Kezdetben volt a nevelés - Alice Millerová

12.1 €

Ezt a könyvet rendkívül nagyhatású pszichológus írta: a pedagógiáról, a lehető legszélesebb értelemben vett nevelésről, melynek alaphelyzete általánosan emberi (és nem kimondottan - "nevelői" - szakmához kötött). A felnőttek joga és kötelessége a gyerekek nevelése, akik felnőtt korukban maguk is gyermekeket fognak nevelni. Tehát mindannyian "érintettek" vagyunk! Felnőtt és gyermek (akár ugyanazon személy belső világára korlátozódó) viszonyáról a pszichológus Alice Miller kimondja: "...a gyermekekkel való bánásmódba egy általánosan érvényes pszichológiai törvényszerűség is belejátszik, amivel foglalkoznunk kell: a felnőtt semmihez nem foghatóan rejtett és büntetlen hatalmat gyakorolhat a gyermek fölött." És a jeles pszichológus a minden egyes ember életére kiható (hiszen gyerekként mindenkit neveltek!) hatalomgyakorlás európai "hagyományait" összes következményeivel, veszélyeivel együtt tárja az olvasó elé. E tanulságos és megrendítő mű külön fejezetben tárgyalja Adolf Hitler gyermekkorát. Alice Miller esettanulmányai és következtetései (bár szakszerűek és tudományosan megalapozottak) mindenki számára hozzáférhetően, közérthetően tárják fel életünk, viselkedésünk, neveltetésünk - és a saját (gyerekeinkkel szemben alkalmazott) nevelési elveink, gyakorlatunk - rejtett lélektanát -. Felkavaró könyv, mely egyaránt szolgálja egy (gyakran hihetetlen következményekkel járó) európai hagyomány megismerését és az őszinte önismeretet.

Podobné produkty

Ezt a könyvet rendkívül nagyhatású pszichológus írta: a pedagógiáról, a lehető legszélesebb értelemben vett nevelésről, melynek alaphelyzete általánosan emberi (és nem kimondottan - "nevelői" - szakmához kötött). A felnőttek joga és kötelessége a gyerekek nevelése,...
12.1 €
Első verseskötetem. 2014-ben íródott. Kezdetnek kezdet, de végnek nem is annyira vég.
7.04 €
Különleges formában vehetik kezükbe a Biblia szövegét azok, akik csak most ismerkednek a Könyvek Könyvével, és azok is, akik már jól ismerik azt. A hagyományos kiadások vers- és fejezetszámozása, valamint rövidebb szakaszai helyett nagyobb fejezetekben olvashatók...
18.35 €
Ez a kötet átdolgozása és kiegészítése annak a könyvemnek, mely négy német nyelvű eredeti kiadás után az elmúlt években megjelent magyarul, angolul, csehül, románul, franciául, japánul és nemrégiben szlovákul is. Ami hiányzott a könyvből, az a rendszerváltás,...
10.68 €
Ádám és Éva, Káin és Ábel, Bábel tornya, Noé bárkája... Mindannyian ugyanarra gondolunk, mindannyian ismerju¨k ezeket a történeteket. Vagy talán mégsem? A sorozat nyitókötete humorral és emberismerettel fűzi családregénnyé az ismerős vagy ismerősnek hitt alakokat,...
9.17 €
A bolygók között utazó Topsail turistahajón rejtélyes gyilkosság történik, amit a legjobban képzett szakemberek sem tudnak megoldani. A cselekmény tovább bonyolódik, amikor Swan a központi számítógép, látszólag teljesen értelmetlen útirányt vesz fel. Izgalmas...
8.42 €
Windsor, 1943. Miközben a világban háború tombol, Erzsébet, az ifjú hercegnő izgatottan várja, hogy újra találkozzon a lefegyverzően jóképű tengerésztiszttel, akit tizenhárom éves kora óta képtelen kiverni a fejéből. A Királyi Haditengerészet egyik legfiatalabb...
12.87 €
A beavatott és A kiválasztottak nagy sikerű szerzőjétől. Veronica Roth novelláskötetének minden egyes novellája különös és csodálatos világba vezet, amelyben szokatlan technológiák és lények találhatók. Legyen azonban bármilyen fejlett a jövő, a történetek...
7.01 €
Az ember ősei nagyjából 6 millió évvel ezelőtt jelentek meg Afrikában. Mielőtt azonban fajunk, a Homo sapiens feltűnt volna, számos más emberelőd élt a Földön, akik már két lábon jártak. Ebből a könyvből nyomon követheted az ember testi és lelki fejlődésének...
16.03 €