Sisi udvarában - A múltam. Emlékiratok - Marie Louise von Wallersee-Larisch,László Csorba,Maria Kajtár

13.57 €

Wallersee-Larisch grófnéról az újságolvasó közönség számontartotta, hogy nem csupán a világszép és extravagáns osztrák császárné és magyar királyné, Erzsébet unokahúga, de egyben az 1889 januárjában lejátszódó mayerlingi tragédiának, Rudolf trónörökös és Mary von Vetsera bárónő rejtélyes öngyilkosságának is egyik koronatanúja. A tragédia után kegyvesztett lett, és a bécsi előkelő társaság kiközösítette. A sokféle közvetett adatot összegereblyéző kutatók egy része súlyosan elmarasztalja őt, kerítőnek tekinti, aki romlott, pszichésen is beteg unokaöccse cinkosaként visszaélt a benne őszintén megbízó, fiatal bárókisasszony naivságával és szerelmi bódulatával. Mások szerint azonban ő csupán akaratlan közreműködő, sőt maga is áldozat volt, akit Rudolf - akinek persze szintén megvolt a saját végzete és rejtelmes tragédiája - ügyesen manipulált, és semmiképp sem tekinthető felelősnek azért, amit Mary von Vetsera a maga felnőtt akaratából és elhatározásából végül megtett. Ha az előbbi igaz, akkor Marie Louise megérdemelte, hogy a társaság kitaszítsa köreiből - ám ha az utóbbi, akkor ez a büntetés túlzó volt és igazságtalan. Akit igazságtalanul bántanak, persze még nem kap felmentést, hogy ha emlékiratot ír, abban csúsztasson, manipuláljon, netán hazudjon. Mentség nincs - de van magyarázat, ami némiképp világosabbá teheti a hátsó szándékokat, belső motívumokat, mégiscsak növelve valamiképp a megértést az iránt, aki ha torz eszközökkel is, de talán valódi méltánytalanság ellen tiltakozik. Mert hát ezért is fogott tollat a kezébe az, akiről a pletyka és a bulvár a mayerlingi tragédia után már csak így volt hajlandó tudomást venni: "Az a Larisch grófné, aki..." ...aki ezzel az emlékirattal megpróbált szembeszállni az igazságtalannak érzett kirekesztettséggel és bosszút állni császári rokonságán. Csorba László

Podobné produkty

Wallersee-Larisch grófnéról az újságolvasó közönség számontartotta, hogy nem csupán a világszép és extravagáns osztrák császárné és magyar királyné, Erzsébet unokahúga, de egyben az 1889 januárjában lejátszódó mayerlingi tragédiának, Rudolf trónörökös és Mary...
13.57 €
Wallersee-Larisch grófnéról az újságolvasó közönség számontartotta, hogy nem csupán a világszép és extravagáns osztrák császárné...
7.04 €
„Ezidáig is azért hallgattam minderről, azért nem beszéltem minderről soha, senkinek, hogy ne válhasson kalandos elbeszéléssé, ne legyen mese abból, ami nem mese, ne szelídíthessem fabulává szavakkal; elevenen kellett inkább eltemetni az emlékezet kriptájában,...
21.45 €
„Szabad, szép könyv. (Weöres lelkesedett érte.) Talán az egyetlen ’68-as magyar regény. Egyáltalán, ’68 szelleméből innét tudhatunk meg a legtöbbet.” (Esterházy...
4.76 €
Elbűvölő, lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű...
15.49 €
Joseph Fouché, a hatalom bűvöletében élő egykori szatócsfiú, a francia forradalom után egymást váltó rezsimek örökös rendőrminisztere minden idők legnagyobb politikai túlélőművészei közé tartozik. Ifjan felszentelt pap és matematikatanár lett, de hamarosan...
11.65 €
Joseph ?Fouché, a hatalom bűvöletében élő egykori szatócsfiú, a francia forradalom után egymást váltó rezsimek örökös rendőrminisztere minden idők legnagyobb politikai túlélőművészei...
5.61 €
Emlékek: – nem napló, nem a háború története – egyesztendei haditudósítói vergődés emlékei. Utazások, tapasztalatok, tudósítások, képek, hallomások, beszélgetések vezérekkel és közkatonákkal, tanúvallomások egészen kicsiny és igen nagy eseményekről. Valakinek...
2.79 €
Bánffy Miklós az 1922-es genovai értekezlet üres óráiban remek karikatúrákat rajzolt a tanácskozó politikusokról. Ez a kényes részleteket felfedő, kritikus, de humorral átszőtt látásmód a legjellemzőbb kötetünkben olvasható két memoárjára is. Éles szemű résztvevőként,...
12.26 €