Pompeji - Mary Beard

19.92 €

A Vezúv Kr. u. 79-es kitörése során eltemetett dél-itáliai város, Pompeji romjai és a közöttük lenyűgöző bőségben megtalált régészeti leletek egyedülálló bepillantást nyújtanak a Római Birodalom mindennapjaiba. A szerző, a televíziós ismeretterjesztő műsorokból is jól ismert Mary Beard cambridge-i ókortörténész professzor számos forrás és kép segítségével, óriási anyagismerettel, rendkívül olvasmányosan és eleven, személyes stílusban, sok-sok egyedi történeten keresztül mutatja be Pompeji életének számos vonását. Az utcákat és épületeket, a lakóházak díszítését és a falfestményeket, a város politikai és társadalmi szerkezetét, a szórakozási formákat a gladiátorjátékokkal és színházi előadásokkal, „a test gyönyöreit” az étkezési szokásoktól a szexuális kultúrán át a fürdőkig, valamint az istenek tiszteletének formáit. Mindeközben a kötet leszámol számos mítosszal és tévhittel is, kezdve rögtön a kitörés időpontjával (mely valószínűleg későbbre esett, mint azt a történészek gondolták), és a kitörés követelte áldozatok számával (mely feltehetőleg kevesebb mint tíz százaléka volt a város összlakosságának, tekintve, hogy a többségnek sikerült elmenekülnie). A szerző legfőbb célja, hogy amennyire csak lehet, közel hozza a mai olvasóhoz a Pompejiben egykor élt embereket, akiknek életét nyomon követve meglepően sokszor magunkra ismerünk.

Podobné produkty

A Vezúv Kr. u. 79-es kitörése során eltemetett dél-itáliai város, Pompeji romjai és a közöttük lenyűgöző bőségben megtalált régészeti leletek egyedülálló bepillantást nyújtanak a Római Birodalom mindennapjaiba. A szerző, a televíziós ismeretterjesztő műsorokból...
19.92 €
A ?Vezúv Kr. u. 79-es kitörése során eltemetett dél-itáliai város, Pompeji romjai és a közöttük lenyűgöző bőségben megtalált régészeti leletek egyedülálló bepillantást nyújtanak a Római Birodalom mindennapjaiba. A szerző, a televíziós ismeretterjesztő műsorokból...
11.24 €
Krimi a római korból Julian, Kim és Leon bűnözők nyomát kutatják a múltban. Ám az időutazások nem veszélytelenek… Pompeji – időszámításunk előtt 80-ban. Mérgezett bor a vendéglőben, gyilkossági kísérlet a fürdőben: a város tekintélyes polgáraira mostanában...
6.9 €
A megújuló energiaforrások hadrendbe állításáért folytatott verseny során az egyik óriáscég véletlenül belebotlik egy forradalmi új technológiába:...
5.61 €
"Nem érdektelen megfigyelni, hogy azokban a távoli időkben, a miénktől annyira különböző társadalmi rendszer mellett ugyanazok az apró-cseprő okok zavarták föl, szakították meg a szerelem útját, amelyek ma is annyira közönségesek. Ugyanaz a találékony féltékenység,...
13.38 €
„Nem ?érdektelen megfigyelni, hogy azokban a távoli időkben, a miénktől annyira különböző társadalmi rendszer mellett ugyanazok az apró-cseprő okok zavarták föl, szakították meg a szerelem útját, amelyek ma is annyira közönségesek. Ugyanaz a találékony féltékenység,...
10.56 €
Chceš vidieť zázraky? Choď za Pannou Máriou! Nie náhodou si v histórii vyslúžila meno Prosiaca Všemohúcnosť. Dôkazom toho je aj Pompejská novéna, ktorá sa skladá prevažne z modlitby ruženca, tak veľmi drahej našej nebeskej Matke, že k nej vyzýva takmer pri...
2.38 €
Ve snaze zachránit obnovitelné zdroje energie učiní vědci kontroverzní a nebezpečný objev: možnost transportovat hmotu z dávné minulosti. Jejich největším tajemstvím jsou Nové Pompeje, replika města plná Římanů z doby tři minuty před zničujícím výbuchem sopky...
15.58 €