Jógalégzés - Anastasis Tzanis,Patrick McKeown,Szabolcs Tóth

14.72 €

Jógázunk, mert egy hosszú nap után szükségünk van az ellazulásra és a nyugalomra, mert ruganyosak akarunk maradni, mozogni, nyújtani szeretnénk, és a különböző ászanák kihívást jelentenek. A jóga azonban eredetileg nem erről szólt. Sokkal inkább a légzés és az ülés rendszere volt, még ha mára ettől jócskán el is távolodtunk. Pedig az ősi bölcsesség nagyszerűségét ma már tudományos eredmények bizonyítják - ezt mutatja be húsz év kutatómunkájának eredményeként ez az átfogó légzéslexikon. Ebben a nem mindennapi kézikönyvben a szerzők összegyűjtötték a jógalégzéssel kapcsolatos összes tudnivalót. A részletes magyarázatok és illusztrációk segítségével megismerhetjük belőle a légzés tudományos hátterét, mechanikáját és biokémiáját. Nemcsak azt tanulhatjuk meg, hogyan tegyük hatékonyabbá a jógagyakorlásunkat, hanem azt is, - hogyan fokozhatjuk a légzés segítségével a törzserőnket és a rugalmasságunkat, - hogyan változtathatjuk meg egyszerű légzéstechnikák segítségével a fiziológiai állapotunkat, - hogyan lassíthatjuk le nyugtalan elménket, csillapíthatjuk a szorongásunkat vagy akár pánikbetegségünket, és hogyan érhetjük el a nyugodt relaxáció érzését, - hogyan pörgethetjük fel, illetve csillapíthatjuk le az idegrendszerünket pusztán csak a légzésünk segítségével a teljesítmény, a regeneráció, a szívfrekvencia-variabilitás, valamint az ellenállóképesség fejlesztésére. A légzés ősi bölcsességét a modern tudományos felfedezésekkel összekötő könyv - kezdőktől a haladókig - minden egészségtudatos ember számára egyaránt nélkülözhetetlen ismereteket tartalmaz.

Podobné produkty

Jógázunk, mert egy hosszú nap után szükségünk van az ellazulásra és a nyugalomra, mert ruganyosak akarunk maradni, mozogni, nyújtani szeretnénk, és a különböző ászanák kihívást jelentenek. A jóga azonban eredetileg nem erről szólt. Sokkal inkább a légzés és...
14.72 €
Nový kuchársky bestseller sestry Anastázie ponúka nielen pastvu pre oči, pri ktorej sa vám zbiehajú slinky už len z pohľadu na sladké inšpirácie s ovocím od výmyslu sveta. Nájdete tu aj mnoho rád skúsenej majsterky vo svojom remesle, ktorá svoje umenie netají,...
7.6 €
Nová kniha sestry Anastázie z Kongregácie Dcér Božskej Lásky prináša tentokrát predovšetkým recepty na zaváraniny. Autorka približuje ako pripraviť vynikajúce džemy, zaváraniny, kompóty, šaláty a iné špeciality z ovocia, zeleniny a húb. Okrem toho po núka fantastické...
7.51 €
Audiokniha Anastasia, kterou napsal Vladimír Megre, je o sibiřské vševědce Anastasii, jejích hlubokých myšlenkách a pohledu na svět, na naši minulost a možnou budoucnost, kterou před námi otevírá. Není to pouhá filozofie. Je to filozofie života, která umožňuje...
8.02 €
Aj veľká cesta začína malou, prvými krokmi. Treba sa učiť duchovnému uvedomeniu a nie pochopeniu od egoizmu a rozumu, zaplneného snami o splnení pozemských túžob. Večná Múdrosť umožňuje človeku zmeniť sa duchovne, spoznať skrytú podstatu minulých i nastávajúcich...
20.37 €
V první knize mladá poustevnice Anastasia odpovídá na řadu otázek týkajících se zdravého způsobu života, šťastného vztahu mezi mužem a ženou, početí a výchovy dětí. Zároveň poskytuje užitečné rady v oblasti zahrádkaření a ekologie, které jsou geniální svou...
11.76 €
A kötet a Kjt. és az alkalmazandó Mt. szabályokat együtt, komplexen tárgyalja. A kötet ismerteti a kapcsolódó bírói gyakorlatot, és kitekintést nyújt az egyes szabályok uniós jogi hátterére is. A könnyebb kezelhetőség érdekében három nagy ágazat - a közoktatás,...
28.23 €
Kniha se skládá ze tří příběhů: Služba, Vše je tak jednoduché a Ptáci a kámen, ať tak či tak spojených s legendární osobností Senseie. Neobyčejné situace ze života různých lidí, přehodnocení jejich životních hodnot. Zábavné údaje o člověku ve světle vědeckých...
9.87 €
Se skrytou realitou se člověk setkává dennodenně. Poznání jejich tajemství pomáhá člověku nejen získat zkušenosti, jak v tomto světě existovat, ale udělat další krok k tomu, jak více poznat sebe samého… Mnohé tak zvané lidské nemoci, nenadálé depresivní stavy,...
12.02 €