Hullámvasút - Éva Madarász

5.91 €

Ha nem megy haza korábban aznap, ha nem kapja rajta az apját a konyhában azzal az idegen nővel, ha az anyja keményebben harcol azért, hogy egyben tartsa a családot – akkor talán nem hullik minden darabokra. Ezt gondolja magában a 15 éves Temesi Eszter. Haragszik az apjára, haragszik az anyjára, a világra, olykor még imádnivaló kishúgától is idegbajt kap. Vajon megérti, hogy ez a sok „ha” értelmetlen, és minden bonyolultabb, mint gondolta? Lehet, hogy sikerült kilépnie a burokból, amiben eddig élt? Mert ha jobban belegondol, csak így történhetett meg, hogy Barnabás egyik este lefékezett mellette a motorjával… Madarász Éva első regénye erőteljes érzékenységgel ábrázolja az élettől az első nagy pofonokat kapó, a dolgok összetettségével szembesülő, vívódó kamaszlány összekuszálódott érzelmeit szülei válása, a költözés, az elsőként közelről megtapasztalt fajgyűlölet és kirekesztés, valamint a káosz közepén beköszönő, de korántsem egyszerű szerelem özönében.

Podobné produkty

Ha nem megy haza korábban aznap, ha nem kapja rajta az apját a konyhában azzal az idegen nővel, ha az anyja keményebben harcol azért, hogy egyben tartsa a családot – akkor talán nem hullik minden darabokra. Ezt gondolja magában a 15 éves Temesi Eszter. Haragszik...
5.91 €
Ha nem megy haza korábban aznap, ha nem kapja rajta az apját a konyhában azzal az idegen nővel, ha az anyja keményebben harcol azért, hogy egyben tartsa a családot – akkor talán nem hull minden darabokra. Ezt gondolja magában a 15 éves Temesi Eszter. Haragszik...
9.19 €
Egy nagy vízió alapjai: a Disney vezérigazgatója feltárja, milyen ötleteket és értékeket követett, miközben megújította a világ legszeretettebb cégét,...
6.2 €
Hullámvasút - Írásfejlesztő feladatok óvodásoknak
1.74 €
Egy igazi nyomozóbandát alkot Bori, valamint a legjobb barátnője, Ida; a második legjobb barátnője, Anna; és a régi ellensége, Flóra. És természetesen Dzsasztin, a világ legédesebb kutyája is mindenhová elkíséri őket. Amikor a vidámparkban eltűnik Bori pénztárcája,...
9.5 €
Hogyan építettem a Walt Disneyből a világ legvarázslatosabb cégét? New York Times No1 bestseller Egy nagy vízió alapjai: a Disney vezérigazgatója feltárja, milyen ötleteket és értékeket követett, miközben megújította a világ legszeretettebb cégét, és hogyan...
14.37 €
"Ha jobban körülnézel, láthatod, hogy a világ tele van lenyűgöző találmányokkal! hullámvasutakkal, instant levessel, drónokkal és bevásárlóközpontokkal... de vajon hogyan kerültek ide, és kik találták fel őket? Gyere, és ismerd meg a legviccesebb és legérdekesebb...
18.67 €
Szeretnéd, ha a gyerekeid megszeretnék az olvasást, elmélyednének egy nagy kalandban, és közben még a matekot is megkedvelnék egy kicsit? Akkor hívd a Mateknyomozókat! A vakáció végre elérkezett, a Mateknyomozók pedig igazán kiérdemeltek egy kis pihenőt. Végtére...
8.03 €
Kira ?Condort nő létére egy komphajó kapitánya a majdnem tengernyi Öbölben. Az asszony nagyon szereti ezt a félig-meddig tengeri életmódot, nap mint nap viszi hajóját, gyomrában autókkal, buszokkal, kamionokkal kikötőből kikötőbe. Egy nap hatalmas vihar tör...
5.07 €