Magányos vadász - Raymond Ingelram 1. - Geoffrey Household

9.19 €

A harmincas években járunk: egy hivatásos vadász átutazóban van egy meg nem nevezett közép-európai országon, amit egy kegyetlen diktátor tart a markában. Eltöpreng, vajon be tudna-e hatolni észrevétlenül a diktátor belső táborába. Sikerül neki. Célba veszi potenciális áldozatát, és már azon gondolkozik, hogy meghúzza-e a ravaszt, amikor a biztonságiak lefülelik. Foglyul ejtik, megkínozzák és a sorsára hagyják, de a vadásznak sikerül elmenekülnie, és elképesztő gyötrelmek közepette átvágnia az ellenséges területeken, hogy szülőföldje, Anglia biztonságát elérje. Ám brit kormány nem tudja megvédeni, mert akkor úgy tűnne, helyeslik a tettét. Maga mögött kell hagynia a társadalmat, és szó szerint el kell tűnnie a föld színéről, mint egy rókának a lyukába. A vadászból üldözött lett. Klasszikus thriller, a feszültségkeltés mesterműve. Az erőszak vonzerejének, a túlélés pszichológiájának és a vadon hívó szavának bámulatos, mélyreható ábrázolása. Megjelenésekor azonnal elsöprő sikert aratott. 1976-ban film készült belőle Peter O'Toole főszereplésével; napjainkban pedig Benedict Cumberbatch készül producerként és főszereplőként újra filmvászonra vinni.

Podobné produkty

A harmincas években járunk: egy hivatásos vadász átutazóban van egy meg nem nevezett közép-európai országon, amit egy kegyetlen diktátor tart a markában. Eltöpreng, vajon be tudna-e hatolni észrevétlenül a diktátor belső táborába. Sikerül neki. Célba veszi...
9.19 €
Sir Robert odjíždí do nejmenované středoevropské země, aby zde provedl atentát na jednoho krutého diktátora. Vůdce a jeho přátelé pořádají hon. Zatímco se společnost dobře baví, v křoví ukrytý muž si připravuje pušku s dalekohledem. Hodlá zabít Vůdce. Výstřel...
13.31 €
Po velmi úspěšných knihách Brambory na vloupačku a Půjčiti stříbro, loupiti zlato se Catharina Ingelman-Sundbergová vrací se třetí knihou o Lize důchodců nesoucí název Loupež bez cavyků. Ligu důchodců nikdo nezastaví. A její členové teď momentálně potřebují...
15.57 €
Mi késztethet arra öt nyugdíjast, hogy úgy döntsenek: bűnözőnek állnak? Märtha és barátai egy idősek otthonában élnek, ám az intézmény egyáltalán nem olyan, mint amilyennek a reklámban bemutatták. Se finom ételek, se szórakozás, se szabad levegő, a vezetőség...
12.52 €
Energická důchodkyně Märtha, známá už z knihy Brambory na vloupačku, je s přáteli v Las Vegas. S kolečkovými křesly a falešnými zuby vyloupí casino, aby v pravém duchu Robina Hooda obstarali peníze pro chudé. Po loupeži se Liga důchodců, jíž je v patách policie,...
15.57 €
Pavel Houser (nar. 1972) je autorem několika knih odborných či populárně vědeckých (Černobílá cesta — šachové povídky a studie, 2014, Zvrhlá věda, 2016), ovšem na pole čisté beletrie se vydal poprvé. Svůj habitus vědce nezapřel, fakta jsou i v této knize pomyslnou...
8.77 €
Orisha je planetou, jejíž lidé žijí staletí pod záhadným objektem na jejich obloze. Když se poprvé objevil, bylo jim řečeno, že jde o něco nepřirozeného - zlé znamení. Připadali si pozorovaní, odhalení a zranitelní. Byl to tedy prvotní strach, kdo utvářel jejich...
8.28 €
Vajon ?ki gyilkolta meg pestisbaktérium „bevetésével” a gyönyörű, fiatal, Rózsadombon lakó modellt?Vajon kinek állt érdekében, hogy a sikeres étteremtulajdonost húsfaló baktériummal fertőzze meg?Vajon kitől kaphatták el a tanyán lakó, de Budapesten dolgozó...
4.22 €
Knižka vhodná pre najmenšie deti na ich prvé zoznamovanie sa so svetom. Rozvíja zrak, hmat a motorické schopnosti. Deti budú hľadať schované rozprávkové bytosti, mäkké detaily z plsti im umožnia zlepšovať poznávanie sveta hmatom. Na konci knihy na deti vykukne...
8.46 €