Futás Shermannel - Christopher McDougall

10.84 €

A nagy sikerű Futni születtünk szerzőjének, Chris McDougallnak új, szívmelengető története egy örökbe fogadott szamárról, Shermanről szól, aki a legnagyobb nehézségeken is felülkerekedve részt vehetett Amerika egyik leghihetetlenebb versenyén. Amikor Christopher McDougall végre-valahára engedett lányai unszolásának, hogy fogadjanak örökbe egy szamarat, egy aranyos kis állatot képzelt maga elé, aki a réten szaladgál és répát majszol. De aztán megismerte Shermant, aki annyira rossz állapotban volt, hogy Chris azonnal tudta: szinte lehetetlen vállalkozás lesz megmenteni őt. Szerencsére azonban a szomszédai – amish gazdák és egy szókimondó, lószakértő nő, akinek ugyancsak volt szamara – örömmel segítettek, és azt is elmagyarázták neki, hogy Shermannek leginkább egy életcélra, vagyis munkára van szüksége. És ekkor született meg Chris fejében egy őrült ötlet. Eszébe jutott, hogy létezik egy különleges sport, a szamárversenyzés, ahol emberek és szamarak futnak együtt hegyek között, patakokon átgázolva. Talán ez a kihívás jelenti majd azt az orvosságot Sherman számára, amire igazán szüksége van, gondolta, s ezzel kezdetét vette a kaland. A minden nehézséget leküzdő Sherman szívmelengető története ragyogóan mutatja be a mozgás fantasztikus gyógyító erejét és azt, hogy milyen erős kötelék tud kialakulni ember és állat között.

Podobné produkty

A nagy sikerű Futni születtünk szerzőjének, Chris McDougallnak új, szívmelengető története egy örökbe fogadott szamárról, Shermanről szól, aki a legnagyobb nehézségeken is felülkerekedve részt vehetett Amerika egyik leghihetetlenebb versenyén. Amikor Christopher...
10.84 €
A nagy sikerű Futni születtünk szerzőjének, Chris McDougallnak új, szívmelengető története egy örökbe fogadott szamárról, Shermanről szól, aki a legnagyobb nehézségeken is felülkerekedve részt vehetett Amerika egyik leghihetetlenebb versenyén. Amikor Christopher...
14.69 €
Egy rejtőzködő indián törzs, néhány szuperatléta és minden idők legnagyobb ultrafutó versenyének története. Egy egyszerű kérdéssel kezdődött minden: Miért fáj a lábam? A válasz után kutatva Christopher McDougall elképesztően izgalmas emberekkel találkozott,...
13.38 €
Zrozeni k běhu – Born to Run je kniha plná fantastických postav, ohromujících sportovních výkonů, nadčasové vědy, a především inspirace. Epickým příběhem odpovídá na jednoduchou otázku: Jak to, že mě při běhání bolí nohy? Při hledání odpovědi se Christopher...
13.68 €
„Elolvasod, és már futnál is." - OUTSIDE MAGAZIN Egy rejtőzködő indián törzs, néhány szuperatléta és minden idők legnagyobb ultrafutó versenyének története. Egy egyszerű kérdéssel kezdődött minden: Miért fáj a lábam? A válasz után kutatva Christopher McDougall...
12.26 €
Autor knihy se jako miliony jiných amatérských běžců aspoň jednou ročně vážně zranil. Po cyklech bolestí, injekcí a střídání běžeckých bot chtěl na doporučení lékařů s běháním skoncovat. Místo toho se však vydal do kaňonů v Mexiku, kde žijí Tarahumarové – nejtajemnější,...
15.67 €
KNIHA STVORENÍ PRE BEH je veľkolepým dobrodružstvom plným neuveriteľných postáv, úžasných atletických výkonov, najnovších vedeckých poznatkov a najmä nefalšovanej inšpirácie. Na jeho počiatku stojí jednoduchá otázka: Prečo ma bolí noha? Odpoveď sa Christopher...
17.01 €
Born to Run's Chris McDougall and long-time running coach Eric Orton show us how to join the global barefoot running movement and explore the world on our own two feet. Born to Run 2: The Ultimate Training Guide teaches every runner, new or experienced, how...
22.75 €
90-dňový program, s ktorým budete behať rýchlejšie, ďalej a navždy. Medzinárodný bestseller Stvorení pre beh prevrátil naruby svet bežcov a podnietil vznik hnutia behu naboso. Ako však začať? Christopher McDougall a dlhoročný tréner a bežecký čarodejník Eric...
24.09 €