Évezredek szépprózája - Géza Hegedűs

2.79 €

Ez ?a könyv lehetne kétszer ilyen terjedelmes, lehetne akár négyszer ilyen terjedelmes is, hiszen jelentékeny prózaíró az utóbbi kétezer esztendőben sokszorosan több volt, mint ahányról a szerző ezeket a röpke arcképvázlatokat írta. A cél azonban nem valami irodalomtörténeti teljesség volt. A szerző feltette magának a kérdést, vajon kiket tartanak valóban a legfontosabb szépprózaíróknak. És itt a fontosság nem is mindig esett egybe a legnagyobb írók fogalmával. Mert például, ha megkérdenék tőlem, ki nagyobb regényíró, Defoe vagy Turgenyev, habozás nélkül Turgenyevre szavaznék, s lám, ő nincs a névsorban, Defoe pedig igen. Mert Turgenyev nagy realista volt és megragadó stiliszta, de már Gogol után, és egy időben Flaubert-ral, Dosztojevszkijjal, Tolsztojjal. Az irodalom további útja nélküle is ugyanaz lett volna, míg Defoe Robinson alakjával és történetével újfajta hős, újfajta kalandok felé mutatta az utat. Szaporíthatnám a példákat; Thackerayt is nagyobb regényírónak tartom, mint Dickenst. De a XIX. század nagy orosz és francia realistái mellett a Hiúság vásárának remekírója nem hozott a következendőket módosító újat, míg Dickens részvétteljes romantikája még a realizmusnak és naturalizmusnak is elébe sietett a nyomor mélységeinek feltárásában. És így folytathatnám az indoklást, hogy a következő kéttucatnyi arcvázlat mellé miért nem került még legalább kéttucatnyi.

Podobné produkty

Ez ?a könyv lehetne kétszer ilyen terjedelmes, lehetne akár négyszer ilyen terjedelmes is, hiszen jelentékeny prózaíró az utóbbi kétezer esztendőben sokszorosan több volt, mint ahányról...
2.79 €
Mit is ígér az olvasónak A szépirodalom műfajai? Mindenekelőtt útmutatást az irodalmi műformák élettelien burjánzó dzsungelében, amely gazdagságával és sokszínűségével...
2.79 €
János, ?a patmoszi látnok, A Jelenések Könyvében „A nagy parázná”-nak nevezi Rómát, amelynek szörnyűséges hírei az akkori ismert világ valamennyi táján...
2.79 €
Bevezetés a magyar fantasy olvasásába I. A monográfia a Parazita könyvek sorozatának részeként a magyar fantasy tendenciáinak felvázolására vállalkozik műfaji és világirodalmi kontexusban. A kötet minden valószínűség szerint hozzájárul a kortárs (réteg)kultúra...
10.42 €
Muraközy János, az elfelejtett, különös, kettős életű, XIX. századi romantikus magyar festő Hegedüs Géza legújabb regényének hőse. „Muraközy sorsa felizgatta képzeletemet...
2.79 €
"Az 1500 szót tartalmazó ukrán-magyar képes szótár ideális kísérőnk lehet a mindennapi életben: 1. Fordítási segítség Szótárunk a mindennapi élet kilenc legfontosabb területét öleli fel. Ha úgy adódik, akár a háztartási teendők közepette, akár a munkahelyen...
9.34 €
Mindszenty József nem forradalomnak tartotta 1956-ot, hanem kizárólag szabadságharcnak, amely utólag metahistorikus kijelentésnek tűnik. Jelen kötet ezt alátámasztva részletesen ismertet több évtizednyi, Mindszenty 1956-os szerepével kapcsolatos szakirodalmat...
15.3 €
Jelen munka – a nemzetmeghatározásokat nem szem elől tévesztve – a nemzetet a társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális hegemóniáért folytatott harc tárgyának, céljának, közegének, folyamatosan változó, sokszínű, belső ellentétekkel terhelt közösségnek...
8.45 €
Déryné Széppataki Róza (1793-1872), a díva az elso magyar operaénekesno és a reformkor kulturális színterének egyik meghatározó szereploje. Neve erosen élt és él máig a hazai köztudatban. Alakját nemcsak filmek, irodalmi muvek, hanem az a herendi porcelánfigura...
2.79 €