Just Listen – Figyelj rám! - Sarah Dessen,Eszter Kecskés

10.41 €

Ahhoz, hogy megleld az igazságot, készen kell állnod rá, hogy meghalld. Tavaly még Annabel volt „a lány, akinek megvan mindene” – legalábbis ezt a szerepet játszotta egy népszerű reklámban. Idén azonban ő lett a lány, akinek nem maradt semmije: nincsenek barátai, mert a suli legálnokabb lánya, Sophie, ellenségnek kiáltotta ki; oda az otthoni béke is, mióta a nővére anorexiával küzd; az iskolai ebédszüneteket pedig egyedül kell töltenie. Egészen addig, amíg találkozik Owen Armstronggal. A magas, sötét hajú és rosszfiú hírében álló Owen a zene és az igazság megszállottja. Az ő segítségével Annabelnek talán sikerül szembenéznie a múlttal… Mi történt azon az estén, amikor megszakadt a barátsága Sophie-val? „Az ifjúsági irodalom legjava.” – School Library Journal „Attól a pillanattól fogva, hogy kinyitottam ezt a könyvet, képtelen voltam letenni. Ajánlom mindenkinek, aki szereti Sarah Dessent, és azoknak is, akik még nem rajongók, mert egyszerűen ELKÉPESZTŐ volt.” – Leah, amazon „Imádtam a zene szerepét a regényben, a megemlített dalcímeket, ahogyan összefogta a történetet. Imádtam ezt az egészet, mert őszinte volt, pont olyan őszinte, mint Owen!” – magas_regina, moly.hu Szereted a Vörös pöttyös könyveket? Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog. 14 éves kortól ajánljuk!

Podobné produkty

Ahhoz, hogy megleld az igazságot, készen kell állnod rá, hogy meghalld. Tavaly még Annabel volt „a lány, akinek megvan mindene” – legalábbis ezt a szerepet játszotta egy népszerű reklámban. Idén azonban ő lett a lány, akinek nem maradt semmije: nincsenek barátai,...
10.41 €
Az Évszakok-sorozat leporellóiban egyenként 7-7 mai, modern verset olvashatnak a kicsik és a nagyobbak is a nyár hangulatáról, a rengeteg élményről, amely az év legmelegebb hónapjait kíséri. A versek Major Eszter munkái, melyeket Kecskés Anna illusztrációi...
3.02 €
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kecskemama, aki nagyon szerette hét gidácskáját. Az erdő szélén laktak egy házikóban. Egy szép napon kecskemama úgy döntött, hogy készít egy csokoládétortát. - Gyermekeim! El kell mennem a boltba - mondta gidácskáinak....
3.06 €
Perrault eredeti meséjének rövidített változata,gazdagon illusztrálva.
6.16 €
Miért kellene lemondanunk a szellemi frissességről? Az évek múlnak, de napi pár perc aktív agytornával elkerülhetjük a feledékenységet, a romló memória okozta kellemetlenségeket. Ebben a könyvben 150 feladat vár bennünket, amelyek segítenek az emlékezet, a...
8 €
A 16-17. század fordulójának történeti kommunikációelméleti szempontokkal is számoló retorikatörténeti korszak-monográfiája a kezdetektől egészen az 1711. évig a teljesség igényével tárgyalja a nyomtatott magyarországi és erdélyi retorika- és homiletikaelméleti...
14.58 €
Kerekerdő lakóival mindig történik valami érdekes. Ebben a mesekönyvben tizenkilenc tanulságos történetet olvashatsz el. Megtudhatod, kinek adta kölcsön a mosómedve a teknőjét, hogyan segített a kisegér az oroszlánnak, vagy hogy miért járt pórul a két makacs...
3.37 €
Tudod-e, hogyan jelezték régen a toronyőrök, ha a városban tűz ütött ki? Miért Normafa a Normafa? Vajon ki lehetett a híres angyalszobrász, aki vasárnaponként habos kakaóval vendégelte meg a környékbeli gyerekeket? Tittel Kinga Mesélő Zsebkönyvek sorozatának...
9.19 €
Ebből a kemény lapokból álló könyvecskéből A hét kecskegida kedves rajzokkal illusztrált meséjét ismerhetik meg a kicsi gyerekek.
3.37 €