…  A fantasztikusan eleven történeti háttér előtt a szereplők rengeteg izgalmas világesemény résztvevői, nagyszerű karriert futnak be, magánéletükben azonban sokkal kevésbé sikeresek: gyakran több évtized múltán ismerik fel, hogy ki is az igazi társuk.   Ken Follett sodró lendületű cselekményeken keresztül egy olyan világba vezet bennünket, amelyről azt gondoljuk, hogy ismerjük, hiszen átéltük, s most mégis másképpen látjuk.

Podobné produkty

A ?VÉRES ÉS GYÖNYÖRŰ HUSZADIK SZÁZAD TÖRTÉNETE ÚGY, AHOGY AZT CSAK KEN FOLLETT TUDJA ELMESÉLNI. Az Évszázad-trilógia öt család – egy amerikai, egy angol, egy walesi,...
12.65 €
A VÉRES ÉS GYÖNYÖRŰ HUSZADIK SZÁZAD TÖRTÉNETE ÚGY, AHOGY AZT CSAK KEN FOLLETT TUDJA ELMESÉLNI Az Évszázad-trilógia öt család – egy amerikai, egy angol, egy walesi, egy német és egy orosz – történetét mutatja be a 20. században. A harmadik kötet a hidegháború,...
24.05 €
A to¨rte´net a sikeres mento?orvos e´s pa´ciense ko¨zo¨tt fu?zo?do? szerelem örökérvényű pillanatait kutatja. Karla e´s Pe´ter akada´lyokkal terhelt sorsa´t, e´lme´nyeik sze´pse´ge´t az emberi e´rzelmek e´s a hit to¨re´kenyse´ge teszi ingataggá. Karla ta´masza...
7.3 €
NEM CSAK EGYETLEN VAN BELŐLED, HANEM SZÁMTALAN. Mind részei vagyunk az univerzumok sokaságának a párhuzamos dimenziókban - és Everett Singh apja éppen most találta meg az odavezető utat. Csakhogy elrabolták, és most úgy tűnik, mintha Everett édesapja soha nem...
10.93 €
"Tegnap este felnéztem a holdra, és azon tűnődtem, vajon te is a holdat nézed-e. Most, amikor a lahóriakat hol erre, hol arra az oldalra sorolják, vigasztal a tudat, hogy ugyanaz a hold világítja be mindkettőnk éjjelét. Hogy mindegy neki, a Delhi vagy a Sáhálámí...
14.72 €
Két éve stabilan őrzi helyét a magyar könyves toplistákon. Ahogy teszik ezt minden nyelvű társai szerte a világban. Sokakat izgat, hogy mi lehet a titka. Sokan egész egyszerűen abban látják a titkot, hogy jó olvasni ezt a könyvet... Ezt a könyvet, aminek magyarul...
10.7 €
"Tényleg ?sok tehetséges magyar származású tudós dolgozott Amerikában, de zseni csak egy: Neumann János." Így emlékezett barátjára, iskola- és munkatársára Wigner Jenő Nobel-díjas tudós. Neumann Jánost ma elsősorban a számítógép atyjaként ismerik, pedig jelentős...
12.26 €
A népszerű Köztesvilág-trilógia befejező része Joey Harker soha nem akart vezető lenni. De most, hogy a Dereséj a küszöbön áll, mindenki tőle várja a megoldást, ezért muszáj a sarkára állnia, ha meg akarja menteni a Köztesvilágot, a Multiverzumot és minden...
10.05 €
Nem úgy volt, hogy a „boldogan éltek” után a szerelmesek már csak lubickolnak a boldogságban? Hát egy átlagos pár talán igen, de nem Cinder és Ella, Hollywood legújabb...
5.32 €