Individualizáció, személyiség, mesterséges intelligencia - Károly Kiss

13.36 €

A mesterséges intelligencia hasznos eszköz, vagy végzetes veszélyforrás? Elősegíti önmegvalósításunkat, vagy emberi mivoltunkat fenyegeti? Hol kell meghúzni a határokat, hogy az információtechnológia a humánumot szolgálja? Az új korszak szempontjából deficites számítógépek vagyunk, vagy továbbra is kivételes lények maradunk, akik értelmet, szépséget és érzelmet visznek az Univerzumba? - Ezek korunk és az elkövetkező évtizedek legfontosabb kérdései, a klímaváltozás mellett. A kötet 10 szerző 22 tanulmányát tartalmazza. Az első három fejezet a múltról és a jelenről szól. Egy sajátos dimenzió, az individualizáció mentén áttekintjük a történelmet a letelepedéstől, a mezőgazdaság kezdeteitől a klasszikus nyugati polgár kialakulásáig. Az individualizációban a legfontosabb szerepet a kereszténység játszotta; ez és a racionális gondolkodás, valamint a szekularizáció tette a nyugati kultúrát naggyá, a világ urává. Ezután azt vizsgáljuk, hogy mi vár az így kialakult személyiségre a digitális korban, milyen veszélyeket jelent számára a mesterséges intelligencia, és milyen előnyökkel járhat. Összeolvadunk a mesterséges intelligenciával, vagy csupán egy fantasztikusan hatékony eszköz marad a kezünkben, mint annak idején a tűz volt, majd később az elektromosság? Hogyan értelmezzük emberi mivoltunkat? Változatlanul biológiai és társadalmi létünk kettősségében, vagy ki kell szélesíteni e dimenziót, és most már az általunk létrehozott technológia is emberi létünk lényegét képezi? A tanulmányok többnyire filozófiai és társadalomtudományi jellegűek.

Podobné produkty

A mesterséges intelligencia hasznos eszköz, vagy végzetes veszélyforrás? Elősegíti önmegvalósításunkat, vagy emberi mivoltunkat fenyegeti? Hol kell meghúzni a határokat, hogy az információtechnológia a humánumot szolgálja? Az új korszak szempontjából deficites...
13.36 €
Az átlagemberek folyton-folyvást bejáratott szerepüket játsszák, és így szerzik egymástól az energiát. Az energiaáramlás működésének ismerője képes magát feltölteni, és kilépve a szerepjátszás korlátaiból, képes bármilyen egyéniséget magára ölteni. Aki képessé...
8.42 €
A mesterséges intelligencia alkalmazásának rohamos terjedése számtalan nehéz kérdéssel szembesíti az emberiséget, így a szabályozási kihívásokra választ...
6.79 €
Mi tesz azzá, aki vagyok? Racionálisan ítélem meg a dolgokat, vagy a hasamra ütve döntök? Társaságban, emberek között kivirulok, vagy inkább egyedül szeretek lenni, abból merítek erőt? Ha képesek vagyunk helyesen felmérni magunkat és másokat, akkor saját viselkedésünk...
13.38 €
A mesterséges intelligencia egyike a legérdekfeszítőbb kérdéseknek napjainkban, mivel óriási lehetőségeket rejt, ám mérhetetlen szenvedések forrásává is válhat....
5.61 €
A személyesben megjelenik a másik apró részletekben, élesen, tisztán, felejthetetlenül. A személytelen olyan, mint egy álarcosbál, izgalmas, de furcsán üres és jelentéktelen.
8.88 €
A személyesben megjelenik a másik apró részletekben, élesen, tisztán, felejthetetlenül. A személytelen olyan, mint egy álarcosbál, izgalmas, de furcsán üres és jelentéktelen.
7.35 €
Náš príbeh sa točí okolo Ajny, nebojácneho dievčaťa s rebelským nádychom. Vychovávala ju jej otec na okraji ich vidieckeho mesta a jej život sa zmieta v chaose, keď je napadnutý jej dom a prebúdza sa v nej tajomná sila. Indivisible je akčná RPG / plošinovka...
4.99 €
Ku knihe Petra Koťátka Interpretace a subjektivita.
7.32 €