Bébi vagy az első szerelem - A nővér - Sándor Márai

12.04 €

"Legerősebben erre emlékszem vissza: erre a mámorra, ami elfogott lassan. Hogy beszélhetek. Senki nem látja az arcomat. Mindent elmondhatok. Ismeretlen, félig elfeledett szavak, fogalmak, nevek jutottak az eszembe. Mint aki börtönből jön, ahol egy életen át hallgatott. S berúg attól, hogy beszélhet. S valaki hallgatja. Soha nem tudtam, hogy ilyen csodálatos dolog a beszéd." (Bébi vagy az első szerelem) "A tudós az idegbaj egyik megnyilvánulásának véli a szerelmet, egyfajta heveny idegrohamnak, amely lezajlik; az irodalom minden korban más és más értelmet ad ez indulatnak, megnemesíti, az ember legfelsőbb vagy legalacsonyabb rangú érzelmi megnyilvánulásának minősíti. De mi a valóság?" (A nővér) "Eltévelyedett hősökkel, eltévelyedett párokkal találkozhatunk. De hát amúgy is a középszertől való rettegés uralja a két regényvilág hangulatát. Valaki legyél, valami legyél - sugallja az író -, különben mi a csudát keresnél ebben a nagy kavalkádban, amit életnek hívnak. Ez persze nem sikerülhet mindenkinek - jól is néznénk ki, ha csupa-csupa szabályszegő egyéniség dúlná szét a nyugalomra áhítozó, abban még élvezkedő polgárok rutinját. A különbözni vágyás aztán különleges sorsokat teremt. Vagy isten, vagy a szerelem? A megmenekülésnek ez a két lehetséges útja kínálkozik a Márai-hősök számára." - Kelecsényi László

Podobné produkty

"Legerősebben erre emlékszem vissza: erre a mámorra, ami elfogott lassan. Hogy beszélhetek. Senki nem látja az arcomat. Mindent elmondhatok. Ismeretlen, félig elfeledett szavak, fogalmak, nevek jutottak az eszembe. Mint aki börtönből jön, ahol egy életen át...
12.04 €
Ez ?a szerelem szőnyege – sóhajt fel a regénybeli széplelkű kőműves, végigtekintve a Balaton menti szőlősorok között. S nemcsak szépet: igazat is mond. Mert a városról jött üdülők...
2.79 €
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? – kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát. A ciklus legismertebb, s talán legszebb darabja, a Fa leszek, ha...,...
10.11 €
Grace Hamilton az a lány, akinek mindig van egy terve. Pontosan tudja, merre tart az élete, és büszke magára, amiért mindig célt ér. Még sohasem lépte át a határokat, nem foglalkozott a saját vágyaival, és azzal sem, hogy kinek akar ennyire megfelelni.
11.88 €
Miből merítesz erőt? Mit tehetsz, ha vége annak a világnak, amit ismertél, és a szeretteidet elsodorta az özönvíz? Ha az új világban, amibe belecsöppentél, pont olyan magányos vagy? Hol találod meg a reményt, ha összetört a szíved, és bizonytalan a jövőd? A...
11.64 €
Párizs, 1831. Egy férfiruhába öltözött fiatal nő lép be a neves Le Figaro szerkesztőségébe. Arisztokrata származását, báró férjét és boldogtalan házasságát hátrahagyva készen áll az élete újrakezdésére. Első könyvét fiatalabb szeretőjével, a bohém Jules Sandeau-vel...
14.72 €
Párizs, 1831. Egy férfiruhába öltözött fiatal nő lép be a neves Le Figaro szerkesztőségébe. Arisztokrata származását, báró férjét és boldogtalan házasságát hátrahagyva készen áll az élete újrakezdésére. Első könyvét fiatalabb szeretőjével, a bohém Jules Sandeau-vel...
6.73 €
A lexikonban a huszadik század nagy magyar íróinak novellái olvashatóak a szerelemről. A szenvedélyes, olthatatlan fiatalkori és a megnyugodott bölcs öregkori szerelemről is részletes képet...
1.94 €
Zöld szerelem A növények szerelmi élete legalább olyan izgalmas, mint az állatoké vagy az emberé. Ez ma már magától értetődő tény, de a 17. század végéig nem volt ez így. Mind az egyház, mind a tudósok ellenálltak még a kérdés felvetésének is. A könyv rendkívül...
12.25 €