?Néhány évvel ezelott, vízkereszt napján reggel, négy Szatmár megyei fiatalember összeszólalkozott bizonyos nemes versenyzésre. A verseny feladata ebbol állott: farsang elso napján elkezdeni Szinérváralján a táncot, abban kivilágos-kivirradtig helytállani, ? akkor felülni a csöngos szánra, áthajtani Szamostelekre, ott is táncban virradni meg, s reggel ismét menni tovább Aranyosmeggyesre, ott is folytatni a dáridót, azzal megint egy faluval odább, fel Ugocsának, Beregnek, Zemplénnek, onnan lekerülni Szabolcsnak, Biharnak, végigvigadni mind a hat vármegyét egy csepp kipihenés nélkül. A verseny szabályai voltak ezek: egy ismeros házat el nem kerülni, ahova a négy közül valamelyik betérni óhajt, egy táncot sem hagyni kezdeni másnak, s nem végezni elobb, mint más. Minden tósztot elfogadni, s soha egy csepp bort nem hagyni a pohárban. Egész farsangon át nem aludni ágyban, hanem csak a szánban fekve, amíg egyik falutól a másikig utaznak, ? és végre elofordulható kalandoknál, mint például párbajok, szerelmi cselszövények dolgában, fidéliter egymás segítségére lenni, hasonló eseményeknek is igen gyorsan kellvén végrehajtatniuk, miután egy faluban egy napnál tovább idozni nem szabad. A négy ifjú közül, kik ez elmés versenyt megkezdték, egy kidolt már Tiszaújlakon: tüdogyulladást kapott, és két nap alatt belehalt. Ez nem volt életrevaló ember.?