Civil a konyhában - Zoltán Tóth

5.04 €

Az egyik iskolai szünidő első napján édesanyám hajnalban felébresztett, elsorolta, hogy a reggelihez és ebédhez milyen alapanyagokat hol találok (kredenc, spájz, hűtőszekrény), a lelkemre kötötte, az ötéves öcsémnek is rendesen adjak enni, és elment dolgozni. Az ajtóból még visszaszólt: ,,Az asztalon hagytam 1 forint 50 fillért, ebből vegyél 50 fillérért jeget a hűtőszekrénybe, és magatoknak egy-egy gombóc fagylaltot.”    Apai nagymamámat a kukoricatörés idején Endrődön, Békés megyében láttam először nagy mennyiségben főzni. A nagymamám 40 literes kondérban főzött egytálételt – hússal – a dolgozóknak: 40 dkg plusz 2 nagy szelet kenyér volt egy adag.    Anyai nagymamámnak a Fejér megyei Mezőfalván kisebb mennyiséget kellett főzni, de ,,finomat” is kellett adni. A finomság titka a tejföl volt. A zöldséglevesbe, mártásba, főzelékbe, uborkasalátába, ecetes zöldsalátába – tejföl. Még a sütemények tésztái is tejföllel készültek.    Elvégeztem az ELTE Állam- és Jogtudományi Karát, és 1971–1977 között csak egyszer főztem. Későbbi feleségemnek készítettem egy ,,igazi” zöldborsófőzeléket. ,,Kicsit édes volt…”, kaptam a rövid kommentárt, és csak másnap jöttem rá, hogy a só helyett cukrot tettem a főzelékbe. Valószínűleg sorspróbáló főzés volt ez, mert negyvennégy éve vagyunk házasok.

Podobné produkty

Az egyik iskolai szünidő első napján édesanyám hajnalban felébresztett, elsorolta, hogy a reggelihez és ebédhez milyen alapanyagokat hol találok (kredenc, spájz, hűtőszekrény), a lelkemre kötötte,...
5.04 €
Raj Ráchel jó szívvel és finom ételekkel invitálja családtagjait és kedves barátait a pénteki asztalhoz. Ebből a meghitt eseményből bontakozik ki a zsidó hagyományőrző, de egyben újító receptgyűjtemény, amelyben Ráchel bepillantást enged a világába, családi...
18.35 €
Ennek az egyedülálló szakácskönyvnek a sokoldalú alma a főszereplője. Az Alma a konyhában 365 almás receptet foglal magába. Az év minden napjára jut egy ínycsiklandó, a gyümölcs friss ízétől megújult fogás, a hónapoknak, évszakoknak és a hozzájuk kapcsolódó...
16.93 €
E látványos fotókkal kísért, különleges szakácskönyv déligyümölcsökből készített fogásokat mutat be. Ismert, illetve nálunk ritkán előforduló trópusi gyümölcsökből készült levesek, húsételek, köretek és desszertek receptjeiből válogathat ki-ki kedve szerint....
14.58 €
Fördős Lajos, Zé édesapja közel 10 éve a Street Kitchen oszlopos tagja, és majdnem ötven éve foglalkozik gasztronómiával. Több tízezres megtekintésű videóiban már megvillantotta a főzőtudását, és most itt van az első szakácskönyve, a Fördős Lajos a konyhában,...
18.71 €
"A szerző egészségnevelésben szerzett tapasztalatai azt bizonyítják,hogy a rossz étvágyú gyereket is rá lehet venni a jóízű étkezésre, ha őt is belevonjuk a főzés előkészítésébe, kikérjük véleményét és hagyjuk, hogy kibontakozzon a főzés művészetében"
12.23 €
A növényi étrend szezonális útmutatója Ha eddig úgy gondoltad, hogy a növényi alapú táplálkozásnak csak a nyári hónapok kedveznek, most kellemes meglepetésben lesz részed!Niki végigkísér az évszakokon, miközben – a szezonalitást és fenntarthatóságot is szem...
10.11 €
Csíráztatni könnyebb, mint gondolnánk! Munkánk eredménye már néhány nap elteltével ott díszeleg a konyhánkban, s amellett, hogy vidám látványt nyújt, fontos tápanyagokkal gazdagítja étrendünket és életenergiával tölt fel. A csírák a természet nagyszerű ajándékai,...
5.82 €
Szeretnél saját termesztésű zöldségeket, csírákat fogyasztani, de nincs kerted? Ez nem akadály: a könyvben ajánlott trükkök és technikák segítségével akár egy parányi lakásban is remek eredményeket érhetsz el. Kíváncsi vagy, milyen növényeket érdemes választanod,...
12.55 €