Ölelj szorosan - Jackson A. L.

13.52 €

"Túlfűtött, feszültségekkel teli regény." - The Book Boutique "Izzik a levegő Salem és Jud között." - Maureen's Books A régmúlt árnyai beboríthatják a sors ragyogását? Jud Lawson a szakadó esőben talált rám, miután lerobbantam egy elhagyatott környéken a tragacsommal. Nem vágytam hős megmentőre, pláne nem ilyen jóképűre. Botrányosan jól néz ki! Magas, szexi, és süt róla, hogy veszélyes. De nem maradt más választásom, fel kellett ülnöm a motorjára. Salem Aguilar azonnal levett a lábamról. Megsemmisültem. A nő maga a két lábon járó végzet. Igazi, valóra vált álom. Kiderült, hogy munkát keres, nekem pedig épp szükségem volt segítségre. Azóta itt téblábol ez a gyönyörű boszorkány a boltomban, én pedig alig bírok magammal. Tagadhatatlanul vonzódunk egymáshoz. Szikrázik közöttünk a levegő. Hamarosan az ágyamban kötünk ki, és hirtelen olyan kötődést érzek a lelkemben, ami engem is meglep, hiszen az olyan fenevadak, mint én, nem érdemlik meg a szerelmet. De Salemnek is megvan ám a saját titka. Évek óta menekül a múltja elől, ami úgy tűnik, most végül utoléri... A. L. Jackson, a New York Times és a USA Today bestsellerszerző visszacsábít minket Redemption Hillsbe, ahol a Lawson testvéreké a főszerep. Ebben a könyvben Jud és Salem rejtéllyel és szenvedéllyel fűszerezett románca rabolja el a szívünket. "Csodálatos képet fest két megtört lélek egymásra találásáról." - Sunny Shelly Reads "Salem hihetetlenül erős női karakter!" - Book Binge

Podobné produkty

"Túlfűtött, feszültségekkel teli regény." - The Book Boutique "Izzik a levegő Salem és Jud között." - Maureen's Books A régmúlt árnyai beboríthatják a sors ragyogását? Jud Lawson a szakadó esőben talált rám, miután lerobbantam egy elhagyatott környéken a tragacsommal....
13.52 €
A régmúlt árnyai beboríthatják a sors ragyogását? Jud Lawson a szakadó esőben talált rám, miután lerobbantam egy elhagyatott környéken a tragacsommal. Nem vágytam hős megmentőre, pláne nem ilyen jóképűre. Botrányosan jól néz ki! Magas, szexi, és süt róla, hogy...
15.52 €
"Szenvedélyes, egy kicsit kétségbeejtő, nagyon intenzív, magával ragadó és egy cseppet rejtélyes." - The Bookish Sisters "Senki nem tudja jobban, mint A. L. Jackson, hogyan szaggassa szét a szívemet, tartson folyamatos izgalomban, és rakosgassa össze a megtört...
12.26 €
"Szenvedélyes, egy kicsit kétségbeejtő, nagyon intenzív, magával ragadó és egy cseppet rejtélyes." – The Bookish Sisters "Senki nem tudja jobban, mint A. L. Jackson, hogyan szaggassa szét a szívemet, tartson folyamatos izgalomban, és rakosgassa össze a megtört...
9.86 €
Maren Yearly ugyanazt szeretné, amit mindenki: hogy elfogadják, szeressék és tiszteljék, a kamasz lány azonban szörnyű, szégyenteljes titkot rejteget: időnként nem tud ellenállni a késztetésnek, hogy emberi húst egyen. Miután a saját anyja is elhagyja, egyedül...
12.02 €
A kamaszok szórakoztatók, sérülékenyek, kiszámíthatatlanok és néha teljesen kezelhetetlenek. Vágynak a függetlenségre, de sok tekintetben még nincsenek felkészülve rá. Mindannyian próbáljuk támogatni a kamaszkor érzelmi hullámvasútján utazó gyermekeinket, de...
10.01 €
Azoknak, akik jót akarnak enni, és a világot is szeretnék megmenteni Joacim Lund riportkönyvében arra keresi a választ, hogyan tudnánk kitörni az élelmiszer-üzletláncok olcsó, ezért rossz minőségű és szűk választékú áruinak fogságából. Hogyan változtassunk...
11.88 €
Csányi Vilmos könyve nemcsak két családi kutya életét mutatja be, hanem azt is, hogy hogyan lehet a kutyalélek rejtelmeit tudományos vizsgálatok tárgyává tenni. Azoknak szól, akik a tudományos könyvek szigorúsága és unalma nélkül pillantanának be a kutyaetológia...
10.42 €
Csányi Vilmos könyve nemcsak két családi kutya életét mutatja be, hanem azt is, hogy hogyan lehet a kutyalélek rejtelmeit tudományos vizsgálatok tárgyává tenni. Azoknak szól, akik a tudományos könyvek szigorúsága és unalma nélkül pillantanának be a kutyaetológia...
13.79 €