Ezer- és ezerféleképp - Cecelia Ahern

13.38 €

Alice kislánykorától kezdve a legrosszabbat és a legjobbat is látja az emberekben. Látja ezerféle hangulatukat, és minden egyes pillanatban pontosan tudja, mit éreznek. Egyedülálló képességét gyakran átoknak éli meg, hiszen sötét gondolataik, bánatuk és dühük ellen védtelen, azok nyomasztó teherként nehezednek a vállára. Arra vágyik, hogy úgy éljen, mint bárki más. Hogyan óvhatja meg magát a hozzá közel állók mérgező hatásaitól? Miképpen győzheti le az akadályokat, hogy végül ő is megtapasztalja, mit jelent az igaz barátság és a szerelem? Cecelia Ahern legújabb regényében a tőle megszokott éleslátással és együttérzéssel meséli el Alice megindító történetét, azét a lányét, aki mások lelkébe ugyan belelát, a sajátját azonban csak komoly küzdelmek árán ismerheti meg. Idézet: Kezdetben csupán egyetlen uralkodó színt láttam mindenkinél. Lily kék volt. Hugh rózsaszín. Idővel azonban egyre több színt észleltem az emberek körül, amelyek rétegekként rakódtak egymásra, így most már mindenkit tarkabarka hagymának látok: az emberek néha levetnek néhány réteget, aztán újakat növesztenek. Az évek során a színek egyre intenzívebbé váltak, és az én ösztöneim is kiélesedtek. Természetesen hosszabb tanulási folyamat volt ráérezni a színekre, és sokszor még most sem könnyű megfejtenem, mit jelenthet egy-egy árnyalat. Az intézetben töltött hat év végére egészen más ember lettem, de nem olyan értelemben, ahogy mások feltételezik. Gyerekkoromban a korlátaim miatt nem igazán értettem az embereket, de most, felnőtt fejjel már sokkal könnyebben ráhangolódom különféle rétegeikre. Akár akarom, akár nem.

Podobné produkty

Alice kislánykorától kezdve a legrosszabbat és a legjobbat is látja az emberekben. Látja ezerféle hangulatukat, és minden egyes pillanatban pontosan tudja, mit éreznek. Egyedülálló képességét gyakran átoknak éli meg, hiszen sötét gondolataik, bánatuk és dühük...
13.38 €
Cecelia Ahernnek, az Utóirat: Szeretlek című világhírű regény szerzőjének harcosan feminista novelláskötete egy csepp mágikus realizmussal. Roxane Gay-rajongóknak ideális! A kötetben harminc különleges, fantáziadús történetet olvashatunk, amelyekben nők küzdenek...
12.26 €
A szeplős Allegra Bird maga mögött hagyja imádott apját, barátait és gyerekkora helyszínét, a mesés, írországi Valentia-szigetet. Dublinba tart, hogy felkutassa sosem látott anyját, a családi elbeszélésekből felelőtlennek és szívtelennek ismert Carmencita Casanovát....
13.18 €
The Sunday Times Top Ten Bestseller She will change your life forever...In the south-west of Ireland, rugged mountains meet bright blue lakes and thick forests. Deep in the woods, a young woman lives alone, forever secluded from the world, her life a well-kept...
9.45 €
Allegra Bird's arms are scattered with freckles, a gift from her beloved father. But despite her nickname, Freckles has never been able to join all the dots. So when a stranger tells her that everyone is the average of the five people they spend the most time...
9.98 €
Laura a nagyvilágtól elzárva él Írország délnyugati részén, a hegyek közt, harmóniában a természettel. Egy nyári napon azonban összetalálkozik az erdőben Solomonnal, és élete egy csapásra megváltozik. A sármos férfi egy dokumentumfilmes forgatócsoport tagja....
12.26 €
A társadalom, melyben Celestine North él, tökéletességet vár el tagjaitól. Azzal, hogy az erkölcsi vizsgálóbizottság Vétkesnek ítélte a lányt, megfosztotta őt alapvető jogaitól, és darabjaira zúzta szét egész eddigi életét. Amióta pedig Crevan bíró úr első...
11.88 €
A szerző első nagy sikere végre újra kapható! Holly Kennedy élete tündérmesébe illő: férjhez ment a gimis szerelméhez, a jóképű Gerryhez, akivel hét éve élnek boldogan Dublinban, egy pici lakásban. Egy nap azonban Gerry fejfájása elviselhetetlenné válik, és...
12.75 €
Finding your way is never a simple journey...Alice sees the worst in people.She also sees the best.She sees a thousand different emotions and knows exactly what everyone around her is feeling.Every. Single. Day.But it's the dark thoughts.The sadness. The rage.These...
18 €