Ellenséges hatalomátvétel - Thilo Sarrazin

12.23 €

Thilo Sarrazin (1945–) Németország egyik legnevesebb és legbátrabb politikai gondolkodója. A Németország felszámolja önmagát (2010) című művével milliós bestsellert írt, amely hatalmas társadalmi vitát váltott ki, mint Az új erény terror. A véleménynyilvánítás szabadságának korlátairól Németországban (2014). Minden könyve a Spiegel-féle bestsellerlista első helyén végzett. Közgazdászként és politikusként a német monetáris unió koncepciójáért és kivitelezéséért felelt. 2002 és 2009 között Berlin gazdasági szenátora, majd másfél évig a Német Szövetségi Bank igazgatótanácsának tagja volt. A szociáldemokrata Thilo Sarrazin mindegyik könyve a mai uralkodó elit ideológiáját, a multikulturalizmust és a Willkommenskulturt bírálja. E kötet az első magyarul megjelent könyve, amely azt állítja, hogy az iszlám világ elmaradottsága, a Németországban és Európában élő muszlimok integrációs deficitjei, a nők elnyomása és a muszlim gyermekbőség az iszlám kulturális befolyásának következményei. Az iszlám reformtendenciái és az összes történeti-kritikai értelmezési kísérlet eddig mind kudarcot vallott. Thilo Sarrazin végigolvasta a Korán teljes szövegét, és rávilágít arra, hogy a reformok akadályai a Koránban keresendők. Nincs olyan, többségi muszlim népességgel rendelkező ország, ahol vallásszabadság és működőképes demokrácia létezne. Sem a jóléti államot, sem a liberális demokráciát, sem az igen összetett és nagy fegyelmet és együttműködési készséget, újítást és kreativitást igénylő modern gazdaságot nem tudja az iszlám kultúrájú világ működtetni. A teljes iszlám világ robbanásszerű népességnövekedéstől szenved, lakóinak fanatizálása pedig folyamatosan erősödik. A németországi, illetve európai muszlimok száma a bevándorlásnak és a magas születési számoknak köszönhetően folyamatosan nő. Ha ez a trend így folytatódik, Németország és Európa muszlimjai a többség felé vezető úton járnak. Ez pedig veszélyt jelent kultúránkra és társadalmunkra, a politikai és gazdasági eredményeinkre, amely veszélytől kötelességünk megvédeni magunkat és utódainkat.

Podobné produkty

Thilo Sarrazin (1945–) Németország egyik legnevesebb és legbátrabb politikai gondolkodója. A Németország felszámolja önmagát (2010) című művével milliós bestsellert írt, amely hatalmas társadalmi vitát váltott ki, mint Az új erény terror. A véleménynyilvánítás...
12.23 €
Melanie Joy, a Harvard Egyetemen végzett pszichológus, öt, több díjjal kitüntetett könyv szerzője ebben a könyvében a mindenfajta elnyomás és bántalmazás mögött meghúzódó azonos pszichológiai működést tárja fel, valamint azt a hitrendszert, amely ennek alapjául...
12.93 €
Angela Merkel 2017-ben hatalma csúcsán állt. Ekkor már tizenkét éve irányította az Európai Unió meghatározó államát, Németországot, a nyugati média a szabad világ vezetőjeként, a nemzetközi politika legbefolyásosabb női politikusaként ünnepelte. Ha ekkor visszavonul,...
11.73 €
A Földet legyengítették a harmadik világháború veszteségei. Nem sokkal később jelentek meg a Ganümédeszt lakó, féregszerű telepatikus lények, és foglalták el könnyedén a bolygót, ám hamarosan rájöttek, hogy nem olyan könnyű megőrizni a hatalmukat, mint hitték....
8.39 €
Te mire lennél hajlandó százötven millió dollárért? Van az a pénz, amiért hajlandó lennél fél évet feláldozni az életedből? Ezzel a dilemmával kell szembenéznie Pandorának, a felső tízezer felkapott ékszerészének és Michaelnek, aki sikeres forgatókönyvíró és...
9.34 €
Pandora ékszerész, akinek tehetségét és kézügyességét míves darabok dicsérik. Michael sikeres forgatókönyvíró, és azt képzeli, hogy egyetlen no sem tud ellenállni neki. Mindketten eros egyéniségek, így aztán egyikük sem repes az örömtol, amikor megtudják, hogy...
9.83 €
Amikor beköltöztem az egyetemi kollégiumba, nem gondoltam volna, hogy egy félreértés miatt a fiúk emeletén kapok szobát. Azt meg pláne nem, hogy a szobatársam az első nap belém fut egy szál törülközőben, ami lecsúszik a derekáról, ezzel szemem elé tárva magát...
14.69 €
Amikor beköltöztem az egyetemi kollégiumba, nem gondoltam volna, hogy egy félreértés miatt a fiúkemeletén kapok szobát. Azt meg pláne nem, hogy a szobatársam az első nap belém fut egy száltörülközőben, ami lecsúszik a derekáról, ezzel szemem elé tárva magát...
11.24 €
„Okos és lebilincselő olvasmány, egy döbbenetes fordulattal.” – Chicklit Club „Egy kiváló thriller, amely bemutatja, a szív miként tudja felülmúlni a józan észt.” – Fireflies & Free Kicks Fiction Reviews Az én házam, az én váram? Cath élete egy szempillantás...
12.67 €