Magyarország megcsonkításának okai - Géza Lukachich

8.1 €

Az első kiadás már el is fogyott, a második kiadásra várunk! Érkezése napokon belül, rendelje meg nyugodtan! „Magyarország összeomlását az állami támogatásokból működő fősodratú történetkutatás ma is meghamisítva mutatja be...” Pedig rengeteg új adat, megcáfolhatatlan bizonyíték került elő azzal kapcsolatban, hogy hazánk szétzüllesztése két évtizedes államellenes összeesküvés eredménye volt, amelynek szálai a szabadkőműves páholyokba vezetnek. Elég csak Raffay Ernő Harcoló szabadkőművesség, vagy Politizáló szabadkőművesség című könyvére gondolnunk. Az 1900-as évek elejétől kezdve elképesztő támadássorozat indult a magyar állam intézményei ellen, amelyek célja a katolikus egyház, a magyar identitás és kultúra felszámolása. Így sodródik bele hazánk az első világháborúba, a bomlasztó erők pedig mindent megtesznek azért, hogy káros tevékenységüket a hadseregben is eredményesen fejthessék ki, hogy aztán majd az összeomlással felszínre kerüljön az a csőcselék, amely valóra váltja az országvesztők céljait. Ezeket az utolsó drámai napokat mutatja be Lukachich Géza visszaemlékezése, aki hiteles szemtanúja volt a budapesti eseményeknek, katonai parancsnokként pedig megpróbálta a lehetetlent, megkísérelte megakadályozni az összeomlást.

Podobné produkty

Az első kiadás már el is fogyott, a második kiadásra várunk! Érkezése napokon belül, rendelje meg nyugodtan! „Magyarország összeomlását az állami támogatásokból működő fősodratú történetkutatás ma is meghamisítva mutatja be...” Pedig rengeteg új adat, megcáfolhatatlan...
8.1 €
A magyar kelet-népe, eredetét és szülőföldjét Ázsiában csak keleti kútfők segítségével lehet felderíteni; a nyugati kútfők, az eddig tett kísérletek után ítélve egymaguk erre elégtelenek. A belőlük nyert történeti adatok a keleti kútfők világánál nyertek fényt,...
13.79 €
A kötet két részben tárgyalja az örmény irodalom a magyarokra vonatkozó munkáit. Az első részben az örmény nyelv és irodalom ókori történetét dolgozza fel a szerző, míg a másodikban a középkortól egészen a 19.századig mutatja be a különböző, a magyarság történetére...
9.84 €
A kötet két részben tárgyalja az örmény irodalom a magyarokra vonatkozó munkáit. Az első részben az örmény nyelv és irodalom ókori történetét dolgozza fel a szerző, míg a másodikban a középkortól egészen a 19.századig mutatja be a különböző, a magyarság történetére...
13.23 €
A szegedi újságíró a rendszerváltozás előtt számos szociográfiai értékű riportkönyvet, regényt írt. Már akkor Tábor a pusztán (1985) című könyvében megörökítette az ötvenes évek internálótáboraiban szenvedők sorsát. Ezt most alaposan kibővítve, további sorsdrámákkal...
2.81 €
Lukács János 1946-ban, huszonhárom esztendős fiatalemberként emigrált Magyarországról. Az Egyesült Államokban telepedett le, s ott vált, tanítással és írással töltött hosszú évtizedek alatt, világszerte ismert és megbecsült történésszé. John Lukacs néven, angolul...
12.52 €
A regény kihallgatási jegyzőkönyvekre emlékeztető bekezdéseiben a főváros és több vidéki helyszín forradalmi eseményei, személyiségei is megelevenednek. Mindeközben betekintést nyerhetünk a hazai és nemzetközi politika kulisszái mögé is, ahol szövevényes paktumokkal...
2.81 €
Egy átfogó könyv Magyarország megyéiről. Minden megye önállóan kapott bemutatkozási lehetőséget, hogy megismerhessük az egyes területek gazdaságát, természeti adottságait, legfontosabb nagyvárosait, rövid történelmét és érdekességeit.
6.75 €
Egy átfogó könyv Magyarország megyéiről. Minden megye önállóan kapott bemutatkozási lehetőséget, hogy megismerhessük az egyes területek gazdaságát, természeti adottságait, legfontosabb nagyvárosait, rövid történelmét és érdekességeit.
7.63 €