Ez a regény Berkesi András utolsó írása. Több mint tíz évig dolgozott rajta, próbálta végso formába önteni, ám az anyag valamiért ellenállt, múzsája is cserbenhagyta. Többször félretette az írást, aztán újra és újra elovette, széttépett néhány oldalt, másokat teljesen átírt, majd kedvét vesztve abbahagyta. Néha évekig rá sem nézett. Viszont annál többet beszélt róla, erosködött, hogy hamarosan befejezi, mert ezt a megrendíto történetet feltétlenül meg kell írnia. 1996-ban egészségi állapota megromlott, és akkor, talán félve attól, hogy mégsem lesz képes bevégezni a nagy munkát, újult erovel vetette bele magát a könyv megírásába. És 1997 tavaszán, mindössze fél évvel a halála elott, egy végso nagy erofeszítéssel, betegesen kuszára sikeredett sorokkal befejezte a regényt. Vajon miért ment oly nehezen ennek a könyvnek a megírása Berkesi számára, aki pedig arról volt híres, hogy az irodalomban szokatlan gyorsasággal írta könyveit? A kérdésre nem tudjuk a választ, ennek titkát magával vitte a sírba az utóbbi évtizedek legsikeresebb magyar írója. De ha az olvasó a könyv végére ér lehet, hogy mégis rájön a titokra? Megérdemli-e bármilyen hatalom, hogy olyan tettekre vállalkozzunk érette, amelyeknek eredményeként elveszíthetjük emberségünket, barátaink és környezetünk tiszteletét?