Fényből és sárból - Levente Csender

17.39 €

Három év utazás, beszélgetés és kutatómunka eredményeként született meg az eddigi legátfogóbb, legizgalmasabb, számos titkot fölfedő életrajz a 65 éves Csaba testvérről és a 30 éves dévai Szent Ferenc Alapítványról. Kicsoda valójában Böjte Csaba? A könyv szerzője elmegy hozzá Dévára, és felteszi neki ezt a kérdést. A válasz újabb kérdéseket szül, ezekből hosszú beszélgetések lesznek, amelyekből elkezd kirajzolódni az ember. Közösen utaznak Erdélyben, bejárják Csaba testvér házait, beszélgetnek a gyerekekkel, nevelőkkel, felkeresik Csaba testvér gyerekkori barátait, a fiatalkor helyszíneit, ahol tizenévesen hippiként meg akarták változtatni a világot, de legalább egy harapásnyi szabad levegőhöz akartak jutni a Ceausescu-diktatúra fojtott levegőjében. Elmennek Hargitafürdőre a kaolinbányába, ahol a föld gyomrában kemény fizikai munkával kereste kenyerét a fiatal Böjte Csaba, miközben az apja nyomdokain költőnek készül. Látja-érzi, hogy nem úgy mennek a dolgok Romániában, ahogy menniük kéne, s akkor eszébe jut, hogy áldozatot kell hoznia, lemond a saját családról, pedig ott a lehetőség, és meghozza a döntést, hogy ferences szerzetes lesz, a lány meg szerzetes nővér, és aztán soha többé nem találkoznak. Mint a mesében. Hat év teológia Gyulafehérváron, beöltözés ferences szerzetesnek titokban. Rendszerváltás, ifjúsági lelkészség Désen, Kolozsváron, aztán egy újabb nagy fordulat: Déva. 1992: összeomlott bányavidék, munkanélküliség, nyomor, fantomblokkok, utcagyerekek. Lakat leverése a romos ferences kolostorról, az első gyerekek befogadása, harc a román hatalommal, hatóságokkal, menteni, ami menthető. Óvoda- és iskolaalapítás a kolostorban, tanítás, nevelés, integrálás válogatás nélkül, emberfeletti vállalások, válaszok keresése a kor kihívásaira, közben fejlődés, a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozása 1993-ban, szervezés, kollégák, nevelők, önkéntesek kiválasztása, kilenc évig törvényen kívül, aztán törvényesen. Így telik el harminc év szakadatlan küzdelemben, aminek az eredménye egy kiépült hálózat bentlakásos és napközis otthonokkal, egy kisvárosnyi megmentett, felnevelt utcagyerek, mára már ezernél is több unoka. Közben jelölés Nobel-békedíjra, egy botránysorozat karaktergyilkossági kísérlettel, megtépázott hírnév, próbatételek. Izgalmas és fordulatos életút, olykor kíméletlen és igazságtalan, de az ő meggyőződése az, hogy jó úton jár, és erről az útról nem téríti le senki és semmi - Böjte Csaba ettől hiteles, karizmatikus ember, aki nem adja fel.

Podobné produkty

Három év utazás, beszélgetés és kutatómunka eredményeként született meg az eddigi legátfogóbb, legizgalmasabb, számos titkot fölfedő életrajz a 65 éves Csaba testvérről és a 30 éves dévai Szent Ferenc Alapítványról. Kicsoda valójában Böjte Csaba? A könyv szerzője...
17.39 €
"Hihetetlen megtapasztalni, hogy akit valóban szeretek, abban megbízok, annak a kezébe merem tenni az életem, rá merem bízni a becsületem, a munkám, a hivatásom, mindenem. Akit nem szeretek, azzal nem indulok el, azzal nincsen közös tervem, álmom, jövőm. A...
13.38 €
Atlanta, Georgia, napjainkban. Meggyilkolnak egy fiatal nőt. A rendőrség nyomoz, de eredménytelenül. Will Trent különleges ügynök egy másik megbízatás kapcsán ellátogat az állami büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol az egyik elítélt figyelmét felkelti az elkövetés...
11.92 €
Atlanta, Georgia, napjainkban Meggyilkolnak egy fiatal nőt. A rendőrség nyomoz, de eredménytelenül. Will Trent különleges ügynök egy másik megbízatás kapcsán ellátogat az állami...
10.96 €
Ideális olvasmány kezdő olvasóknak: önálló, izgalmas történet, nagy betűk, rövid sorok, sok színes kép és rejtvények a Mágikus állatok iskolája szereplőivel. Murphy a kanadai jegesmedve nyomoz. Ida furcsa, széttépett levelet talál a postaládájában. Valaki meg...
7.51 €
Helló csajok! Összebarátkoztam az új szomszédainkkal és hamarosan nyári karácsonyi bulit tartunk a frissen felújított lakásukban! Meghívtam a legjobb barátnőimet, és remélem, mindenkit elengednek a szülők... A nővérem mostanában sokat mereng, ennek köze lehet...
7.02 €
Megdöbbenés és félelem borzongatja meg Three Pines falucskát, amikor egyik lakóját holtan találják az erdőben, nyíl ütötte sebbel a szívében. Armand Gamache főfelügyelő tudja, hogy minden édenkertben ólálkodik egy kígyó is - és miközben felderíti a mindenki...
10.95 €
1944, hullanak a bombák Toszkánában, és egy borospince romjai között találkozik két idegen. Különleges estét töltenek együtt. Ulysses Temper fiatal brit katona, Evelyn Skinner hatvanas művészettörténész. Talán kém is? Evelyn azért utazott Olaszországba, hogy...
18.71 €
A Bádogember szerzőjétől SUNDAY TIMES BESTSELLER „Színtiszta élvezet.” – Graham Norton, a Home Stretch című ír könyvdíjas Sunday Times Bestseller szerzője „Hihetetlenül gyönyörű....
6.2 €