János vitéz - Sándor Petőfi

2.65 €

Petőfi Sándor a János vitéz írásakor huszonegy esztendős volt: néhány évvel túl a késői gyerekkoron, nemrég még az iskolapadot koptatta. Az ifjúkor végén, a férfikor küszöbén már országosan ismert költőként mesealakot formált, mesefigurákat teremtett. Úgy, hogy a szereplők egy része hús-vér ember, csak éppen csodás események részeseivé válnak. Petőfi a János vitéz születésekor egy újságnál dolgozott, mint szerkesztő, az írásaiból élt. Lakása nem volt, az újság főszerkesztője, egyben barátja fogadta be az egyik kicsiny szobába. A mindig mozgékony, estéit inkább társaságban töltő Petőfi 1844 novemberében nemigen mozdult ki otthonról, ahogy barátja az utókornak megörökítette "jól befűtötte szobáját, pongyolára levetkőzött, rá-rágyújtott hosszúszárú pipájára, s egész füstfelhőt csinált maga körül, s olykor egyet kortyantva a hevítő piros borból, nyugtalanul járt fel s alá; mint egy oroszlán egy szűk kalitban." Így, ilyen békés körülmények között íródott a magyar irodalom egyik legszebb költeménye, az alkotó, Petőfi nyugtalansága viszont érthető: micsoda alakokat, embereket és állatokat, micsoda tájakat idézett meg lelkéből. Micsoda világot teremtett fantáziája. Kevesen tudják, hogy a János vitéz két részben készült el. Először odáig, hogy a hős a francia királyi udvarból hazaérkezett a szomorú valóságra. A költő fölolvasta barátainak, aztán újra nekigyürkőzött az írásnak: János vitézt a "földi megpróbáltatások után a mesék megpróbáltatásai" közé viszi. Néhány hét alatt teljes az egész mű, az irodalmi élet és az olvasók elragadtatására. Ez a gyönyörű elbeszélő költemény olyan, mintha népmese lenne, csak éppen versben előadva. A falusi élet rajza, a mesék birodalma vissza-visszaköszön emlékeinkből, olvasmányainkból. Petőfi János vitéz és Iluska sorsán keresztül igazságot is szolgáltat. Azt, amit minden sorával, minden művével akart a szabadságharc költője. A magyar nép vágyát is megfogalmazta a költő. Majd száz évvel később egy másik magyar író, Szerb Antal mondta: "a János vitéz az, amit az ember szeretne odaajándékozni külföldi ismerőseinek, hogy megérezzék a magyar népjelleg melegségét, humorát, semmihez sem fogható báját, hogy megérezzék a magyar szív verését. Ebben a műben csodálatosan együtt van a magyar föld valósága és a magyar lélek álma." Kaiser László

Podobné produkty

Hogyan lesz Kukorica Jancsiból János vitéz, miképp győzi le a zsiványokat, boszorkányokat, óriásokat, hogyan szabadítja ki a francia királylányt a török karmaiból? És legfőképpen: hogyan találja meg elveszett Iluskáját és nyeri el az örök boldogságot? A János...
3.21 €
Petőfi Sándor a János vitéz írásakor huszonegy esztendős volt: néhány évvel túl a késői gyerekkoron, nemrég még az iskolapadot koptatta. Az ifjúkor végén, a férfikor küszöbén már országosan ismert költőként mesealakot formált, mesefigurákat teremtett. Úgy,...
2.65 €
Hogyan lesz Kukorica Jancsiból János vitéz, miképp győzi le a zsiványokat, boszorkányokat, óriásokat, hogyan szabadítja ki a francia királylányt a török karmaiból?...
2.81 €
Hogyan lesz Kukorica Jancsiból János vitéz, miképp győzi le a zsiványokat, boszorkányokat, óriásokat, hogyan szabadítja ki a francia királylányt a török karmaiból? És legfőképpen: hogyan találja meg elveszett Iluskáját és nyeri el az örök boldogságot? A János...
2.15 €
Kukoricza Jancsi történetét mindenki ismeri. A bátor juhászbojtár, aki faluját elhagyva nyakába veszi a világot, útja során egyre hihetetlenebb kalandokba keveredik: haramiákkal verekszik, huszárnak áll, távoli országokban dacol temérdek veszedelemmel, és még...
9.19 €
Petőfi jól ismert történetét Kosztolányi Dezső a "magyar Odüsszeiának" nevezte, melyben Kukorica Jancsiból, a juhászbojtárból sok utazás és kaland után János vitéz válik, s újabb megpróbáltatásokat követően végül Tündérországban rátalál szerelmére, Iluskára....
9.14 €
"Ha Toldi Miklós a magyar Héraklész, akkor János vitéz, a leleményes és horgaseszű, a magyar Odüsszeusz, Nauszikája pedig Iluska... Petőfi ezt a költeményét nagyon fiatalon, huszonegy éves korában írta, alig egy hét alatt. Egy csodagyermek műve ez, melyen az...
5.83 €
Petőfi életművének szerves részét képezik verses elbeszélései. Ahogy Fekete Sándor az elbeszélő Petőfiről írja: "mennyire gazdag költészetének ez az ága: nincs két...
1.07 €
Cestopisné poznámky Sándora Petöfiho (vlastným menom Alexandra Petroviča) z roku 1845 a jeho Listy z ciest z roku 1847 vyšli v Maďarsku v mnohých vydaniach, na Slovensku doteraz iba v maďarskom jazyku v roku 1987. Edičný zámer vydať Putovanie Sándora Petöfiho...
9.41 €