Ha tudnátok - David Garrett

13.38 €

"Mr. Perlman, tudom, hogy jó vagyok, különben nem pazarolta volna rám éveken keresztül az idejét. Ezzel együtt van valami, ami nagyon kínoz. Miközben félek, hogy túlértékelem magam, attól is tartok, hogy nem vagyok elég jó ahhoz, ami most vár rám. Perlman egy kis ideig hallgat. Aztán rám néz, és így válaszol: Nézd, David, senki sem tudhatja, hogy csinálsz-e majd karriert, vagy sem. Én sem tudom. Rengeteg előre nem látható dolog történhet. Mindenesetre mindened megvan a karrierhez. De akármilyen fordulatot vesz is az életed, amíg élvezed, amit csinálsz, sosem tekintesz majd megkeseredetten vissza. Csináld, ami neked fontos, és csináld szenvedéllyel és szeretettel, mindegy, hogy zenekarban dolgozol, vagy szólista válik belőled. A legrosszabb az volna, ha azért csinálnád, amit csinálsz, mert másoknak akarsz tetszeni. Ezt ne csináld. Magadnak akarj tetszeni." Vajon hogyan lesz egy német kisvárosban élő hegedűvirtuóz kisfiúból a crossover zene nemzetközi ikonja? A David Christian Bongartz néven született David Garrett ötévesen kapta első hegedűjét, csodagyereknek tartották, apja szigorú felügyelete mellett a kor legnevesebb művészei, Zakhar Bron, Ida Haendel és Isaac Stern egyengették a pályáját, tizenévesen már olyan világsztárokkal játszott együtt, mint Claudio Abbado, Zubin Mehta vagy Yehudi Menuhin, és az egyik legnevesebb klasszikus zenei kiadónál készített lemezfelvételeket. Fényes művészpálya állt előtte, ám az ifjú tehetség más utakra vágyott: titokban jelentkezett a New York-i Juilliard Schoolra, ahol Itzhak Perlman osztályába járt, és amerikai évei alatt döntött úgy, hogy a klasszikus zene mellett kipróbálja magát a crossover műfajában is, amelynek néhány év leforgása alatt ünnepelt nemzetközi sztárja lett. David Garrett őszintén és közvetlen stílusban mesél életének első négy évtizedéről, vele együtt járjuk végig szólókarrierjének csodálatos pillanatokkal és hullámvölgyekkel teli éveit, ahol a szerencsés véletleneknek éppolyan nagy szerep jutott, mint a zene melletti tudatos és komoly elköteleződésnek.

Podobné produkty

"Mr. Perlman, tudom, hogy jó vagyok, különben nem pazarolta volna rám éveken keresztül az idejét. Ezzel együtt van valami, ami nagyon kínoz. Miközben félek, hogy túlértékelem magam, attól is tartok, hogy nem vagyok elég jó ahhoz, ami most vár rám. Perlman egy...
13.38 €
Prečo starí Gréci a Rimania nenosili nohavice? Používali ženy antikoncepciu? Verili svojim mýtom? Bol rozvod bežný? Ako chytali levy pre Koloseum? Čo sa stalo s Rímom po páde ríše a kde je hrobka Alexandra Veľkého? V sérii krátkych a vtipných esejí historika...
15.11 €
Prečo starí Gréci a Rimania nenosili nohavice? Používali ženy antikoncepciu? Verili svojim mýtom? Bol rozvod bežný? Ako chytali levy pre Koloseum? Čo sa stalo s Rímom po páde ríše a kde je hrobka Alexandra Veľkého? V sérii krátkych a vtipných esejí historika...
10.9 €
Kniha kanadské cvičitelky Susan Garrettové je určena všem začínajícím i poročilým agiliťákům. Můžete se ptát, co vlastně v knize Shaping najdete. Je to kniha o agility? Je to kniha o klikru? Je to životopis jedné border collie? Jsou to tréninkové zápisky úspěšné...
18.24 €
Tato kniha pojednává o řadě nových či opětovně hrozících zhoubných nemocí, jako jsou machupo, ebola, lassa, marburg, AIDS, TBC, cholera, legionářská nemoc, syndrom toxického šoku a další, a zabývá se nejen hlubšími příčinami a souvislostmi jejich šíření, ale...
26.08 €
Minden, amit tudni szeretnél az ókori görögökről és rómaiakról, de sohasem tanították az iskolában Miért nem hordtak a görögök és rómaiak nadrágot? Hogyan borotválkoztak? Hozzájuthattak-e jó minőségű borhoz? Alkalmaztak-e születésszabályozást? Milyen eséllyel...
15.52 €
Kniha Medicína indiánských šamanů shromažďuje techniky zastupující původní americké kultury z celé Ameriky, které učí vnitřní dynamice opravdových vztahů a aplikují jí na cestu léčení. Čtyři směry, čtyři období, čtyři živly tvořící posvátné kolo Kruhu života...
11.96 €
Egy nem túl megértő közösségben nincs könnyű dolga egy HIV-pozitív tininek. Meg kell küzdenie a félelmeivel, önmaga és a betegsége felvállalásával, valamint el kell fogadnia önmagát, főleg akkor, amikor életében először szerelmes lesz. Simone Garcia-Hampton...
10.73 €
Nový svazek Lusobrazilské knihovny přináší vrcholnou divadelní hru jednoho z velikánů portugalského romantismu Almeidy Garretta (1799-1854), která na příběhu Manuela de Sousy Coutinha, hrdého šlechtice s nezlomnou vírou v moc rozumu a životní řád, ukazuje,...
8.88 €