Nélküled, veled - András Münz

4.51 €

A szerző az öregedésről mesél apjának, akinek nem adatott meg az öregkor. Harminckét évesen halt meg, a frontra került 1942-ben, és osztozva sokak sorsában, nem tért haza. Fia egyéves volt akkor, emléke csupán annyi, amennyit hallhatott róla. Levelek kelnek útra, bennük egy mostani év, tizenkét hónap történései, naplószerűen, vissza-visszakalandozva korábbi évekre, tudósítva őt az itt maradottakról, életükről, nélküle. A jelenben pedig főként a lopakodó öregség kóstolgatott tüneteiről számol be, ősze tavaszáról, korántsem nekikeseredve, sokkal inkább iróniával-öniróniával, mosollyal, humorral. Üzleti titokként kezeli korát, megdicsőül a traumatológián, eltűnési viszketegség gyötri, meghódít egy svéd szépségkirálynőt, összeköltözteti egykorvolt szerelmeit. Udvarolgat, korhatár nélkül. Eközben folyvást bújócskáznak vele a nevek (ők győznek), szüntelenül keresi apját, összekacsint vele, amikor megleli, kérdez tőle és magyaráz neki, eligazítja őt a mai életben, álmodja, hiszi erősnek, képzeli, vágyja dacosnak, látja megtörtnek. Siratja. ­Öleli: „Bárcsak mondhattad volna: Vigyázz magadra, kisfiam! És bárcsak mondhattam volna, sokkal-sokkal később: Vigyázz magadra, Apa!"

Podobné produkty

A szerző az öregedésről mesél apjának, akinek nem adatott meg az öregkor. Harminckét évesen halt meg, a frontra került 1942-ben, és osztozva sokak sorsában, nem tért haza. Fia egyéves volt akkor, emléke csupán annyi, amennyit hallhatott róla. Levelek kelnek...
4.51 €
GERDA és PATRIK BONYOLULT SZERELMI KAPCSOLATA barátságból szövődött. A nem mindennapi história csak nyomokban tartalmaz rózsaszínű vattacukor-romantikát, emberi értékek és gyarlóságok egész tárházát vonultatja fel. GERDA szeretetében harcos és védelmező, szenvedélyes,...
13.36 €
A szüntelenül emelkedő gyógyszerárak egyre több ember számára teszik lehetetlenné az orvosságok megvételét. Ilyen helyzetben ki foglalkozik a náthájával? Pedig milyen...
2.79 €
Vera Bark fejvesztve rohant el a Hjälmaren tó partján tartott leánybúcsújáról, beszállt egy csónakba, majd eltűnt. Öt év telt el azóta, és apja, Kristoffer Bark bűnügyi felügyelő még mindig fáradhatatlanul járja a tó környékét lányát keresve, nyomok után kutatva....
13.36 €
A harmincas évei végén járó Constance sikeres ügyvéd, aki nemrég megkapta álmai állását egy előkelő párizsi ügyvédi irodánál. Látszólagos magabiztossága ellenére mégis sebezhető, kevés az önbizalma. Fülig szerelmes a szintén ügyvéd Lucas-ba, egyre csak arra...
8.45 €
A harmincas évei végén járó Constance sikeres ügyvéd, aki nemrég megkapta álmai állását egy előkelő párizsi ügyvédi irodánál. Látszólagos magabiztossága ellenére mégis sebezhető, kevés az önbizalma. Fülig szerelmes a szintén ügyvéd Lucas-ba, egyre csak arra...
12.82 €
Légrádi Gergely regénye korunk mókuskerék-generációjáról szóló, megrázó írás. Miklós teljesítménykényszer alatt éli mindennapjait. Identitását munkájában betöltött pozíciója határozza meg, amelynek egy hirtelen jött, súlyos betegség vet véget, egyszeriben rávilágítva...
10.73 €
Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű. Az, hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős közepén, nem sokat segített a kapcsolatukon, sőt. Vajon lehet újra Berk, esetleg Márxi, vagy a Fogd be Aszád tagjai újabb vicces párneveken törhetik a fejüket?...
12.3 €