Barátom, Natalia - Laura Lindstedtová,Bence Patat

10.65 €

„Annyira beleéltem magam, hogy kezdtem azt hinni, hogy a szexhez való jogot az ENSZ által kihirdetett, az emberi jogok egyetemes nyilatkozata is TRANSZPARENS módon rögzíti. Akkor hát miért ne járulnék hozzá a magam szerény módján a közöshöz? Miért ne segítenék a szükséget szenvedő férfin, és egyúttal magamon is? A férfi elmondása szerint mindent megtett azért, hogy a felesége számára barát és szerető is legyen egyszerre. Szerzett bébiszittert, kiporolta a szőnyeget, vett egy doboz bonbont, foglalt egy meglepetésutazást. De a drágalátos felesége a kritikus pillanatban rendre hátat fordított neki, és elsáncolta magát a gyerekei mögé, mesélte a férfi, és belém dugta az ujját. Miután hancúroztunk és egy kicsit aludtunk is, felkeltem az ágyból. Megéheztem és dühbe gurultam. Kimerített a TITOK, ami már nem valamiféle karácsonyi meglepetés volt, mivel a saját OTTHONOMBAN voltam fogoly, a saját várakozásomban, az állandó készültségben, és végre kezdtem felfogni ezt.” Natalia felkeres egy terapeutát, hogy segítsen megoldani a szexuális problémáit. A pszichológus saját módszerét alkalmazza a nőn, akinek megadott szempontok szerint hétről hétre írnia kell egy rövidebb-hosszabb szöveget, majd az ülések alkalmával fel kell azt olvasnia. Natalia egyre inkább levetkőzi a gátlásait, és élvezni kezdi a terápiát – talán túlságosan is? Laura Lindstedt könyve elemeire bontja és újraértelmezi a ma népszerű autofikció műfaját: annak minden eszközét mesterien használva zsákutcába futtatja a kulturális utalásokkal teli elbeszélést. A regény egyszerre humorral teli intellektuális játék, a művészet ünneplése és feminista irodalom, mely a nehezen megragadható hatalmi viszonyokról szól, többek között arról, hogy az nem válik kiszolgáltatottá, akinek lehetősége van elmondani a történetét. A szerző korábbi kötete: Oneiron – Finlandia-díjas regény

Podobné produkty

„Annyira beleéltem magam, hogy kezdtem azt hinni, hogy a szexhez való jogot az ENSZ által kihirdetett, az emberi jogok egyetemes nyilatkozata is TRANSZPARENS módon rögzíti. Akkor hát miért ne járulnék hozzá a magam szerény módján a közöshöz? Miért ne segítenék...
10.65 €
A tizenkét éves Vinnie Fyfe miközben Párizsban dolgozó kalapkészítő anyja visszatérését várja, a brightoni akvárium mellett dolgozik egy teázóban. Egy óriási polip érkezése örökre megváltoztatja az életét. Vinne, művészi adottságát felismerve, rajzolni kezdi...
10.7 €
Sedm žen, každá z jiné země. V posmrtném meziprostoru, odkud se nedá dostat jinak než prostřednictvím slov, skrze vyprávění. Performerka Shlomith z New Yorku, účetní Polina z Moskvy, chudá Brazilka Rosa Imaculada, těhotná nóbl dáma Nina z Marseille, Holanďanka...
17.77 €
Ovečka se rozhodla, že uteče z ohrady, kde žije odjakživa, a vydala se do světa. Jaká bude její první noc? Možná se bude trochu bát... Koho asi potká? A jaké je to, být sám a na útěku? Určitě to jde: ale musíte potkat dobré přátele! Knihy jedné z nejoriginálněších...
11.12 €
Sofia Baumanová se z čiré zvědavosti zúčastní přednášky hnutí s názvem ViaTerra. Jeho duchovní poselství ji zaujme, ještě víc ji však přitahuje podmanivý vůdce Franz Oswald. Hnutí sídlí na ostrově u švédského západního pobřeží a Sofia dostane nabídku, aby pro...
15.64 €
A lélegzetelállítóan szép és tiszta svéd táj szolgál három szenvedélyes szerelmi történet - A döntés nyara, Sandbergen varázsa, Hétvége Söderholmban - színhelyéül. A nagyvárosban karriert építő, sikeres nők vidéki környezetben szembesülnek fojtogató magányukkal...
13.36 €
A lélegzetelállítóan szép és tiszta svéd táj szolgál három szenvedélyes szerelmi történet – A döntés nyara, Sandbergen varázsa, Hétvége Söderholmban – színhelyéül. A nagyvárosban karriert építő, sikeres nők vidéki környezetben szembesülnek fojtogató magányukkal...
8.42 €
Parker Grantnek nincs szüksége a szemére ahhoz, hogy átlásson rajtad. Ezért alkotta meg a szabályait is: ne bánj vele máshogy csak azért, mert vak, de soha ne élj vissza a helyzettel! Ha egyszer hibázol, nincs több esélyed. Amikor Scott Kilpatrick, a fiú, aki...
11.84 €
Romantikus történet izgalmas fordulatokkal, gyönyörű tájakon A csinos, fiatal pilóta, Hellen megbízatást kap, hogy egy menyasszonyi ruhát szállítson a svéd félszigetre, Hardingsholmba. A boldog ara, Linn és a vőlegény, Erik épp a vendégköszöntő partira készülődnek,...
11.03 €