Mr. Tasnádi - Péter Tasnádi

22.74 €

Tasnádi Péter a rendszerváltás utáni Magyarország ikonikus alakja. Milliárdos vállalkozó, zseniális szervező és rettegett "keresztapa", az ország egyik legismertebb embere. TV-műsorok, újságcikkek állandó szereplője és öt könyv szerzője és társszerzője, akiről mindenki tud legalább egy történetet, de akit igazából csak nagyon kevesen ismernek. Ebben az önéletrajzban végre elmeséli az életét, vall gyerekkoráról a kommunizmus fojtogató légkörében, elárulja, hogyan lett milliomos már a '80-as években, kihasználva a puhuló szocializmusban kínálkozó lehetőségeket, majd hogyan kötött névházasságot, hogy osztrák állampolgárságra tegyen szert. Később Izraelbe költözött, egy gyémántkereskedő testőreként bejárta a világot Brazíliától Szingapúrig, majd hazatért, hogy itthon kamatoztassa képességeit és építse fel cégbirodalmát. Sikerei csúcsán Las Vegas és Budapest között ingázott, és egymilliárdos csodapalotát építtetett a Rózsadombon. A sikeres embereknek azonban nemcsak barátai vannak, hanem ellenségei is. Felkerült az alvilág halállistájára, fenyegették arab és orosz maffiózók, végül pedig összesen tizenhárom és fél évet töltött rács mögött. A börtön azonban nem törte meg, küzdőszelleme, akaratereje és intelligenciája minden élethelyzetben kisegítette, a szabadulása után pedig új karrier építésébe fogott – Mr. Tasnádi videóit hétről hétre százezrek nézik meg, legendás életére és markáns véleményére pedig milliók kíváncsiak. A börtön árnyékában lerántja a leplet számos olyan eseményről, amelyről eddig csak találgathattunk, és tabuk nélkül mutatja be ezt a kivételes életutat.

Podobné produkty

Tasnádi Péter a rendszerváltás utáni Magyarország ikonikus alakja. Milliárdos vállalkozó, zseniális szervező és rettegett "keresztapa", az ország egyik legismertebb embere. TV-műsorok, újságcikkek állandó szereplője és öt könyv szerzője és társszerzője, akiről...
22.74 €
Két fiú, akiket egymásnak teremtett a sors - és mégsem tudták megvédeni egymást. Perihan Magden (1960) az egyik legnépszerűbb írónő Törökországban és külföldön, a kortárs török irodalom egyik legkülönösebb és legtehetségesebb alakja, akinek műveit tizennyolc...
9.46 €
Tudjátok, ki vagyok én?! Hallottatok már a világ legnagyobb hőséről, Héraklészról? És úgy, hogy Herkules? Egy görög srácról van szó, úgyhogy maradjunk a Héraklésznál! Na, szóval ez a Héraklész — nem én vagyok. Csak majdnem. Én vagyok a féltesója, a nevem Iphiklész…...
10.7 €
Kornél tíz év körüli, asztmás fiú, aki kettesben él az anyjával egy pesti bérházban. Apját nem ismeri. A nyári vakáció ideje alatt összeismerkedik egy különös lánnyal, aki folyton mágikókról, nyambikvarákról, peritonokról és egyéb furcsa lényekről beszél. Kornél...
8.55 €
A történet az 1980-as évek Törökországában játszódik. Két narrátora két igen eltérő karakter: Hande és Dalinc. Hande manöken, a kábítószer rabja. Dalinc tanult fiatalember, felnőtt korában is anyja nyomása nehezedik rá. A két fiatal egy boncteremben találkozik,...
8 €
Hanna nemrég költözött Budapestre, minden szokatlan: új lakás (egy hetedik kerületi gangos bérház), új iskola (a Sigray), új tanárok, és persze új osztálytársak. Ha ez még nem lenne elég: úton-útfélen egy fura öregemberbe ütközik, megbolondul a számítógépe......
12.23 €
"A Néprajzi Múzeum Nyomatgyűjteménye a magyar nyelvterület legteljesebb képeslapanyagát őrzi, amely viseleteket, viseletsorozatokat mutat be az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből. A fényképek alapján, az 1880-1920 között készült képeslapok a magyarországi tájegységek...
34.69 €
Ebben a kedves karácsonyi mesében a manókák egy nagyon fontos levelet keresnek, melyet Télapó elveszített... Miközben az értékes kis irományt keresik, több aranyos levélkét is elolvasnak, melyeket más gyerekek küldtek, a világ minden tájáról. A kis manók rádöbbennek,...
9.17 €
Ušijte si originální tašku! Tašek není nikdy dost. Ať už potřebujete sportovní batoh, tašku na jógu, elegantní psaníčko nebo nákupní brašnu, není nic jednoduššího, než si ji ušít podle vlastního vkusu a chuti. S návody v této příručce si ušijete snadno a rychle...
10.4 €