Kossuth Lajos hadtudományi munkálatai törökországi emigrációja alatt (1850–1851) - Markó Árpád

5.46 €

Markó Árpád (1885–1966) nyugállományú ezredes, a két világháború közötti időszak magyar hadtörténetírásának jeles képviselője és megújítója az 1960-as években készítette el akadémiai doktori disszertációját Kossuth Lajos hadtudományi munkásságáról. A hadtudós Kossuth eladdig ismeretlen képét felrajzoló kismonográfia páratlan tudományos életpályája végső állomása volt, ám – feltehetően a szerző elhunyta miatt – napjainkig kiadatlan maradt.Markó az itt közölt művekre az Adalékok a magyar katonai nyelv fejlődéstörténetéhez című, a Hadtörténelmi Közlemények hasábjain 1958 és 1961 között hét részletben megjelent nyelvtörténeti tanulmánysorozata összeállítása közben bukkant. A jelen kötetben a disszertációt teljes terjedelmében, eredeti mellékleteivel együtt adjuk közre, melléhelyezve az említett sorozat egésszé fűzött szövegét, amelyből egykor kinőtt, és amellyel ezért szervesen összefügg.Könyvünk a Pro Militum Artibus sorozat célkitűzésének megfelelően és az eddig megjelent hagyományait folytatva ismét egy kiadatlan és már-már elfeledett klasszikus hadtudományi munkát bocsát közre.

Podobné produkty

Markó Árpád (1885–1966) nyugállományú ezredes, a két világháború közötti időszak magyar hadtörténetírásának jeles képviselője és megújítója az 1960-as években készítette el akadémiai doktori disszertációját Kossuth Lajos hadtudományi munkásságáról. A hadtudós...
5.46 €
A jelen kötetben Jakkó László huszárkapitány (1781–1833), a napóleoni háborúk idején élt és jelentős harctéri tapasztalatot szerzett katonatiszt két fontos...
5.35 €
A kor kihívásainak megfelelően mindig módosultak a hadtudományi kutatás kérdései. Napjaink hadtudományának, aktualitásának vizsgálata nemcsak azért fontos, mert a maga nemében egyedülálló tudományágról van szó, hanem mert a szomszédunkban zajló háború, a haderőben...
4.56 €
Az Ukrajnában zajló háború következtében jól érzékelhetően megnövekedett a társadalmi érdeklődés a harcászati problémák megértését illetően is, ami felerősítette a tradicionális vitát: vajon mi is az a hadtudomány?Az élő, művelt hadtudomány azonban nemcsak...
5.81 €
A hadtudomány tudományágként egyedülálló helyet foglal el a tudományok rendszerében. Korábban nem volt jellemző a kapcsolódó tárgyak oktatása-kutatása a civil egyetemeken, ezért a katonai intézmények feladata e témák gondozása. Attól függően, hogy egy adott...
4.34 €
Písanie švajčiarsko-slovenskej spisovateľky a novinárky Ireny Brežnej formovala zlomová skúsenosť emigrácie v roku 1968. Vynútená aj zvolená viacdomosť sa pre ňu stala zdrojom nevšedných postrehov o spoločnosti na Východe i Západe. Texty v tomto výbere, ktorý...
8.46 €
Písanie švajčiarsko-slovenskej spisovateľky a novinárky Ireny Brežnej formovala zlomová skúsenosť emigrácie v roku 1968. Vynútená aj zvolená viacdomosť sa pre ňu stala zdrojom nevšedných postrehov o spoločnosti na Východe i Západe. Texty v tomto výbere, ktorý...
6.25 €
Ostrov blaženosti je východní Šangri-la, po kterém člověk touží a kterého nikdy nedosáhne. Ani v lidských vztazích ani v lásce ani na žádném místě na zemi. Hrdina románu Robert prožívá osudovou lásku k ženě, pro níž je ochoten mnohé obětovat. Psychologie
13.35 €
Zoltán G. Meško neplánoval emigrovať, no osud to zariadil tak, že strávil takmer polstoročie mimo vlasti a stal sa uznávaným detským kardiochirurgom. V čase „Pražskej jari“ dostal pozvanie na študijný pobyt do USA a získal štipendium A. Humboldta. Leto ešte...
10.36 €