Civilizációs válság Magyarországon - Attila Ágh

3.63 €

A Civilizációs válság Magyarországon című könyv olyan vitairat, ami a rendszerváltás utáni Magyarországot nem csupán a gazdasági-társadalmi és a politikai válságok keresztútján mutatja be, hanem sokkal mélyebben, a magyar társadalom szövedékét romboló civilizációs válság oldaláról. A könyv ezért egyben vádirat is a 2010-ben belépő bársonyos diktatúrával és homlokzat-demokráciával szemben, amelyben a gazdaság, a politika és a média területeinek összekapcsolásával és együttes foglyul ejtésével egy újtípusú önkényuralom jött létre, letérve az európai fejlődés főútvonaláról és éles konfliktusokban szembefordulva vele. Kialakult a demokráciát kiüresítő egypárti politikai kormányzás, amelyben a demokrácia egyes formális elemei csak díszletként, homlokzatként maradtak fenn, s vele a „vállalati kormányzás” rendszere, amelyben a parazita politikai osztály és annak vezető fideszes oligarchái úgy irányítják az országot, mint egy nagyvállalatot, beleértve a média közel teljes kontrollját is. A könyv kitárja a jövő ablakait, és megvizsgálja a demokrácia visszaállításának alternatíváit, főleg a fiatal nemzedék szemszögéből.

Podobné produkty

A Civilizációs válság Magyarországon című könyv olyan vitairat, ami a rendszerváltás utáni Magyarországot nem csupán a gazdasági-társadalmi és a politikai...
3.63 €
Aki nem tudja, honnan jött, az azt sem tudja, hová megy. A sztyeppei lovasnomád népek családjába tartozó magyarság két évezredes kulturális és etnikai közösségben a lovasnépekkel a sztyeppei civilizáció részese volt; nyelvünk ősi rokonainak közösségeitől távol,...
3.66 €
Žijeme v době, ve které jsou počítače a internet samozřejmostí, a zdá se, že vše už víme. Ale co když je to jinak? Naše civilizace stojí na základech mnohem dávnějších a existují důkazy o tom, že tuto planetu inteligentní bytosti obývaly již několikrát. Při...
14.58 €

8.09 €
DAB rádio nefunguje. Notebook se nerozsvítí. Kohoutek neuroní ani kapku vody. Tma tmoucí. Začíná vám být zima a oblíbený obchod naproti je zabedněný. Nastal konec civilizace? Ale ne, jen se mohlo poškodit něco v křehkém soukolí civilizace, jak ji známe. A ve...
20.33 €

Táto príručka je napísaná systémom jedna strana anglický text – druhá, protiľahlá strana slovenský preklad. Prináša obrovské množstvo informácií o Veľkej Británii, spätých s jej minulosťou i súčasnosťou. Spracúva široký okruh najdôležitejších tém: Spojené kráľovstvo,...
8.67 €
A Kossuth Kiadó kultúrtörténeti sorozata először 2010-ben jelent meg 16 kötetben, és máig a kiadó legsikeresebb sorozatai közé tartozik. Az egyes kötetek bemutatják az adott kultúra történelmi és társadalmi berendezkedését, népének mindennapi életét, vallását,...
9.17 €