Korai és kései szerelmek - Giacomo Casanova

11.95 €

"Vannak író, akikről mindent tudni vélünk, még akkor is, ha soha egyetlen sorukat sem olvastuk. Seingalt lovag, azaz Giacomo Casanova (1725-1798) minden bizonnyal közéjük tartozik,. A zseniális szélhámos, aki ugyanolyan otthonosan mozgott a cselédszobákban és a báltermekben, mint az apácazárdákban és a bordélyokban, szinte mitikus alakká vált: neve a gyönyörhajhász csábító szinonimája lett. A félig-meddig hamis legenda kialakulásában persze legalább akkora szerepe volt az olvasók képzeletének és a műveiből készült átköltéseknek, mint Casanova tudatos önstilizációjának és írói stratégiájának, noha saját írásai közül éppen az emlékiratait tartotta a legkevesebbre. A több ezer oldalas Histoire de ma vie, amelynek megírásához öregen, unaloműzés gyanánt fogott hozzá, mégsem önarckép vagy szerelmi lajstrom csupán, hanem a XVIII. század emlékműve is. Egy korszaké, amelyben a galantéria, a játékos ármány, a könnyed fecsegés és az érzékiség életeszménnyé nemesült; egy olyan világé, amelynek Ámor, Fortuna és Bacchus voltak a védőszentjei. Casanova csakis ebben a világban léphetett színre, és bár alapvető törvényeit soha nem tagadta meg, szinte gyermeki gátlástalansággal hágott át minden konvenciót. A rokokó idill és a már-már természetellenes vitalitás mögött azonban felsejlenek az ancien régime végnapjai, így Casanova frivol szellemét mindjobban átszínezi a melankólia. A sikeres kalandor kiöregedett nőcsábásszá válik: féltékenység kínozza, anyagi gondok nyomasztják, szabadságát mindinkább otthontalanságként éli meg, mesterkedéseivel pedig egyre ritkában ér célt. Olykor már egyenesen arra vágyik: bár ne kellene többé szép nők után szaladgálnia. Könyvünk anyagát Kovács Ilona, az életmű világszerte elismert szakértője válogatta, azzal a céllal, hogy árnyaltabb képet alkothassunk Casanováról. Kötetünkben az önéletírás három magyarul eddig nem olvasható fejezete kapott helyet: egy különös Pygmalion-variáció az ifjúság idejéből; egy megszenvedett hódítás története az érett férfikor éveiből; végül pedig a Donna Lucreziával folytatott viszony krónikája, amely a serdülő Casanova szerelmi beavatásaként vette kezdetét, hogy aztán egy nemzedékeken átívelő, élethosszig tartó kalandsorozat szülessen belőle. Összefűzi ezeket a történeteket, hogy minden különbségük ellenére is hasonló motívumokat mutatnak. A véletlen műve volna? Vagy a dramaturgia parancsa? Nem tudhatjuk biztosan, ám a kötetünkben is közölt kéziratvariánsok azt mutatják, hogy végső változatuk az eleven emlékezés és az életet újraíró fantázia játékából született." (a Kiadó)

Podobné produkty

"Vannak író, akikről mindent tudni vélünk, még akkor is, ha soha egyetlen sorukat sem olvastuk. Seingalt lovag, azaz Giacomo Casanova (1725-1798) minden bizonnyal közéjük tartozik,. A zseniális szélhámos, aki ugyanolyan otthonosan mozgott a cselédszobákban...
11.95 €
Reprezentativní publikace historika umění Karla Holuba představuje Giacomo Girolamo Casanovu jako složitou osobnost, která svým životem a literárním dílem podala osobité svědectví o společenském a politickém životě v 18. století. Kniha je koncipována jako album...
88.85 €
Ha a legjobb barátod a titkos szerelmed, akkor csapdába estél. Ha elcipeled magaddal egy tévésorozat szereplőválogatására, ne csodálkozz, ha más is meglátja benne, amit te már régen tudsz...Dé, azaz Kozák Dénes egy vagány, kedves srác és iszonyúan jó a humora....
10.15 €
Várszegi Csaba néven csendesen élő férfiról senki meg nem gondolná, hogy évekig ő volt Európa egyik legprofibb bérgyilkosa. Csaba nyugodt kis élete azonban egy telefonhívással megváltozik. A megbízást egy férfitól kapja, a célpont egy olasz-magyar kettős állampolgárságú...
4.23 €
„Őszintén szellemes, egyszerre mélyen megindító és könnyed történet.” – Sunday Times Rachel Givney első, romantikus regényében az írói álmokat dédelgető Jane Austen egyszer csak a jövőbe utazik, hogy fellelje a szerelmet, amelyről már oly sokat írt, és azt...
13.18 €
Darcy Rhone-nal bármi történik, mindig van mire vagy kire támaszkodnia - a szépségére, a vőlegényére, Dexre, vagy legjobb barátnőjére, Rachelre. Tökéletes életében semmi másra nincs szüksége... legalábbis így gondolja egészen addig a napig, amikor megtudja,...
11.69 €
„A kutatás törvénye nagyjából a következőt jelenti: ha elég bátor vagy ahhoz, hogy hátrahagyj mindent, ami biztonságot nyújtott, és lehet az bármi: az otthonod vagy a kedvenc éttermed; és elindulsz, hogy megtaláld önmagad. Legyen az egy belső utazás, vagy igazi...
13.18 €
"A kutatás törvénye nagyjából a következőt jelenti: ha elég bátor vagy ahhoz, hogy hátrahagyj mindent, ami biztonságot nyújtott, és lehet az bármi: az otthonod vagy a kedvenc éttermed; és elindulsz, hogy megtaláld önmagad. Legyen az egy belső utazás, vagy igazi...
13.38 €
A szingliként élő Jane Forrest a főváros legfelkapottabb magánnyomozója. A pár éve még rendőrként dolgozó nő egy szerelmi csalódás és a hírnév utáni vágy miatt egyik napról a másikra ott hagyta az állását és magánnyomozó lett. Először csak kisebb ügyei voltak,...
2.25 €