Az új élelmiszerek rejtélyes világa - Sándor Balogh,Csanádi József

10.42 €

„Az új élelmiszerek rejtélyes világa” című e-book Balogh Sándornak és Csanádi Józsefnek, a Szegedi Tudományegyetem tanárainak a munkája, amely több éves kutató munkájuk eredményeit adja közre népszerű formában. A könyv tartalmi alapvetése már több éve elkészült Balogh Sándor: „Az élelmiszeripari termékfejlesztés Magyarországon és külföldön” c. munkájában, amely a mesterfokú élelmiszeripari mérnökképzés tananyagául készült, de a szerző betegsége miatt nem került használatba. A kéziratot azonban a Szellomi Termékek Nemzeti Hivatala védelmi célból zárolta és szükség esetén hozzá férhető. Szabadon megtekinthető továbbá a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kunó Könyvtárában is. Balogh Sándor professzor kéziratát terjedelmileg rövidítettük, tartalmilag pedig korszerűsített formában adjuk át az olvasónak. Az átdolgozást e munka két szerzője és szerkesztője végezte el. A tartalmi alapvetésnek számító eredeti tananyag a szakirodalmi hivatkozások széles skáláját tartalmazta, amelynek újbóli közlését csak válogatással adjuk közre, hiszen ez a könyv – tudományos igényessége mellett – nem elsősorban az egyetemi polgároknak, hanem a szélesebb érdeklődő körnek szól. Kívánjuk, hogy sikerrel tájékozódjanak az új élelmiszerek rejtélyes világában, szerezzenek új ismereteket és hasznosítsák is mindennapi életükben.

Podobné produkty

„Az új élelmiszerek rejtélyes világa” című e-book Balogh Sándornak és Csanádi Józsefnek, a Szegedi Tudományegyetem tanárainak a munkája, amely több éves kutató munkájuk eredményeit adja közre népszerű formában. A könyv tartalmi alapvetése már több éve elkészült...
10.42 €
A NASA számítógépei a Földön kívüli élet jeleit észlelik. A megfigyeléseket azonban minden kétséget kizáróan ellenőrizni kell, mielőtt nyilvánosságra hozzák a hírt. Kiszámíthatóak-e az emberi reakciók? Szabad-e egy ilyen horderejű felfedezést a világ elé tárni?...
4.23 €
A Kossuth Kiadó 2014-ben nagy sikerrel jelentette meg A történelem nagy rejtélyei c. sorozat húszkötetes folyamát. Az új, 15 részes sorozat gazdagon illusztrált kötetei a történelem újabb talányait veszik górcső alá, jócskán kitágítva az időbeli és térbeli...
4.23 €
A Kossuth Kiadó 2014-ben nagy sikerrel jelentette meg A történelem nagy rejtélyei c. sorozat húszkötetes folyamát. Az új, 15 részes sorozat gazdagon illusztrált kötetei a történelem újabb talányait veszik górcső alá, jócskán kitágítva az időbeli és térbeli...
5.18 €
Osztás, szorzás számkörönként - gondoltad volna, hogy a matek ennyire izgi lehet? Másodikosként már kiismered magad a számjegyek között, kened-vágod az összevonást és a kivonást 1-20-ig, de ideje szintet lépni! Év végére már a százas számkör várát is beveheted!...
6.69 €
A Kossuth Kiadó 2014-ben nagy sikerrel jelentette meg A történelem nagy rejtélyei c. sorozat húszkötetes folyamát. Az új, 15 részes sorozat gazdagon illusztrált kötetei a történelem újabb talányait veszik górcső alá, jócskán kitágítva az időbeli és térbeli...
5.18 €
A tündérkirálynő és népe ismét bajban van! Megamágus, a leghatalmasabb és leggonoszabb varázsló elhatározta, hogy letaszítja Floriannát a trónról, és ő lesz a Fantázia Birodalmának uralkodója. Ellopja a Vanília-szigetek röptetőpor-készletét, amivel bármit a...
14.1 €
Ha a legmocskosabb titkod napvilágra kerül, a következmények beláthatatlanok… Alex azt hitte, nem tartogat semmilyen meglepetést a jövő. Ugyanaz a munka az apja cégénél, ugyanazok az arcok a bulikban, ugyanolyan nők az ágyában. Aztán előkerül a lánya, akiről...
10.73 €
A Biblia fantasztikus kincsek tárháza. Lapjain nemcsak az emberségről, a becsületről, a jóságról, a szolidaritásról küldenek nekünk az ősök máig érvényes üzenetet, de akár a nőiségről, az erotikáról, a szexualitásról is. A "könyvek könyvének" olvasója meglepően...
11.65 €