GO - Mari Cantu

9.8 €

Este 11, kinyomtatom Mari könyvét, és leülök vele a nyitott ablak mellé, a negyedik emeletre felnőtt hatalmas cseresznyefa szinte bemászik az ablakon. Lent, a késő esti visszhangos Böszörményi úton dübörög egy üres villamos. Elkezdek olvasni, és azonnal torkon ragad a lüktető élet. Marié, az enyém, mindannyiunké, akik két évezred fordulóját kaptuk ki kegyesen, a hosszú béke viharos éveit, a hippi korszakból örökölt széles, aztán egyre keskenyedő margókat a hivatalos kultúra, a polgári lét peremén. Minden a margókról indul. Minden fontos a margókon történik. Megyek befelé az erdőbe, az ismerős-ismeretlen világba, ami Mari maga. Minden egyszerre van, a születésünktől a mostani pillanatig tartó ív egyetlen nagy, sűrű dzsungel, látható és láthatatlan lényekkel, zajokkal és illatokkal teli, amiből snapshotokat tép ki valami közeledő vihar száraz villámainak vakuja. Nincs benne kitaposott út, még ösvény sem, nagylelkűen enged, bármerre kóborolhatsz benne. Meglódul bennem minden, fájdalmas és szép, de mindenek felett elemien élő, az is, amit ismerek ebből a személyes világból, de még inkább, amit most fedezek fel. Hetvenes évek vége, a Budapest Szálloda félemeleti kávézója, hárman ülünk: Erdély Miklós, én és a Mari. Fehér blúz, tiszta, erős tekintet, egy álruhás királynő. Végigfut rajtam a mély, elemi szeretet. Egy olyan időben, amikor minden ismeretlen leuralni akar - vagy aktívan, vagy azzal, hogy átnéz rajtam -, itt van valaki, aki igazán néz engem. És azt érzem, hogy igazán lát. Azt, aki valóban vagyok. Ritka, öntudatlan nagyvonalúság. Hajnal van, a szürkeségben megszólalnak a madarak. Felzaklatva és hálásan teszem le a kéziratkupacot. Boldog az a világ, amit Mari néz. Mert ő igazán mer látni. Bátran, humorral, élesen, gyöngéden. Köszönöm. Enyedi Ildikó

Podobné produkty

Este 11, kinyomtatom Mari könyvét, és leülök vele a nyitott ablak mellé, a negyedik emeletre felnőtt hatalmas cseresznyefa szinte bemászik az ablakon. Lent, a késő esti visszhangos Böszörményi úton dübörög egy üres villamos. Elkezdek olvasni, és azonnal torkon...
9.8 €
Co když Jaye Gatsbyho nezavraždil George Wilson? Na začátku románu jsme svědky Gatsbyho střetnutí se ženou třímající zbraň, jejíž identita zůstává skrytá. Posléze zjišťujeme, že Gatsby mohl pít krev hned třem hrdinkám románu, které si předávají vypravěčskou...
20.85 €
Co když Jaye Gatsbyho nezavraždil George Wilson?Na začátku románu jsme svědky Gatsbyho střetnutí se ženou třímající zbraň, jejíž identita zůstává skrytá. Posléze zjišťujeme, že Gatsby mohl pít krev hned třem hrdinkám románu, které si předávají vypravěčskou...
15.64 €
Carol Marinelli: Dr. Agglegény Nina Wilson, az Angel Mendez Gyermekkórház szociális munkása rendületlenül hisz benne, hogy a szeretet csodákra képes. Jack Carter, a szívtipró főorvos szerint...
7.01 €
Carol Marinelli: Szoknyahős szikével Lizzie, az ápolónő úgy érzi, megfogta az isten lábát, amikor vezető állást kap a felkapott londoni szépségklinikán. Mikor azonban belép...
7.01 €
Lynne Graham: Üzleti alaponBelle, a pénzszűkében levő pincérnő kihagyhatatlan ajánlatot kap a dúsgazdag és bámulatosan jóképű Dante Lucarellitől: busás összeg fejében össze...
7.01 €
Veľký Gatsby je späť! V horúci letný deň v auguste 1922 zastrelia Jaya Gatsbyho v bazéne na jeho pozemku vo West Egg. Nález diamantovej sponky na mieste činu vrhne podozrenie na tri ženy. Každá z nich môže držať v ruke kľúč k príčine smrti záhadného milionára....
17.95 €
"Apám 365 frankért vett meg a várostól. Sok pénz egy gyerekért, aki nem lát a szemétől. Ezt eltitkoltam a szüleim elől, ameddig csak tudtam. Nem jó, ha már akkor megfosztjuk őket minden reményüktől, amikor belépünk a házba, ha a lányuk akarunk lenni. Ezt a...
8.95 €
Veľký Gatsby je späť. Rovnaký, a predsa iný, brilantne prerozprávaný z pohľadu troch silných žien. Daisy Buchananová, Jordan Barkerová a Catherine McCoyová dostali priestor, o akom vo svojej dobe nemohli ani snívať. Autorka Jillian Cantorová dokonale preskúmala...
21.76 €