Magyarázat a compliance jogszabályairól II. - Ambrus István,Erdős Gabriella,Gábor Horányi,Őry Tamás

38.04 €

A compliance kérdéskörével foglalkozó Magyarázat-sorozatunk második kötete – elsősorban a témakör kiemelten dinamikus fejlődésére figyelemmel – 2023-ig váratott magára. A könyvsorozat ötletét az – Ambrus István és Farkas Ádám szerzők hazánkban úttörő, ugyancsak a Wolters Kluwer Kiadónál megjelent: „A compliance alapkérdései – az etikus vállalati működés elmélete és gyakorlata” című kötet 2019-es közzététele adta, amely révén nemcsak a vállalati gondolkodásban, hanem a magyarországi szakirodalomban is nyilvánvalóvá vált, hogy a compliance kérdésköre nemcsak, hogy gyökeret kell hogy eresszen, hanem egyenesen irányadóvá kell válnia a 2020-as években, a magán- és a közszférában egyaránt. Természetszerű, hogy a compliance terjedését – ahogy annyi mindent – a 2020-tól kezdődő Covid19-világjárvány hátráltatta, a vonatkozó európai uniós előírások ugyanakkor minden tagállamot az egyre inkább előremutató compliance-szemléletű rendelkezések meghonosítására sarkallták. Az élet azonban nem állt meg, és ahogy azt az első kötet Ajánlójában jeleztük és prognosztizáltuk, a jog proaktívvá válása egyre inkább előtérbe került, amely szemlélet révén nem a jogviták utólagos rendezése, hanem azok megelőzése, a jogkövető magatartás elősegítése vált elsőrangúvá. Szintén figyelmet érdemel az a megközelítés, amely a klasszikus jogászi gondolkodásmódhoz képest – ami hagyományosan különbséget tett mindenekelőtt közjog és magánjog között, majd külön-külön kódexekben szabályozta és szabályozza a polgári jogot, a büntetőjogot, a munkajogot, stb. – egyre inkább feloldódni látszik a 21. század fejleményei tükrében, valamint nem utolsósorban a compliance megközelítés égisze alatt is. Ahogy arra már korábban is történt utalás, a Magyarázat a compliance jogszabályairól című, háromkötetes sorozat hazánkban elsőként vállalkozik a compliance-vonatkozású normatív rendelkezések kommentárszerű, teljességre törekvő elemzésére. A magyarázat célja a gyakorlati szakemberek munkájának segítése, ennek ellenére természetesen nem volt megkerülhető a compliance általános jellemzőinek körvonalazása, nemzetközi – elsősorban angolszász és német – fejlődésének bemutatása sem. Az első kötetben az általános compliance szemlélet meghonosításával kapcsolatos kérdéseket, valamint a büntetőjogi compliance kérdéskörét állítottuk a középpontba. Ahogy kifejtettük, az akár különböző jogszabályokba, akár erkölcsi normákba ütköző magatartások napvilágra kerülése elsőrangú társadalmi érdek. A második kötet egy rövid bevezető után az adójogi, majd a versenyjogi compliance kérdéseit járja körül. Eredeti terveinkkel ellentétben nem került részletesen bemutatásra a közérdekű bejelentők védelmét szolgáló uniós irányelv, illetve a hazai panaszjogi szabályozás elemzése sem. Ennek indoka, hogy a vonatkozó magyar szabályozás – nem függetleníthetően a már említett világjárványtól – még a második kötet kéziratának lezárása idején sem került kihirdetésre, így annak magyarázatára a harmadik, záró kötet keretében vállalkozunk, amikor a témakör implementálása és jogalkotási folyományai nyugvópontra jutottak. Szerkesztői ajánlóAz adójogi compliance-t körüljáró fejezetek szerzői szerint „adóztatási hatalom az állami szuverenitásból fakad, és mint ilyen, elméletileg korlátlan”. A gyakorlatban természetesen az adókivetés jogát mind a célszerűség (pl. behajthatóság), mind pedig a közgazdasági törvények korlátozzák. A befektető a befektetéséből a befektetési kockázattal arányos nyereséget vár, amennyiben ez az arányosság nem áll fenn, akkor a vállalkozási tevékenység helyett olyan befektetési formák felé fordul, amelyek kisebb kockázattal eredményeznek ugyanakkora nettó hozamot. A túladóztatás adómegtagadást, adókikerülést eredményezhet, vagy a feketegazdaság felé terelheti a vállalkozási tevékenységet. Az adókötelezettség nem megfelelő teljesítése szankciókat von maga után, függetlenül attól, hogy a nem-megfelelés szándékosság, gondatlanság, vagy téves jogért

Podobné produkty

A compliance kérdéskörével foglalkozó Magyarázat-sorozatunk második kötete – elsősorban a témakör kiemelten dinamikus fejlődésére figyelemmel – 2023-ig váratott magára. A könyvsorozat ötletét az – Ambrus István és Farkas Ádám szerzők hazánkban úttörő, ugyancsak...
38.04 €
A compliance jogszabályi környezetének teljességre törekvő, magyarázatszerű feldolgozására számos nemzetközi – így elsősorban angolszász és német – példa akad, hazánkban erre ugyanakkor elsőként vállalkozik jelen könyvsorozat. Az etikus vállalati működés és...
34.58 €
Kötetünk híres emberek (írók, költők, színészek és tudósok) iskolai kudarcaival - olykor sikereivel - ismerteti meg az olvasót. Életsorsuk példaértékű számunkra, mert, bár jelentős hátránnyal indultak útnak, akaraterejüknek, megszállottságuknak köszönhetően...
15.3 €
A jogalkotó 2021. március 1-jétől egy egységes törvényben fektette le a foglalkoztatáshoz kapcsolódó állami támogatások és hatósági ellenőrzés szabályait. Az elektronikus kiadvány e két jogterület megújult szabályozását mutatja be, kitérve az Fftv. és végrehajtási...
22.5 €
A kötet ismerteti a kártérítési jog Ptk.-beli alapjait, és az egyes ágazati jogszabályokban fellelhető kártérítési jogi tárgyú jogszabályi rendelkezéseket, részletesen kitérve annak bírósági gyakorlatára és az európai kártérítési jogra is.Szerzők: Barta Judit,...
60.42 €
Szenvedélyek, feledést nyújtó kedvtelések, hobbik, különleges képességek. Csiffáry Gabriella új könyvében 69 híres magyar művész, tudós, történelmi személyiség alig ismert oldalát mutatja meg az olvasónak. Ki gondolta volna, hogy Beatrix királyné remek sakkozó...
10.7 €
A fogyasztóvédelem jogterülete az elmúlt időszakban jelentős változáson ment keresztül mind (anyagi és eljárási) jogi szabályozás, mind pedig jogalkalmazás tekintetében. Az Európai Unió a New Deal for Consumers programján keresztül megújította a fogyasztóvédelem...
45.23 €
A 2020-as évről mindenkinek más jut az eszébe. Legtöbbünknek a karantén, a vírusveszély és a korlátozások, míg másoknak ez az év meghozta életük szerelmét...
2.79 €
For over 20 years, Nook has been a calming presence in Christian’s life. She has made his bed, prepared his food and been a steady person for Christian to count on. But now, Nook has lost her mother, and she is neglecting her duties. Christian wants to cheer...
5.99 €